Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-06-07 / 23. szám
M.®amerikai magyar reformátusok lapja 8 Az orvosok állítása szerint ez a ragályos betegség még két évig is eltarthat és hogy most is szedi áldozatait, az köztudomású dolog. Mi lenne egy másik rendkívüli szétvetésnek az eredménye, azt nem tudjuk, de hogy semmi esetre sem lenne az kedvező, abban megegyezhetünk. > Hogy Egyesületünket és annak tagjait mindenféle körülmények között biztosíthassuk arról, hogy ők, vagy örököseik meg fogják kapni azt, a mit az Egyesülettől várnak, tennünk kellett valamit. Más mód nem volt, mint egy nagyobb társulatnál viszontbiztosítás által e- lérni, hogy Egyesületünk ne legyen a jövőbben kitéve annak, hogy rendkívüli szétvetést kellessen elrendelni a hiányok pótlására. Nyolc életbiztosító társulattal tárgyaltunk ebben az ügyben és a legjobb ajánlatot, a The National Service Life Society of Rochester, N. Y. ajánlatát tartjuk olyannak, hogy azt elfogadhatjuk. Ezzel a társulattal az előzetes tárgyalásokat meg is ejtettük, de mindaddig nem akarjuk azt végrehajtani, a míg a Testvérek beleegyezését nem bírjuk. Kérjük minden egyes Testvérünket, hogy olvassák el az alább közölt szerződést. Abból meg fogják látni, hogy az a szerződés úgy van kötve, hogy azt a Társulat soha fel nem bonthatja, de mi felmondhatjuk bármikor. A felmondás a mi részünkről csak annyiból áll, hogy nem küldjük el nekik a havi illetéket. Belügyeinkbe nem avatkozhatik a Társulat. Az orvosi vizsgálat költségeit a társulat fizeti. Az osztályok jegyzőinek minden tag után harminc centet fizet évenként. Azon felül minden tag után visszafizet az Egyesületnek évente három dollárt, a mit az Egyesület belátása szerint felhasználhat bármilyen célra. Ugyancsak tagonként és évente harminc centet fizet a társulat egy uj alap létesítésére, a mely első sorban arra való lenne, hogy az elöregedett tagok illetékeit lehetne abból részben, vagy egészben pótolni, de használhatná az Egyesület tetszése szerinti más célra is. Ha összehasonlítjuk a társulatnak fizetett dijakat az általunk fizetett havi illetékekkel, úgy találjuk, hogy azok magasabbak, mint a mit mi fizetünk az Egyesületnek. Ha azonban a visszafizetett három dollárokból pótoljuk a külömbséget, még marad az Egyesületnek évente körülbelül hétezer dollár tiszta haszon. Kétségtelen tehát, hogy az Egyesület nem veszt, sőt sokat nyer a szerződéssel. Feltétlenül biztos alapon fog működni, mert a Társulat New York állam törvényei alapján és annak ellenőrzése mellett működik. Tőkét gyűjthet a megmaradt pénzekből és a mi fő, soha sem lesz annak kitéve, hogy rendkívüli szétvetést kellessen elrendelni. Kérjük az ügyet a legközelebbi rendes gyűlés elé terjeszteni, vagy ha az nem lehetséges, kérjük egy rendkívüli gyűlés elé terjeszteni úgy, hogy az osztály válasza legkésőbb 1919 junius 15-ig postára legyen téve. Midőn az ügy komoly megfontolását ismételten kérjük, kérjük összes Testvéreinket arra is, hogy terjesszék az Egyesületet ismerőseik között minden tisztes eszközzel. Csak úgy lehetünk nagyokká, ha közös erővel dolgozunk a cél eléréséért. Minden jók kívánásával maradunk testvéri szeretettel. Az Amerikai Magyar Református Egyesület Vezértestülete Ifj. Kőteles István, elnök. Molnár István titkár-pénz. Tóth Sándor, alelniök. Borsos István, ellenőr. Papp István, Kováchy Miklós György, Nagy Ádán számvizsgálók. A Ref. Egyesület Vezértestülete szintén foglalkozik a viszont főbiztosi tás kérdésével. Erre vonatkozolag az E. titkára Körleveleket küldött szét az osztályokhoz, — a melyben az ügy tanulmányozását és vélemény nyilvánítást sürgeti. — Ismerve a Ve- zértstület összes tagjainak az E. érdekei és ügyei iránti benső szeretetét, — pillanatra sem kételkedhetünk a felől, hogy ők ezen ügyet komolyan, lelkiismeretesen megtanulmányozták, mielőtt annak döntésére felhívták az osztályok figyelmét. Miután a dolog elhatározó fontosságú, — bizonyára nem ártott volna annak a legnagyobb nyilvánosság. Semmi esetre sem szükséges az elhamarkodás. Teljesen érthetetlennek tartjuk, hogy ez ügyet az egyesületi központ miért vonakodik nagyobb nyilvánossággal kezelni, — holott ez által a megnyugvás nagyobb érzetét kelthetné fel az E. összes tagjainak szivében. Ha a viszont biztosítás jó és szükséges, — akkor azt meg kell kötni a lehető legelőnyösebb módozatok mellett. De semmiesetre sem a Convenczio előtt. Ézt különben talán nem is czélozza a központi tisztikar megtenni, — már csak a miatt is, hogy csak pár hónap választ el bennünket a nagy convencziotól. — A körlevél tartalmára és a viszont biztosítás ügyére még különben visszatérünk, de annyit már is és most is megjegyezünk, — hogy a közölt szerződés szöveg az E. érdekeinek minden vonalon való védelmével és nagy körültekintéssel van megszövegezve. A szerződés szöveget jövő héten hozzuk. — Szerk. aTnAGYTISZTELETÜ LELKIPÁSZTOR URAK ÉS A GYÜLEKEZETI ELÖLJÁRÓK FIGYELMÉBE. LAPUNK KIADÓHIVATALÁBAN kaphatók:— Magyar nyelvű, berámázásra alkalmas, díszes keresztelési és esketési bizonyítványok,. . 12drb ára 1.0C Halotti, anyakönyvi kivonatok és confirmácioi díszes Emléklapok, ................................. 12 drb ára .50 Keresztelési matricula ivek, ivenként ......................96 Egyháztagsági befizetési kis könyvecskék, csinos kiállítás, darabj a, ............\...................................... .05 Egyházi Utal vány könyv, a pénztárnok részére, 800 drb utalványcédulával, kötve....................................3.5C Mérték letességi Fogadalmi Ivek .... darabj a..........01 Magyar iskolák részére tankönyvek;— Magyar ÁBC..................................................................25 \m. magy ref. iskolás gyermekek tankönyve (versek, imák, énekek stb, haladó iskolások részére) .25 Gáspár J. 2-ik elemi olvasókönyv.................................20 ” ” 4-ik elemi olvasókönyv ..........,.....................25 Kiss Áron; — Magyarok Története..........................20 MEGJELENT. MEGJELENT. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS UJ ZSOLTÁR. Vászonkötésben és postai küldéssel....................1.25 Rendkívüli kedvezmény. — A kinek előfizetése lejárt, küldjön be hozzánk $2.50 cent és ezen összeg fejében mi elküldjük neki a Református Uj Zsoltárt vászonkötésben és egyben megujjitjuif az előfizetését egy egész évre. Megrendelhető a pénz előleges beküldésével Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjánál. 1008 Tenth ave. Homestead. Pa. ******************************************** Amerikai Magyar Segélyzö Szövetség (Magyar Betegsegélyzö Egyletek Szövetkezete) 1418 State St. Bridgeport, Conn., Tagja lehet minden testileg és szellemileg ép és egészséges 16-50 év közötti férfi és nö vallás és nemzetiségi külömfcség nélkül. Minden tag a felvételi korának megfelelő havidijat fizeti teljes életében