Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-05-11 / 19. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA így is történt. Megalakultak a magyarországi református egyházhoz csatlakozott amerikai magyar református egyházak a maguk két református esperes- ségükkel. És, bár menynyire tagadják is, ennek a megalakulásnak nem az amerikai preszbiteriánus egyházak intoleránssága volt az oka, de egyedül ez a magyar nacionalista törekvés. Rövid pár esztendő alatt egymásután épültek meg a csatlakozott református templomok. Magyar pénzen megvásárolták a különböző missziók tulajdonában levő templomokat, amelyeknek papjaik a magyar református egyházak pénzén kaptak itt papi megélhetést. Fizetésük, amelyet a tengeren túlról kapnak hatszáz dollár és ezerötszáz dollár között váltakozik. Noha tudjuk, hogy valahány csatlakozott református pap van itt, ugyan annyi tagadja majd. még is tény, hogy alapinstrukcióik ilyenek: 1. Igyekezzenek meggátolni az amerikai magyarság esszimilálódását. Igyekezzenek megtartani híveiket magyaroknak, kizárólag magyaroknak. Igyekezzenek megakadályozni az elamerikaiasodást. 2. Legyen kötelességük, hogy még az itt született gyermekeket is tartsák meg kizárólag magyaroknak. 3. Mivel a farmokra való telepedés elébb utóbb a teljes asszimilálodással jár, fejtsenek ki aktiv munkásságot farmvásárlás ellen. Megjegyezvén, hogy Amerikán kívül a világ egyetlen egy orságában sem engedték volna meg az ilyen Programm végrehajtását, igazán nevetséges volt az amerikai hatóságok közömbössége, bár ez is megmagyarázható. Amerikában nem hogy csökkent volna a bevándorlás, de növekedett s igy nem eshetett sulvosan a latba, ha itt valamelyik kormány a maga volt alattvalóinak visszatelepítésén mesterkedett. Amerikának, a bevándorlás nagy arányait tekintve, nem is igen ártott ez a propaganda. Annál többet ártott illetőleg árthatott volna az egyeseknek, a kivándoroltaknak. Hogy miért, a gondolkodó ember előtt beszélni sem kell róla. A kivándorlás oka egyedül az, hogy az anyaország nem képes lakosait eltartani s mivel ez a változhatatlan tény természetes az is, hogy le kell mondania mindazokról, akiknek nem képes kenyeret adni. Azonban a kíván- dorlottaknak boldogulása, akár Amerikában, akár más országokban attól függ, hogy mily gyorsan tudnak a kivándorlás színhelyén asszimilálódni. Amerikában, ela- merikaiasodmi. Az a német, vagy svéd, vagy skót vagy olasz, aki nem amerikaiasodik el, aki nem tanulja el ennek az országnak szokásait, akinek lelkiilete, természete nem idomul át az uj helyzetben, örök re igavonó pária marad, mert örökre zárva marad előtti. Szülőhazáját elhagyta, tehát hontalanná vált s mivel uj hazájában nem bírta meglelni az uj otthont, az uj hazát, az uj anyát: örökre bujosó, örökre hontalan marad, s az idő múlásával meg hasonlik önmagával, megörölt, megkínzott lélekkel közeleg a sir felé, hogy még talán ott sem nyugodjék meg. Nos, a csatlakozott magyar református egyházak magyarországi intézőségei boszorkány konyhái voltak ennek a munkának és nem rajtuk múlott, hogy az általuk a magyar lelkékbe cseppegtetett méreg nem tudott pusztítani, bár hatását imitt amott még is érezni lehet. Tudjuk, mondják majd, túl erős kifejezéseket használtunk. Igaz, bár nem személyekről, de az egész intézményről van szó. A mi véleményünk szerint ebben az országban ép a gyámolitásra, helyes irányításra szoruló bevándorlottak ellen követ el soha meg nem bocsátható bűnt az az illető, akik elamerikaiasodásában megakadályozza. S a csatlakozott református egyházak ebben bűnösök, hiszen egyedüli hivatásuk ez volt. Hát lehet-e velük szemben elég erős kifejezést használni? A csatlakozott egyházak gyászos szereplése különösen a háború óta lett szembeszökő. Ekkor hullt le róluk az álarc. Minden amerikai magyar, különösen az, aki a közügyekkel foglalkozik, tud arról a nexusról, amely a konzulátusok és a református egyházak között volt. Tőlük kaptak utasításokat s nem volt idő e konzulátusok életében, hogy az ember netalált volna e hivatalok küszöbén nehány ott ténfergő református papot, akár mikor is járt ott. A Károlyi mozgalmak idején a csatlakozottreformátus papok voltak azok, akik ellenségei voltak e mozgalomnak. Persze tagadják, hogy felsőbb utasításra voltak e mozgalom ellenzői s egységes állásfoglalásukat nevetségesen úgy magyarázzák, hogy ők, a csatlakozott papok voltak az egyediiliek, akik tisztán látták Károlyi utjának abszurd voltát. Már Németországgal szakított az Egyesült Államok s a csatlakozott templomokban még mindig bevonták a vasárnapi ima végén; óvja meg az isten minden bajtól “a mi királyunkat”. A konzulátusok progerman propagandájukat a magyarság között jó nagyrészt az ő tényleges, bár nem hivatalos alárendeltségükre állították. A háború második esztendejében aleghatározotabban amerikael- lenes volt a viselkedése minden csatlakozott református egyháznak. Nehány szószékükön valósággal gyűlölködést prédikáltak Amerika ellen s nem egy olyan egyház van, ahol folytonosan hangoztatták a jelszót: megyünk haza valamennyien a háború után, nem érdemli meg ez az ország a hipokriták hazája, hogy a magyar tovább tapossa ennek az országnak földjét. Tudjuk, hogy tagadni fogják azt is, hogy a csatlakozott egyházak ellenségei voltak a farmra való tele- pedésnek. Nos, hogy egyebet ne mondjunk: amikor az Union Pacific System kolonizált, a csatlakozott református egyházak hivatalos haviközlönye kereken visszautasította e vasúttársaság hirdetéseit. Meg is mondták miért. Telepítési hirdetéseket nem vesz fel a lapjuk. — Egyedül a csatlakozott papok azok, a kik kézzel lábbal dolgoznak, természetesen titokban az amerikai Magyar Hűség ellen. Történtek hajmeresztő dolgok is. Tudunk egy olyan esetről, a mikor az egyik ilyen egyház valamelyik vasárnap esti gyűlésén a lelkész keresztyéni alázatossággal appellált híveihez; — maradjunk csöndben, viseljük magunkat csöndesen, zárjuk szivünkbe kererüségünket mint igaz emberek, a kik tudják, hogy az Ur Isten nem hagyja veszni az ő ügyeit. A leszámolás nem várathat magára sokáig.” így hintik még manapság is a mételyt, a helyett hogy az amúgy is sokat szenvedett lelkű amerikai magyart a háború hatalmas issuejeinek tisztán látására vezetnék. A csatlakozott egyházak vagyona, mint ellenséges vagyon ma gondnokság kezelése alatt áll s elég irónia van benne, hogy gondnokul a kormány ép egy zsidó new yorki ügyvédet nevezett ki. A gondnokság a latt állás azonban nem megoldás. Pedig a csatlakozott egyházak ügyeit meg kell oldani. És a megoldás nem is olyan nehéz. A magunk részéről igy véljük megoldhatónak:
