Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-06-07 / 23. szám
6_____________________fi ^[AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ke lesz. S a mit akart, el is érte. — Amerikában egy szegény ácsmester, Abraham Lincoln fejébe vette, hogy befolyásos emberré lesz. Barátai gúnyolódása nem tudta visszariasztani. Hozzáfogott a tanuláshoz, magán utón elvégezte a jogot, hivatalnok lett, egyre feljebb s feljebb emelkedett, mig az Egyesült államok egyik leghíresebb elnökévé lett. Ezek a férfiak akartak és boldogultak. Nekünk is igy kell tennünk T! s akkor bizonyára el fogjuk érni a célt, melyet magunk elé kitűztünk. Az erős akarattal biró emberek királyokká lehetnek; királyaivá az igazságnak, a jó ságnak, a boldogságnak, sőt még a mennyországnak is. Különösen, ha az akarat imádsággal van párosulva, mert Isten segedelme nélkül semmit sem tehetünk. Az akarat és imádság hasonlók a szekér kerekeihez, ha valamelyik hiányzik, a szekér nem járhat. Mikor aztán az uj életben már anynyira jutottunk, hogy a lélek virágokat fakaszt a régi, tövis borította mezőn; akkor uj teremtmények lettünk, kiknél “a régiek elmúltak és mindenek megújultak.” (II.Kor. V. 17) Vagy kételkednétek talán?!....Mikor Thorwaldsen a hires dán szobrász Rómából Kopenhagába hazavitte gyönyörű márványszobrait, a munkások elszórták udvarán a szalmát, amibe a szobrok csomagolva voltak. A következő tavaszszal oly virágok fakadtak ott északon a Thorwaldsen udvarán, a milyenek csak Italia kék ege alatt tenyésznek. Eljött-e már a tavasz a ti szivetekben az újjászületés által? mert e magvak a kemény, műveletlen útfélen is kihajtanak, mint amott Thorwaldsen udvarán, de ....csak tavaszszal! Vizsgáljátok meg sziveteket, mert e kérdés az örök élet választó kérdése! ......T! Mikor Julius Caezar katonái előtt Nagy Sándor életét olvasta, egyszer csak elkezdett fennhangon sírni. Zokogásának okáról kér- deztetvén meg, keserű sóhajok közt mondá: Nagy Sándor ebben a korban már meghódította az egész világot, én meg még nem csináltam semmit! Nézzetek a lelki világ nagy hóditójára, kinek életét nap-nap után olvassátok? Nézzetek a názárethi Jézusra, ki 30 éves korában — de mit mondok! — már 12 éves korában meghódította saját szivét, hogy annak tavaszi verőfényével meghódíthassa ezt az egész világot! Hol maradtunk tőle — nem is szólva 12 éves kóláinkról — a mi 25,35, 50, 70 vagy 90 esztendőnkkel! ?... T! Bár csekély erővel, de szivbéli igaz és szent buz- gósággal igyekeztem szólni hozzátok. Azért az odafel- valókra viselvén gondot, mint Istennek választottal, szentek és szeretettek, felőltözhessétek a könyörületes szivet, j óságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszú- tiirést és mindezeknek fölébe a szeretetet, mely a tökéletességnek kötele .......hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség között, kik fényietek, mint csillagok e világon. (Philip. 11. 15.) Amen. Nt. Kovács Endre daytoni ref. lelkipásztor ur az amerikai magyar ref. sgyházmegye homesteadi gyűlésén ez év Apr. 28-án est-2 egy oly nagyhatású szent beszédet tartott volt a gyűlési megnyitó istenitisztelet alkalmával, — hogy e lapok szerkesztő je azonnal megostromolta a Nt. volt egyh. megyei elnök urat ezen remek predikáczio leírására és átadására is. A kérelem teljesítve lön, -—- és ime megnagyobbodott lapunkban első predikáczio gyanánt mindenek épülésére hozzuk e mélyen járó szent beszédet. Sz-erk Végszóm a Közös Conferentia ügyéhez. Mikor két hónappal ezelőtt egy közös conferentia ügyében egyházi lapjaink utján megtettem indítványomat, semmi más nem vezetett, minthogy csekély tehetségem szerint én is hozzá járuljak annak az áldatlan állapotnak a megszüntetéséhez, mely egyházi életünk békés fejlődésének oly hosszú ideig volt akadálya. Reméltem akkor — hisz én még mindég nagy mértékben idealista vagyok — hogy a kor intő szózatát megértik mindazok, a kiket az Isteni gondviselés az egyház ő- rállóiul hivott el s fájdalmasan láttam, hogy a lényeg: a tett, lassanként elvesz a vitatkozás szalma — cséplő szó — özönében. Egyházunk vezér férfiai! Az Isten szent nevére kérlek, tegyetek is már valamit! Hiszen ha már a saját magunk baját, mint önj okozta átkunkat, hajlandók lennénk tovább is hordozni, kell, hogy tettre, egyesitett munkásságra serkentsen magyarországi anya szent egyházunk állapota. Megérdemeljük, hogy kiűzzenek bennünket templomainkból s elnémuljon örökre ajkunkon a szeretet, hála és könyö- rület szent igéje, ha, a mikor a magyarok elleneseinek, Angliának és az Egyesült Államoknak protestáns egyházai minden felekezeti válasz-fel ledöntésével csak nem minden hónapban gyüléseznek az európai s különösen a magyarországi protestáns egyházaknak megvédése, felsegélése és megmentése érdekében is : mi, annak az anya szent egyháznak a szülöttei, immár két hónap óta tanakodunk azon, hogy érdemes-e a mi csaknem haldokló édes anyánknak érdekében egy közös conferen- tiára összejönni ,s megtenni ott úgy a magunk egyesítése, mint közanyánk felsegélése érdekében végső erő- megfeszitéssel sérelmeink feledésével mindazt, a mit gyenge erőnkkel képesek vagyunk! Debreczen fiai! Vezéretek, püspökötök, a magyar ref. egyház dísze, büszkesége a ravatalon. — Az uj korszak egyik legszentebb vértanúja! — Egyház kerületetek, a ti édes anyátok megcsonkítva úgy, hogy csak alig — alig van már benne élet! Ezer sebből vérzik az a kebel, melynek emlőjéből az örök életre tápláló eledelt nyertétek! Sárospatak gyermekei! Emlékeztek-e még az öreg fák susogására, melyeknek árnyékában életünk legszebb korszakát töltöttük el s melyek a világ egyik legrégibb protestáns egyházának dicső múltjáról, a hithü és áldozat kész ősökről nekünk oly igen — igen sokat regéltek? Tudjátok-e, hogy most mindenik fájdalmasan hajtotta alá évszázadok viharaiban megedzett koronáját s keserves jajjal siratja Abauj kuruczait, Ung, Bereg, Gömör hős fiait, kik jelen korunk Babilon vizei mellett szomorúan függesztették fűz fákra hegedűiket? Kincses Kolozsvár szülöttei! Hová lett Bocskay, Bethlen s többi nagyjaink régi dicsősége? Hová lettek azok a hatalmas, virágzó egyházak, melyek a legnagyobb üldöztetés idején a magyarországi ős kálvinizmus- nak nemcsak védői, de megmentői is voltak? Látjátok égnek meredni erdélyi templomaink puszta falait s futni gyermekeit a szélrózsa minden irányában? Tudjá- tok-e, hány helyütt zeng még az ének: “Szeretem és áldom az Ur Istent!”? ....S ha zengne, zenghet-e?!
