Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-12 / 41. szám

6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA galomra, a mikor is Péchy Jenő ethe- li, W. Va. ref. lelkész végezte a te­metési szertartást a bányapléz lakói­nak nagy részvéte mellett. Különfélék. JÓRAVALÓ MAGYAROK. Nem is tudjuk igazán, hogy a köszönetnek és elismerésnek minő szavait használjuk, midőn e rovat­ban megemlékezni kívánunk azon derék, azon egyházias érzületű fér­fiakról, kik a múlt hét folyamán sok uj előfizető neveinek, czimeinek és előfizetési dijjának beküldésével nö­velték az Amerikai Magyar Reformá tusok Lapjának olvasó táborát. Ha módunkban és tehetségünkben álla­na, szívesen adnánk ajándékot, vagy anyagi ellenértéket azoknak a lelkes hittestvéreknek, kik megosztják ve­lünk e lap ható ereje növelésének gondjait, de jelen körülmények kö­zött, mikor nyilvánvaló minden be­látó ember előtt az, hogy a Refor­mátusok Lapjának előfizetési dijja, — az az egy dollár, — távolról sem fedezi a lap előllitásának költségeit, vagyis más szavaklal, azt egyházi főhatóságnak hittestvéri szerétéi­ből fakadó jelentékeny áldozatot kell hoznia a magyar ref. lap megmara­dásáért, — tehát mondom ily körül­mények között le kell mondanunk annak öröméről, hogy anyagi juta­lom adásban részesítsük lapunk ér­dekében fáradozó hittestvéreinket. — De hiszen talán nem tévedünk abban sem, ha feltételezzük lapunk barátairól azt, hogy ők ezt a szives segély nyújtást igazán szívesen, a- zaz önzetlenül gyakorolják és a ju­talmat, a boldogító érzést megtalál­ják szivükben a nemes cselekedet boldogító önérzetében. — Az elmúlt héten közel száz uj előfizetőt nyer­tünk azon derék testvéreinknek jó­voltából, kik ilyen formában kíván­ják kifejezésre juttatni az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja iránt érzett joindulatjukat és hü szerete- tüket. — Az érdemes egyének sorá­ban elől áll a so. norvalki gyülekezet­nek buzgoságban példaado papja: Nt. Id. Dokus Gábor ur, ki egyházá­nak minden egyes tagját sorakoztat­ni szeretné a Református Lap zá- 'szlaja alá, és ki nemes büszkeséggel képviseli lapunkat az ő virágzó gyü­lekezetében. Méltó társa neki az Ur szolgálatában megőszült Nt. Ujlaky János lelkész ur, ki épen most tette át nagy üggyel bajjal az ő parochiá- ját a magyar telepek legszebbikére, Martynsferry.be, honnan könnyeb­ben segítségére áll az ő szeretett hí­veinek. Nincs oly hét, hogy Nt. Uj­laky lelkész ur több előfizetőt ne je­lentene nekünk. — Uniontownban Nt. Harsányi Andor ifjú lelkipásztor ur sorakoztatja az ő kedves híveit az egyházi irdodalom pártolóinak cso­portjába. Terjed is a Reformátusok Lapja Uniontown környékén, úgy mint a hogy annak terjednie dukál egy élő hitéi, virágzó gyülekezetben! A világiak közziil ki kell emelnem a loraini egyház érdemes curátorá- nak, Piilöp István testvérünknek ne­vét, ki maga kezeli, és pedig ponto­san, rendesen, a loraini előfizetők ü- gyeit. Hejh, ha minden curátor az egyes gyülekezetekben kezébe venné a Reformátusok Lapjának dolgát, — akkor volna csak látható, hogy mily erősek is vagyunk mi reformátusok, ha valamely nemes és szent ügynél összetartunk! Ilyen buzgó curátora van a beaverfallsi egyháznak is, a derék Várady Bálint személyében, ki már egy tuczat uj előfizetőt kül­dött be hozzánk. Aztán ott van De­troit, Mich.-ban az iigybuzgo Farkas József testvérünk, ki egyre másra gyűjti a Reformátusok Lapjának a buzgó olvasókat és pártolókat. Az ő szives fáradozásai folytán Detroit- ban kezd erősen elterjedni szép egy­házi lapunk. Végül meg emlékezünk a buzgók között is igazán buzgó Kosnyider Károlyról, Pricedalen, ki mint régi kedves ismerő síink, — el­ső szóra oda állott ezúttal is a nemes ügy oldalára, és előjáróban is 7 uj előfizetővel örvendeztetett meg ben­nünket. Áldja meg a jo Isten ezeket a derék testvéreket, és adja meg nékiek egy napon a hü szolgálat tel­jesítésének jutalmát is az ő szent országában! Vezér Csillag. — Ez a neve annak a csinos kiállítású, ügyes összetételű és eleven tartalmú kis lapnak, mely Nt. Laky Zsigmond newbrunswicki ref. lelkész szerkesztésében Szept. 21-én megindult. A fél havonként megjelenő kis lap a helyi ref. gyüle­kezet érdekeit van hivatva szolgálni és előmozdítani és e téren bizonyára van nemcsak létjogosultsága, de hi­vatása is. New Brunswick egyike azoknak a szerencsétlen magyar co­limáknak, hol két “ellen gyülekezet” működik “Isten dicsősségre és a lel­kek idvességére.” A csati, akczio kéz detén ez a gyülekezet megmaradt az amerikai prezsb. egyházi főhatóság védő szárnyai alatt, — mire a Con­vent, — mit némelyek úgyis nevez­nek, hogy hazai édes anya, — rög­tön meleg ágyat vetett a gyűlöletnek, testvérharcznak és courti pereskedé­seknek, az által, hogy tiz ezer forint kölcsön nyújtásával ellen egyházat alapított. Elképzelhető valláserkölcsi állapot a következménye az ilyen meggondolatlan főhatósági intézke­désnek! — A New-Brunswicki Vezér Csillag első száma hozza az egyh. tanács tkjainak fényképét, a gyüle­kezet kebelében müködőbetegsegé- lyző, Ifjúsági és Nőegyleti Szerveze­tek ismerttetését és egyéb apró ér­dekes tudnivalókat. Előfizetési ára 50 cent egy évre. — Bár a lap létjo­gosultságát és szükségességét elis­merjük és hangsúlyoztuk is pár sor­ral fentebb, — mégis kifejezsét ad­unk azon véleményünknek is, hogy az “Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” által épenugy, talán még job­ban elérhették volna a derék new­brunswicki testvérek azt a bizonyos czélt, melynek elérését maguk elé tűzték a Vezér Csillag megalapítása kor. — A Reformátusok Lapja elter­jedtségénél. nagy tekintélyénél és hivatalos jellegénél fogva is készség gél állott volna minden ügyben a new brunswicki gyülekezet tagjainak szolgálatára. Mig egyházi főhatósá­gaink lehetővé teszik számunkra a Reformátusok Lapjának fenntartá­sát, addig ezen újságnál kisebb kali­berű, helyi kiadványok felesleges erő és pénz kiadást jelentenek e háborús időszakban. Ragályos betegség. — Az Egye­sült Államok területén egy lappan­gó, többé kevésbé veszélyes kimene­telű betegség ütötte fel fejét, melyet közönséges néven spanyol náthának neveznek. A tebegség tünetei1 ná­tha, főfájás, hideglelés és egyébb mellékbajok. Veszedelmessé akkor válhatik, ha a tüdőt is megtámadja, mert könnyen tiidőgyuladásba me­het át a baj. Különösen a katonai te­lepeken pusztít ez a ragályos beteg­ség, a mely száz és száz hadköteles ifjú életét oltotta már ki. A hatósá­gok, igen bölcsen, megteszik a ra­gályos veszdelem ellen a kellő óv in­tézkedéseket. Ilyenóv intézkedés az is, mely eltiltja Pennsylvániában a gyűlések, vagy bárminő összejövete­lek tartását. Sem egyleti, sem Clubb gyűléseket, sem szinelőadásokat nem lehet bizonytalan ideig tartani. Nem szabad még temetést sem nagy néptömeg részvétele mellett tartani, sem nem szabad a korporsót tem­plomba felvinni. Egyleti kivonulá­sok is meg vannak tiltva, ugyszin-

Next

/
Thumbnails
Contents