Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-04-19 / 16. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Csoport kép a Homesteadi Egyházban a múlt évi nyári iskolai confirmandus növendékekről. — Középen a képen ülve láthatók Harsányi Sándor homesteadi és vid. ref. lelkész, baloldalt az ő neje, és jobb oldalt Mrs. Hetey magyar missionárius nő. Az emlékezetes alkalommal első sz. áldozásban részesült kedves gyermekek nevei a következő; — az első sorban ülve balról jobbra — Rigó Mariska, Kenderes Annuska, Tiszt, asszony, lelkész és Mrs. Hetey, Bulyko Mariska, Kiss Margitka, a második sorban állva;— (Hetey Gyula), Török Margitka, Tokai Boriska, Zám Ida, Doszpoly Roza, Eszenyi Ottilia, Bitykos Mariska, Rozgonyi Erzsiké, (Kenderes Mihályné), a hátulso sorban állva; — Oláh Fsrencz, Eszenyi Béla, Siposs János, Mihok Ferike, Zavodnyik János, Vályik Pista, Szomjáti Mihály, Tóth Gyuri, Zsoldos János, Kállay Pista és Uhrinyák Jani. — Mily vidám, mily örvendetes nap ez az esztendőnek minden napjai felett! Úgy tetszik, mintha ismét azon tiszta fény ragyogna a kiderült ég színén, mely egykoron a Paradicsom lakóira mosolygott alá, úgy tetszik, mintha hallanók, mint viszhangozzák a mennyei kárpitok a boldog alleluját, mintha zengenék édesen egyesitett hangon a menny boldog lakói: “Hol vagyon halál a te fullánkod, hol van koporsó a te diadalmad? Győzedelem, győzedelem, ellenség meggyőzetett, ama felkent fejdelem megnyerte az életet”. Dicső győzedelem! Áldott Idvezitőnk meggyőzte ama minden halandóktól győzhetetlen ellenséget és megmutató, hiába törekedtek földi ellenségei a halál karjaiba taszítani, csak harmadnapig’ kötelezhette le magát rabjának és harmadnap múlva kiszabadulva hatalma alól, királyi győzelemmel jött ki a koporsóból. S Jézusnak ezen kijövetelét eme szavakkal adá két angyal tudtokra, a mesteröket kereső tanitványoknok: “Nincsen itt az Ur, hanem feltámadott; jöjjetek ide, lássátok a helyet, a- hol feküdt az Ur.” (Máté ev. XXVIII. 6.) Ünnepet ül ma az egész keresztyén világ, s az emberek a szent ünnep nevének hangoztatásával üdvöz- lik egymást. Üdvözöljük mi is a szeretet fejedelmének feltámadását, s mikor ezt tesszük, engedjünk egy rövid visszapillantást amaz első husvét napjára. Mily boldogító érzés töltötte be szivöket a sírnál állóknak, midőn tudtokra jutott Jézusnak feltámadása! — Elfeledték a harmadnap előtti szomorúságot, dicső örömmel szivökben hangoztatják Máriával s a rokonokkal: “Jézus él, mi is élünk, a haláltól nem félünk, mert meggyőzte a halált.” Ilyen volt a Jézus híveinek öröme az első husvét napján. Hát mi, minő érzésekkel ünnepiünk, midőn elérkezik hozzánk a feltámadás szent ünnepnapja? Milyén kedves nekünk az élet, s az ettől való megválásnak még csak gondolata is keserves könnyeket csal ki szemeinkből, keserves sóhajtásokat keblünkből. Mi is lehet irtózatosabb a halálnál, kivált ha annak ábrázatával úgy ismerkedünk meg, miként ama régi keresztyének, megfosztatva kedveseinktől, meg mindenünktől, mi előttünk drága, — s egy szűk koporsóba zárva taszittatunk a halál karjai közé? Szörnyű gondolatok! De nem igy van, K. T. — Lefolyt már a sötétség százada, eltűnt a földről a tudatlanság, mert feltámadott a Jézus azon koporsóból, melybe azelőtt harmadnappal záratott. Vége van már azon sötét és babonás időnek, melyben a világ Teremtőjéről a halandó embereknek helyes ismeretök nem volt. Feltámadott a mi Tanítónk, ki minden tanítók között a legbölcsebb. Meghalt, de feltámadott a mi Útmutatónk a Jézus, ki minHúsvéti elmélkedés.
