Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1918-05-11 / 19. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy a csatlakozott egyházak higadtabb, régi amerikás lelkészeinek legna­gyobb része belátja, hogy magyar nacionalista mis­sziójuk elhibázott és káros. Sőt tovább menve hisszük, hogy belátják végre valahára azt is, hogy a magyaror­szági református egyházkerületeknek és a magyar kor­mánynak nem lesz pénze a tetemes segélyeket fentar- tani. amely eddig is elég hiábavaló megterhelése volt ezeknek a tényezőknek, s amely korántsem hozott a vis- szavándorlás ra való csábítással és az amerikai asszi- milálodás vívásával annyi hasznot amennyibe került. E permisszákat elfogadva a csatlakozott református lel­készek testületileg kezdjék meg a tárgyalásokat az a- merikai missziók valamelyikével s kérjenek bebocsátást e missziókba. Még csak nem is mernénk kételkedni, hogy e missziók hajlandók volnának megváltani a ma­gyarországi egyházak ilyen vagyonait s mindaddig, a- mig az átvett egyházak önfentartókká nem tétethet­nének, a megvizsgált és érdemeseknek talált lelkészek részére tovább is kiutalná a fizetési pótlékokat, mig az érdemteleneket igen is elmozdítaná állásukból. A csat­lakozott lelkészek nyugdíj kérdése talán komplikálná ezt az átkapcsolást, de talán ez sem megoldhatlan. De ez még nem minden. Az igy átvett egyházak mint kom­plexum, mint úgy a hogy autonómiát képező ekleziasz- tikai testület mennének át az illető amerikai egyház kebelébe. Még a két esperesség is megmaradna s feléjük szuperintendenség is helyeződnék. Nevük ez lenne: Hungarian American Reformed Church. S végre vala­hára megteremtődne az autonom magyar református egyház az Egyesült Államokba, ami úgy hisszük, min­den lelkes magyar papnak ambíciója. Igen természetes az is, hogy ebbe az egyházba kapcsolnák azután a meg­felelő amerikai misszió már ma meglevő egyházait is. Valamelyik papi főiskolában lenne majd magyar kated­ra is, sőt előbb utóbb magyar papi főiskola is. Mielőtt cikkünket befejeznénk, el kell mondanunk, hogy tudomásunk van arról, hogy ezt az eszmét nagyon is szívesen fogadnák az egyik amerikai missziónál. Igaz ugyan, hogy e nem is olyan nehéz dolognak nyélbeütése után Amerika ellen izgatni, a hamis árvalányhajat, fo­kost forgatni nem igen lehetne, de azért a helyes és tra­dicionális magyar szellemet továbbra is fentarthatnák, sőt tekintettel arra. hogy a háború után a magyar egy­házak magyarországi segélyezése amúgy is elfog ma­radni, csak is igy lehetne megoldani e kérdést. A mi tudomásunk szerint van elég olyan presbiteriánus és református egyház az amerikai magyarok között, a- mely igazán áldásos magyar kultormunkát fejt ki. Nos, majd ezt a kulturmunkát is rendszerbe foglalnák, jó, derék magyar rendszerbe s nem használnák többet az intoleráns és Budapestről meg Debrecenből dirigált an- tiamerikai propaganda eszköze gyanánt. Hosszúra nyulott e cikkünk. Bocsánatot érte. Úgy hisszük, hogy azért nem elegyedtünk még sem ismét­lésekbe. Bán.tani, sérteni nem akartunk senkit, semmit, még emlékeinket sem, Inkább segíteni óhajtottunk vele. Szerintünk ez a kérdés ma már nem nebántsvirág, sőt biin volna nem beszélni róla. Ép ezért induljon meg a disputa felette. Szívesen adunk helyett e diskuszió ré­szére. Még ha a disputálók tolla hegye ellenünk is fordul. A mindég érdekes tartalommal megjelenő Chicagói Figyelő ez', hetilapnak közeli sz. bői vettük át és közöljük ezt a figye­lemreméltó czikket, mely a csatlakozott ref. egyházak ügyével és sorsával foglalkozik. A czikk iroja meglepően helyesen van tájékozódva a csatllakczio eredetét, mai kialakultságát és el- tagadhatlan politikai irányzatosságát illetőleg. A Chicagói Fi­gyelő az első magyar lap Amerikában, mely belenyúlt ebbe a fészekbe és a nyilvánosság fényszóró lámpásának sugarait bo­csátotta be oda, holfélnek minden kritikától. Az érdekez czikket szerettük volna már most commentárral ellátva közölni, de jobbnak látjuk bevárni a közeljövő fejleményeit. Lapunk olva­sóinak figyelmét felhívjuk erre az érdekes czikkre, melyhői lát­hatják, mily elitélő kritikában részesíti a csatlakozási akcziot annak politikai háttere és határozottan amerika-ellenes szelleme miatt a magyar sajtó egyik legtekintélyesebb orgánuma, a Chicagói Figyelő. Szerk. Segítsünk ezer uj előfizetőt szerezni Jun. 1-re az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának. Meg majd­nem három száz uj Előfizetőre van szükségünk, hogy elmondhassuk szent örömmel, miszerint elértük a kitű­zött nagy czélt, — az ezer uj előfizető megszerzését!T Vol. XIX. Máj. 11, 1918. No. 19. Felelős szerkesztő, kihez mindennemű köz­lemény, előfizetések stb. küldendő: Dr. HARSÁNYI SÁNDOR homesteadi és vid. ref. lelkész. 1008 — 10th Ave. Homestead, Pa. Főmunkatársak: Kovács Endre daytoni ref. lelkész és Kmecik György jessupi prezsb. ref. leik. Előfizetési árak: Amerikában egész évre: — egy dollár. Magyarországba küldetve: — két dollár,---- O ---­HUNGARIAN AMERICAN REFORMED CHURCH PAPER This Churchpaper is owned and published jointly by the Sunday School and Publi­cation Boards of the Presbyterian Church and of the Reformed Church in the U. S. Rev. Alex, Harsányi, Editor. 1008 — 10th Ave. Homestead, Pa. Associate Editors: Rev. Andrew Kovács, Dayton, O. Rev. Geo. Kmecik, Jessup, Pa. Publication office: 1001 Manufacture Bg. ***************************** Egyházi hirek ***************************** HOMESTEAD, PA. — 15 éves Jubileum.— Magasztos ünnepséghez közeledik gyülekeze­tünk buzgó közönsége. Ugyanis ez év pünkösdjén tölti be egyházunk az ő 15 esztendős múltját, és kezdi meg Isten kegyelméből a 16-ik esztendőt. Ezen emlékezetes szép alkalmatos­ságot megünnepelni ki várija az egész gyülekezet. Pünkösd vasárnapján lesz a hálaado ünnepi ist. tisztelet,— délután pedig a jubileumi Emlék ün­nepély. Ez utóbbi a Carnegie könyv­tár dísztermében, fog végbe menni pünkösd vasárnapjának délutánján, 3 órakor. Az ünnepélyen megjelenik Főt. Dr. Souders missioi kerületi püs­pök ur is, ki vetített képeken mutat­ja be az amerikai ref. egyet, egyház árvaházait, és szereteti intézményeit valamint főiskoláit. Az ünnepélyre több előkelő amerikai vendégek is megígérték élj övetelüket. A program magában foglalja azt a végtelen ked­ves gyermekszindarabot is, melynek czime a Tavasz Tündére, és ezenkí­vül több szép szavallatot és énekda­rabot, mit kiváló szereplők fognak előadni. — A jubileumi emlékünne­pély belépti dijj nélkül lesz rendezve, csupán az árvaház javára lesz némi kis gyűjtés eszközölve. Nőegylet alakulása. — Régi vágya a homesteadi magyar nőknek, hogy mint más helyeken, Homesteadon is alakulna meg magyar női egylet. E- zen köz óhajnak megfelelőleg, a múlt vasárnap délután lettek nőegyleti a- lakulo gyűlésre összehiva azok, kik Az idő Jun. 1-ig már nagyon kevés, De azért épen elég ahoz, hogy hü és lelkes barátaink segítségével remé­nyeink megvalósuljanak. — Nem tudna ön is, kedves testvér, 1-2 uj előfizetőt beküldeni nekünk a napokban? Szólítsa meg barátait és Ismerőseit. _________________

Next

/
Thumbnails
Contents