Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-12 / 41. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 6 szék, még Nt. Dókus, Nt. Kovács, mindketten elismeréssessel adózván a loraini reformátusok szép és eredményekben gazdag munkájáért. Cseh Sándor, a Műkedvelő egylet, Szanyi Lajos a református egylet ne­vében beszélt, mig Fíilöp István az Egyháztanács részéről köszönte meg a nekik juttatott elismerést, egyben biztosítván a jelenlevőket, hogy a dicséret csak fokozni fogia munka­kedvüket és áldozatkészségüket az egyház iránt. Lehetetlen volna a bankettről való tudósítást befejezni anélkül, hogy szó ne essen ref. nőkről, kik az Íz­letes ebédet főzték, a hozzávalót ajándékozták és anynyi sok szép tor­tát, süteményt ajándékoztak, hogy majd mind egyik vendégre jutott egy torta. Este a Kocsiscsák Hallban a Ref. önképző és. Dalkör az egyház j avára előadta a Méltóságos Czizmadia cimü vígjátékot. Pataky György rendezte az előadást. A nézőtér megtelt hall­gatósággal, kik között voltak a ven­déglelkészek is. Kitünöentt játszott Fülöp János a címszerepben, különösen az első fel­vonásban. Rutinos mozgással volt a szimpadon, nevettetett anélkül, hogy ő vált volt nevetségessé. Utána következik Pirigyi István a fegyelmezett játékban. Pandi Lajos is pompásan megállotta helyét épugy Demeter Gyula és Lőrincz János. A nők közül Gulyás Boriska, Kalassai Ilonka, Kis Jolán szépen játszották. A többi szerepők is mind élvezetessé tették az előadást. Felvonás közben a Leány énekkar több sikerült számot adott elő. A közönség nagyon meg volt elé­gedve az elődással, mit sürü tapsok­kal, jóizü nevetéssel fejezett ki. Még csak annyit: Nt. Horváth Sá­muel az ünnepély lefolyása alatt nagy szerénységgel minden érdmet elődeire és az egyháztagokra ruhá­zott. Idegen toliakkal ékeskedni té­nyleg nem erény, de aki tudja rövid ittléte alatti munkájának eredmé­nyét, egyházfejlesztés és az iskola terén, aki tudja, milyen munkával járt ez az ünnepély is: azzal is tisz­tába van hogy az egyház sokkal adó­sa Nt. Horváthnak és a mai rend­szer és munka mellett a legszebb re­ményekkel nézhet a jövő elé. Fényes példaadás. — A loraini ma­gyarság, — mint a Lorain és Vidéke ez. tartalmas helyi laphói olvassuk, — ugyancsak kitett magáért, a men­nyiben a magyar bizottság fáradhat- lan tevékenysége folytán a magyar­ok mintegy 50 ezer dollár ára köt­vényt jegyeztek a negyedik Liberty Bondból. — Azt hisszük, — ehez nem kell magyarázat! Beszél ez han­gosan a loraini magyarok loyalitássá gáról, szabadság szeretetéről, össze­tartásáról és a mit elől kellett volna említenünk, — a “Magyar Bizotts- ság” erdményes működéséről. — Az ilyen jelenségek emelik igazán a magyarság becsületét és mutatják a hálát, mit mindnyáj ónknak át kell ereznünk fogadott Hazánk iránt. Fényes siker. A múlt héten szombaton és vasár­nap a ref. egyház javára rendezett Bazár tiszta haszna az 1000 dollár­hoz jár közel. Megint megmutatt ák úgy a refor mátus férfiak és nők, hogy semmi munka és áldozatkészség nem sok ne kik, mikor egyházuk érdekéről van szó. JOHNSTOWN, PA. Nt. Porzsolt Ernő. Keresztelés. Nagy Dezső, Karász Szabolcs m. ill. honfitársunk és neje szül. Springer Anna újszülött kis fi­ók Szept. hó 28-ikán Szombaton ke- reszteltetett meg Dezső, Kálmán né­vre; keresztszülei lettek: Nagy- váthy Kálmán és neje szül. Nagy Anna. EAST - St. LOUIS, 111. — Lelkész: Nt. Kardos József. Keresztelés. E hó 29-én isten tisztelet tartása közben szolgáltatta ki a szent keresztséget a lelkész Magyar Balázs és neje granite cityi újszülött gyermekének Balázs né­ven. A keresztszülői tisztséget Bá­nyai János és neje wordeni lakosok töltötték be. Esküvő. E hó 24-én esküdött örök hűséget a Tisza Dada-i születésű Já­nosi Bertalan a szintén ottani szüle­tésű Váradi Zola, east st. louisi lako­snak. Az esküvő a magyar ref. tem­plomban volt, a szertartást Kardos József ref. lelkész végezte, tanuk Siető József és Seres Benjámin vol­tak. A lakodalmi ünnepség családi háznál tartatott meg. Kardos József ref. lelkész folyó hó 4-én egyheti szünidőre távol lesz az egyháztól és híveitől; cime, hova le­velek és értesítések intézhetők: R. 4. Box 34. Altus, Oklahoma. A ref. egyház fentartási költ­ségeire. úgy az egyházi alapra e hóban adakoztak, Buckner-i adako­zások, amint már hirdetve volt $33., Szabó István esketési ajándék 13.— ugyanez alkalommal Botha Gyula 2.—, Béres József 5.—, Boldog Lász­ló 5.—, Jánossi Bertalan esketési a- jándék 5.—, Tóth Gyula 10.—, Bá­nyai János 1.—. Holden, W. Va. örömre bánat. Abauj tomamegye görgői Matyi János magyar bányász és neje Holéczi Erzsébet házában ez évben két vendég járt: a tavaszon a gólya, a nyáron pedig az irgalmat és kegyelmet nem ismerő halál. Már­ciusban látták szívesen a gólyát, a mikor szép kis lánykát hozott, a kit Pogány Lajos és neje Dudás Julian­na keresztszülők Ella névre keresz- teltettek. Nem sokáig gyönyörködhet tek azonban a kicsikében, mert a ha­lál alig féléves korában kiragadta szerető szüleinek karjai közül, ma­gával vive oda, ahonnan nincs többé visszatérés. Virágerdő borította kis fehér koporsóban helyezték örök nyu MENEELY BELL Cd TROY, N.Y. 198 BROADWAY, NY, CITY E #**************************** Hoeflinger & Co. t 201 PLATT St. 2-ik utca sarkén f f MICH. HOFFLINGER üzletvezető. X í Nappal és éjjel egyaránt rendelke- J $ TEMETÉSRENDEZÖK I E. TOLEDO. O. I | és BALZSAMOZÓK X zésre áll. { ,**************************** Jó EGÉSZSÉG. A leghasznosabb és legérdekesebb magyar képeslap Előfizetési ára 1 évre ejpr dollár Megjelenik minden hó 15-én. Munkatársai jeles orvosok és Írók- Szerkeszti: Dr. KOVÁCS RICHARD. 223—E. 68th St.----------New York Dr. Richter-fele Pain Expeller-rel 50 év óta a magyarok között, min­denütt kedvelt szer. Csakis a Horgony védjegygyei, a valódi. 35c és 65c minden gyógy­szertárban és a készítőnél. F. AD RICHTER & Co., 74-80 Washington St., New York

Next

/
Thumbnails
Contents