Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-04-19 / 16. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 denek felett legjobb Tanácsadónk volt. Él ő most is, ki mi nekünk fejünk és Urunk, mi is élünk ő általa, ki alkotá vallásunkat, melynek világánál közeledhetünk szent Felségéhez. Feltámadott a mi szabaditónk Jézus, ki szivünkbe csepegtette a felebaráti szeretetet, melyt tulajdon példájával — nemes életével is — megmutatott. Véget vetett a mi drága Idvezitőnk annak, hogy a halandó ember úgy tekintse a halált, min semmivé tevő ellenséget. Elvette ő a halál hatalmát, dicső feltámadásában példát nyújtott nekünk arra, hogy bár e világi bajoktól megszabadult testünk földbe tétetik is, de oly pompával jő ki abból, miként Jézusunk. Ily öröm, ily dicső hit töltse be hát a mai napon szivünket Kér. Testvéreim! Ezen hit nem hagy elcsüggedni bennünket a halál rettentő óráján sem; ezen ö- röm vigasztaljon meg minket, midőn hti barátunkat, szeretteinket halotti ágyukon szemléljük. Ezen öröm vigasztalja meg az erejétől megfosztatott özvegyet, e- zen enyhitő balzsam törölje le a kesergő árvák busköny- nyeit; e mai nap emléke törölje le minden bu és fájdalmadat méltatlanul szenvedő Kér. Testv. győződj meg arról, hogy Jézus mint Idvezitőnk — Isten fia volt. mégis érettünk szenvedéssel végezte be földi pályáját, — de annál dicsőbb s pompásabb lett feltámadása, — úgy a te szenvedésed is egy jobb élettel fog megjutalmaztatni a mennyei Atyától. Ily örömre hivott bennünket, K. T. e mai nap, — miből megtanulhatjuk, miszerint ha e földön nem jutalmaztatok is meg mindenki érdeme szerint, — de a síron túl bizonnyal elveszi mindenki méltó jutalmát. E nap ellenmondhatatlanul példája annak, hogy a lélek a halál után nem lesz semmivé, de megtér Alkotójához, Istenhez, testünk pedig e romlandó porsátorát levetkőzve romolhatatlant vesz magára és “a mi alázatos testünket a Kristus maga dicsőséges testéhez hasonlóvá teszi.” (Filip. 3:21.) Ugyanazért ne irtózzunk többé a haláltól, bátran lépjünk azzal szembe, ne csüggedjünk el, mert szomorúságaink örömökké változnak, miként a 20 dicséret versei oly szépen mondják: Győzedelem, győzedelem! Ellenség meggyőzetett; Ama felkent fejedelem, Megnyerte az életet; Az erős bajnok erőt vett A halálnak kapuján, S feltámadván, által esett A halandóság súlyán. És mint az ő egy halála, Váltság s érdem sokakért, És elégtétel van nála Minden választottakért, úgy az ő felébredése Záloga a híveknek, Az ő földből fölkelése Felől minden testeknek. Lépésről - lépésre: “Tegyünk” és “Cselekedjünk!” Az amerikai magyar református egyházak, illetve, azok hívei és lelkészei egyesítésének az eszméje nemcsak “vágy” és “korszerű felszólalás”, mint azt a Ref. Lapja 13-ik és 14-ik számában a “Tegyünk” és “Cselekedjünk’’ cikkekből olvassuk, hanem szükség'képen kell, hogy testet is öltsön az magára és pedig olyan formán, miszerint minden tekintetben áldásos és következményeiben egész életünkre és jövőnkre kiható legyen. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha meggondolva, lépésről-lépésre haladva teszünk és cselekszünk: ha megvilágítjuk a szóban forgó ügynek minden oldalát; ha hivágjuk beteg testünkből azt a mérges sebet, a- mely annyi fájdalmat okozott már! különben homokra építünk és elhamarkodottsággal erős fundamentomot lerakni nem tudunk. E célból volt írva az alábbi levél is válaszúi egyik “csatlakozott” kartársunknak a levelére és pedig abban az időben s talán épen ugyanazon a napon, amidőn Boros kollega az ő “Tegyünk” cimű cikkét irta. Nem volt célom, hogy e levelet e helyen nyilvánosságra hozzam: de mert látom, hogy milyen előre látható és nem látható nehézségekbe ütközik úgy Boros kollega, valamint Tóth kollegám “Cselekedjünk” cimű cikkében hangoztatott gyűlésnek a megtartása: azért nem lesz célszerűtlen, ha a jobb megértés kedvéért a levél tartalmát a lapban közöltetem. íme a levél: Philadelphia, Pa., március 25, 1919. Igen tisztelt Kartárs ur! Engedje meg, hogy levelének azon megj egyzésére, miszerint az az impressziója, “hogy az amerikai fennhatóság alatt álló lelkészek általában véve nem lelkesednek túlságosan a reformátusok egységesitéséért”, egy pár tényt felemlítsek és azt mint igazságot itten leszögezzem. — Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy az ön fenti állítása nem felel meg a valóságnak; és pedig azért nem, mert amilyen igazságtalanság azt állítani, hogy egyes lelkészeknek látszólagos destruktiv birálgatásáért az összes lelkészi karunkat terheli a felelőség: épen olyan bűn és ferde felfogás az, hogy azokban a birál- gatásokban, amelyek az önök lelkészi karának nézetei ellen irányulnak, mindent látnak, csak “a reformátusok egységesitéséért” való motivumot nem. Sohasem voltam embere a “veszekedésnek” és mint lelkész különös fegyelmet fordítottam arra. hogy a Krisztus szellemében tölthessem be papi hivatásomat, amit bizonyít az itteni lelkészkedésem is. S kartársaim között is a legtöbben ebben a szellemben működnek. Es ha mégis vannak, akik ezen kivűl más eszközökhöz nyúlnak, hogy a hasonlót hasonlóval fizessék vissza: ki ennek az oka? “Similis simili gaudet”. Tessék csak visszaemlékezni azokra a határozatokra, amelyeket az ön “csatlakozott kartársai hoztak annakidején, amikor kimondották többek közt, hogy “az amerikai fennhatóság alatt álló lelkészekkel” semmi- némű alkalommal fungálni együtt nem fognak! Nem tudom,, hogy a “nem csatlakozott” lelkészek közűi ki tudott valamit emez intézkedésükről, de az bizonyos, hogy az ilyen határozatot a Krisztus szellemével sem összeegyeztetni, sem azzal az egységesítés érzületét táplálni vagy előmozditani nem lehet. Nos, ezekután lehet-e csodálni azt, hogy látszólagosan “az amerikai fennhatóság alatt álló lelkészek általában véve nem lelkesednek túlságosan a reformátusok egységesitéséért”? Hát lehet ott a hivek egységéről beszélni,ahol azok vezérei, a lelkészek ilyen válaszfalakat emelnek egymás között? Kin múlik tehát a reformátusok egységesítése ? Az egységesítésnek először is köztünk, papok között kell létre jönnie, s a hivek örömmel fogják jó példánkat követni. Egyéni hiú büszkeségünket alá kell rendelnünk a Krisztus szellemének és akaratának, és ha ezt megtesszük, úgy bátran és nyíltan nyújtunk
