Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-06-07 / 23. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 És a Dun,ántul vagy lent a végeken jobb a helyzet talán ? Nem vérzik-e mindenütt ezer és ezer sebből szülő és felnevelő anya szent egyházunk ? Nem rendült-e meg alapjában az ős Kálvinista Sión? De hát nekünk jól megy a dolgunk, ugy-e? Ha egymást gyanúsítjuk, ütjük marjuk is csupán azért, mert az egyikünket csak felnevelt, a másikunkat pedig még itt is segített végső erő megfeszítésével most már csaknem haidokjó anya szent egyházunk, ki bánthat minket azért? Ha egyesülnek mind az angliai és amerikai pro­testáns egyházak a közös munkára, a protestantizmus keleti véd várának, a mi édes anyánknak, a magyar pro­testáns egyházaknak a megmentésére, hát hiszen az az ő dolgok! Minek volna nekünk a közös conferentia? Pusztuljon el inkább otthoni anya szent egyházunk egy jó része, de mi nem fogunk soha annak az amerikai egyháznak kebelébe tartozni, mely nemcsak minket se­gíteni, de köz anyánkat megmenteni is kész, sem béke jobbot nyújtani egymásnak egy évtized áldatlan s egy­ház romboló harczai után! újból Junius 10, 11 és 12-ik napjain tartanak közös ér­tekezletet Clevelandban s természetesen a fenyegetett magyarországi protestáns egyházak ügyében is. Én ebből az elvből kiindulva a közös conferentia ügyét a a Ref. Church rosszul értesült Nt. Magyar Egy­házmegyéjéről tisztelettel megfellebbezem a jobban ér­tesülendő egyházmegyéhez és annak tagjaihoz, kérve őket, hogy közös conferentiát mielőbb tartsuk meg Clevelandiban., Hogy ott, a mi a saját helyzetünket illeti, milyen együtt munkálkodási vagy egyesülési terv alakulna s alakulhatna ki, azt tárgyalni lapjaink utján lehet ugyan, de vitatkozásunk igy semmi pozitiv eredményre nem vezethet. Sokféle vélemény s javaslat felmerült már az eltelt két hónap alatt közös tanácskozásunkat illetőleg, melyek bőséges anyagot szolgáltatnak már magokban véve is nem két vagy három napi, de sőt egy egész heti tanács­kozásra is, de komoly kinyilatkoztatását annak, hogy nekünk nincs mi felett közös tanácskozást tartanunk, én még nem olvastam s nem hallottam. Miért késlekedünk tehát? Oh áldott ptinkösti Lélek! Töltsd ki mennyei erődet reánk s ruházz fel azzal a szent tűzzel, melyet az első tanítványok nyertének, hogy lehessünk legyünk mi is, mint voltak ők, mindnyájan egy akarattal együtt. Megvallom őszintén, gondolkozásom megáll, ha ke­resem az okot, mely a Ref. Church Nagytiszt. Magjtor Egyház megyéjét javaslatommal kapcsolatban annak a határozatnak a kimondására indította, hogy az egész amerikai magyar egyházi ügyet intézzék el a felettes egyházi felsőbb hatóságok:, a missioi board, a presbi- tery és a Convent. Nem az volt e határozatnak alapja, mint azt a Magyar Egyház tévesen irta, mintha a ma­gyar egyházmegyének nem volna önelhatározás,, vagy önkormányzati joga, mert hiszen ezt egyházi törvé­nyeink még szélesebb körben biztosítják itt, mint a ma­gyarországi egyházaknál, hanem bizonyára egy sajnos félre értés volt az ok. Mert azt nem tételezhetem fel, hogy egy ily tekintélyes egyházi testület, melynek tag­jai a democraticus kormány formájú magyarországi egyházban nevelkedtek, itt, a politicailag is legtökéle­tesebb democrata országban önként mondjanak le önel­határozási jogukról és saját sorsunk intézését véle­ményük, óhajaik és javaslataik megtétele nélkül kíván­ják letenni az egyházi felsőbb hatóságok kezébe. Hi­szen, legyenek bár irántunk, a mint vannak is, a leg­jobb indulattal felettes hatóságaink, mégis csak mi tud­juk azt legjobban, hogy mi a bajunk, mert mi hordoz­zuk annak terhét, mi tudhatjuk, hogy mi a szükségünk, mert mi érezzük legjobban. Néma gyermeknek a nyel­vén még az anyja sem tud beszélni. Ha a Ref. Church missioi board ja meghallotta a magyarországi egyház fenhatósága alatt álló egyház­megyék espereseinek kérését és nemcsak az útlevél meg­szerzését válalta magára készséggel, de anyagi segít­séget is kész volt és kész is nyújtani itteni egyházi ügyeink rendezéséhez és otthoni egyházaink felsegélé- séhez is: bizonyos vagyok benne, mert illetékes hely­ről is az az information!, szavunk még jobban meghall­gatásra talál, ha azt az összes református lelkészek és egyházak egy közös conferentiáról intézik akár a Re­formed. akár a Presbiterian, akár az összes amerikai protestáns egyházakhoz, mely utóbbiaknak a képviselői Atyámfiái! Mit álltok itt, nézvén a mennyekbe? Az a Jézus, ki oda felviteték, bizonyára eljő s me­gígért Szent Lelkét is kitölti reátok, ha egy akarattal s együtt lesztek. És a Szent Lélek Ur Isten meg is tanít majd, hogy mit kell szólnotok és cselekednetek! Gary, Ind. 1919 Junius 2. Boros Jenő. * * * Nagyt. Boross Jenő, Gary-i lelkipásztor urnák, ref. lelké- szikarunk e kiváló tagjának fennti, megkapóan pathetikus han­gú és tartalmú felhívását, noha az épen lapunk zárta előtt ér­kezett be hozzánk, szives készséggel közöljük egyébb, már el­helyezett közlemény kivételének árán. E pillanatban az ügy ér­demére csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy bármennyire kívánatosnak és égetően szükségesnek tartjuk is a béke és^ egy­ség megteremtését, — egy elhamarkodottan összehívott és fél munkát végző confersnczia megtartása talán roszszabb helyze­tet teremtene köztünk a jelen helyzetnél is, mivel megrontaná egy jobban előkészíthető conferencziának sikerét. Véleményem szerint minden cselekvés korai, addig, mig a hazai egyház ve­zetőinek álláspontját nem ismerjük és illetve, mig a Convent meg nem adja a csati, gyülekezeteknek a szabad cselekvési jo­got, a mivel ők ez idő szerint nem birnak. Értesüléseink szerint az amerikai egyet ref. egyházak vezetői sem lelkesednek ez idő szerint semmiféle magyar conferenczia tartásáért. Az ügy ér­demére vonatkozólag, mihelyt alkalmat vehetünk magunknak rá, —elmondjuk véleményünket. Szerk. Körlevél. Az Amerikai Magyar Református Egyesület Vezértestületétől az Amerikai Magyar Református Egyesület Osztályaihoz. Igen tisztelt osztály elnök ur! Kedves testvérek! Egy igen fontos ügyben kérjük szives figyelmüket. Kérjük tegyék ez ügyet komoly megfontolás tárgyává és az osztály legközelebbi gyűlésén határozanak a felett. Az osztály határozatának megfelelően állítsák ki a mel­lékelt szavazati lapot és küldjék azt vissza az osztály elnökének és jegyzőjének az aláírásával és az osztály pecsétjével ellátva a titkári hivatalhoz. Kedves Testvérek! A múlt őszszel dúló influenza ragály miatt kényte­lenek voltunk egy rendkiviili szétvetést elrendelni. Ez volt az első rendkívüli szétvetés, a mely el lett rendelve Egyesületünk fennálása óta. A testvérek meg is fizet­ték azt, bár volt vagy 150 a kiket törölni kellett a miatt.

Next

/
Thumbnails
Contents