Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1917 (18. évfolyam, 14-52. szám)

1917-11-10 / 45. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Nyissuk hát meg szívünk melegsége előtt, Éljünk tisztaságban, szánjuk a szenvedőt. Az utolsó napon nem kell félni annak, A ki megett Jézus szegényei vannak. Akkor ez égi szót fogja az hallani: Jertek országomba, Atyám áldottail Mit egygyel enyéim közül cselekvétek, Én velem tettétek. Üdv, óh üdv tinéktek! Hithüség. Elbeszélés a magyar reformáczió idejéből. Irta: Kovács Endre, Daytoni 0. ref. lelkész. I. Irtáig vala Krisztus urunk születése után az 1627- ik esztendő Junius havának huszonnyolczadik napját, a mikoron nagy Magyarországon II. Ferdinánd uralko­dott, akit a jezsuiták neveltek és akinek uralkodódéi legfőbb gondját a protestánsok megsemmisítése képez­te; hiszen gyakori mondása volt: “Inkább akarok egy elpusztított, mint egy eretnek ország fejedelme lenni.” És e czél elérésében a jezsuiták hűséges segítői voltak s nem ő rajtok múlt, hogy minden nem úgy tör­tént. Az említett időben egy nagyobbacska felvidéki vá­ros útczáján, mely várost méltán neveztek akkor “je­zsuita fészek” nek, egy szép napon nagy népcsődület keletkezett. Egyik csuhás barát az utcza szegletén megállva, eként kezdett dörgö hangján beszélni: — Nemes, nemzetes és vitézlő, tekintetes és nagy­ságos uraim becsületes mesterek, szüzek és minden ren­dű és rangú asszonyok. E szokatlan hosszú bevezetés hallattára a járóke­lők megállották és érthető kíváncsisággal lesték, hogy mi lesz. — Az én szentséges Atyám, a római pápa nevében szólok hozzátok .... Tompa moraj volt erre a nép közt hallható. A jezsuita páter szép szóval kérte a népet, hogy hallgassák meg nyugodtan, s ne zavarják, mert mint rendbontókat fogja az illetőket bepanaszolni. E fenyegetés hallattára már-már erőszakkal akar­ták a papot eltávolítani, mikor a népcsődület figyelme másfelé terelődött. Egy fiatal asszony — ölében kis gyermekével — szivet tépő sikoltozással rohant a néptömeg felé, lihegő rimánkodással: — Emberek, segitjég! Ne engedjétek a papoknak, hogy gyermekemet tőlem elrabolják . . . Ekkorra már több pap érkezett a helyszínére s ezek egyike oda állott tettlegességre készülő, zajongó tömeg elé, követelődzve; — Mezey Magda, add ide a fiadat! A sokaság mind ingrültebb lett és sok kéz ökölbe szorult. Mialatt a tömeggel szemben álló jezsuiták a né­pet csitították, és a gyermeket követelték, egyszerre csak éles sikoltás hallatszik hátul a sokaság mögött. Mezey Magda oda. húzódott kis gyermekével és a ba­rát felhasználva, mig a nép a többire figyelt, titkon az anyához lopódva, kikapta annak öléből gyermekét. Ez volt az oka a szegény asszony sikoltozásának. A jezsuita barát el akart futni az enyai kebelről alattomosan letépett kis gyermekkel, de egy erős kar megragadta és hamarosan elvette tőle, mig a pap a gyermek egyik lábát kapta el. Csak ekkor ismerte fel a pap, kivel áll szemben. — Te vagy az, Hevesi Tóni ? — Biz én, páter Bernát, vagy jobban mondva Hűvös Bálint! (folytása következik). Ima-k-önyvek. Biblia, teljes.-. 0 és Uj szöv., vászonkötés ........ 1.00 Székács, Imádságok és Buzgolkodások, 'crbőrkötés 2.50 Szász K. Buzgoság könyve, elmélkedések és imák, finom d i s z k............................................................................... 2.50 Tompa M. Olajág, finom vászonkötés, tokkal .......... 2.00 Baksay D. Mennyei Szövétnek, imák és elmélkedések, vá­szonköt..............................................................................2.50 Szabó A. Lelki Harmat, imák és elmélkedések minden napra ............................................................................ 1.00 Református Zsoltár, nagy, vászonköt ........................ 1.25 Pap K. Esti Harang, szép imádságok, vászonköt............75 Dobos J. Keresztyén Imák, vászonköt..............................80 Hübner; Válogatott bibliai históriák, vászonköt ... .80 Zarándok útja, vászonköt .....................................................80 Czike D. Halotti Búcsúztatások ..........................................50 Kovács Ferencz Protestáns Enekeskönyv, kötve..............60 Dávid Gy. Jézushoz hivogatás ............................................20 Uj Testámentum, kicsi, vászonköt......................................18 Illatozó Oltár, kis imádságos könyvecske........................18 Angol-Magyar Református vallást tevő kis katekizmus .15 Jézushoz hivogatás.................................................................12 örök élet útja ............................................................... 12 Miért vagyok én evangéliumi Protestáns..........................12 Amerikai Ref. egyház törvénykönyve.................................25 Am. Ref- Egyh, története, képekkel (1 doll, helyett) ,25 Legyetek Józanok és a Bor szó a Bibliában....................35 Legyetek Józanok, 3 mértékl. predikáczio........................12 Utazás a csillagok birodalmában, 2 pred. az Üstökösről .15 Farkar J. Kálvin élete, vászonköt.....................................30 Angol Magyar Tolmács, kötve ...................................... ,30 Angol magyar Nyelvtan, kötve ..........................................75 Minden rendelést igy tessék címezni: AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA: 1008 — 10th Avenue, Homestead. Pa. A NAGYTISZTELETÜ LELKIPÁSZTOR URAK ÉS A GYÜLEKEZETI ELÖLJÁRÓK FIGYELMÉBE. LAPUNK KIADÓHIVATALÁBAN kaphatók:— Díszes kiállítású, magyar nyelvű, berrámázásra al­kalmas keresztelési és esketési bizonyítványok 12 drb. ára egy dollár. Halotti, hazai anyakönyvi kivonatok és confirms czioi Emléklapok, 12 drb ára...........................50 cent. EGYHÁZTAGSÁGI BEFIZETÉSI kis könyvecs­kék, csinos kiállítás, darabja..............................5 cent. EGYHÁZTAGSÁGI KIMUTATÁSI IVEK, 50 egyh. tag neve fér el iwen..................................••... ,3c Amerikai Magyar Ref. Iskolás gyermekek tankönyve (versek, imák és próza gyűjtemény, haladó ma­gyar iskolások számára) ..........................25 cen>.

Next

/
Thumbnails
Contents