Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)

1916-11-04 / 45. szám

45. sz. NOVEMBER 4. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Az orosz miniszterelnök botránya. A Novoje Wremja szerkesztő­jének Manilownak letartóztatása elsőrendű politikai botránynyá nőtte ki magát, melynek közép­pontjában Stürmer miniszterelnök -áll, akit annyira elkeserítettek a történtek, hogy egészen komolyan kozik. Manilow azelőtt Párisban és Rómában az orosz kormány poli­tikai ágense és kémje volt, később a hírhedt Ochran, az orosz politi­kai titkosrendőrség kebelében szolgált, végül Petrogradon a No­voje Wremja szerkesztőjének ne­vezték ki. . A háború elején Stürmer ma­gántitkára lett, Stürmer akkor főudvarmester volt és dumakép­viselő. Letartóztatása után a leg­nagyobb kíméletlenséggel kelt ki Stürme rellen, aki állítólag cser­ben hagyta, leleplezésekkel fenye­getőzött és jegyzőkönyvbe diktál­ta azt is, hogy Stürmer nem tiszta kezű ember, sok-sok ezer rubel tűnt el a kezén, melyet közadako- zásból, jótékoncélra gyűjtöttek össze. Stürmer még nem nyilatko­zott a vádak tekintetében, de hire jár, hogy le akar mondani. Oroszország területén betiltot­tak mindennemű szocialista gyü­lekezést és a kiadott engedélyeket azonnal visszavonták. Körülbelül tiz nappal ezelőtt egy rövid napi- hir jelentette, az orosz újságok­ban, hogy számos jótékonycélra gyűjtött összegeknek nyoma ve­szett, Stürmer felesége és több más igen előkelő állású államfér- fiu valamint azok feleségei álltak az egyesület élén, a napihir meg­jelenése után mindannyian kény­telenek voltak viselt állásaikról leköszönni. Az egész orosz biroda­lomban csakis a szocialisták tar­tották felszínen ezt a legújabb jó­tékony hiénáskodást, melybe ugy- látszik a legmagasabb körök urai és hölgyei is be voltak keverve és igy a szocialisták gyülekezési jo­gának hirtelen betiltása feltétle­nül összefüggésben van az egyre szélesebb arányokat öltő botrány­nyal. ÚJRA AMERIKÁBAN A “DEUTSCHLAND”. A németek bámulatraméltó vál­lalkozási szelleme, melyet már oly sokszor bebizonyítottak, egy újabb babérlevelet fűzött eddigi nagy si­kereihez, midőn az ellenséges ha­jók közepette König kapitány új­ból, befutott Connecticut államnak New London kikötőjébe. Az ese­mény annyival inkább feltűnő, a mennyiben az ellenséges hajók a legnagyobb számítással őrködtek a hatalmas hullámok felett, hogy megakadályozzák a németeknek a szubmarinok általi Amerikával va­ló közlekedését. A “Deutsch­land’’ tehát újra itt van, de hogy mi történhetett a még régebben utrakelt “Bremen” szubmarinnal, azt még mindig homály fedi. El kell azonban ismernünk, hogy az irtózatos vérontásban, amelyet mi rendkívül károsnak találunk, végeredményében minden hadvise­lő nemzetre nézve, a németek ösz- szetartása és energiája az egész világnak csodálatát keltette fel. Minden református magyar olvassa és terjessze lapunkat, az Amerikai Magyar Reformá­tusok Lapját. MIKULLA GYULA MAGYAR TEMETÉSRENDEZŐ HOMESTEADON és a közelvidéki magyarság szol­gálatára. — Hintók és automobilok minden alkalomra kaphatók. Betegek elszállittatnak kórházba és haza. 505 Diixon Str. Bell Telefon: 385 Homestead. P. A. Telefon: 72 Homestead Uj könyv. Akik lapunkban olvasták a H. E. Trumbull “Hogyan bánjunk a kételyekkel s kételkedőkkel” cí­mű müve részletekben közölt for­dítását, bizonyára örömmel fogad­ják a hirtj hogy annak teljes for­dítása csinos könyv alakjában is megjelent. A magyaros fordítást Kovács Ferenc végezte, ki bizonyára érez­Homestead Savings Bank & Trust Co. HOMESTEAD, PA. ALAPTŐKE $120.000.00 FORGALMI TŐKE $1.000.000 PÉNZKÜLDÉS BETÉTEKRE HAJÓJEGYEK 4% KAMAT IW* Hazai örökösödési, birtok és peres ügyek rendezése RANKY BERTALAN h. pénztárnok közjegyző. ♦ ♦ f I te azt, hogy ily gyakorlati vallá­sos könyvre égető szüksége van egyházi irodalmunknak. A gíiz* dag tapasztalatra valló könyv vi­lágot vet arra, hogy mikép oszlat­hatjuk el a magunk és mások hit­életben felmerülő kételyeit; bát­ran szemébe néz a vallásos élet sok olyan kérdésének, melyet edi- dig kevés iró érintett. A könyvet lapunk szerkesztősé­gében is meg lehet rendelni. Ára fűzve, papirtáblával 25 cent, vá­szonkötésben 35 cent. msn imaaamaaamaaaamMammmmmmaammMBmmmmmm Újdonság! A LEGSZEBB AJÁNDÉK, a melylyel ismerőseit az ÜN­NEPEK UTÁN meglepheti és nekik igazi örömet szerez­het, a HIT ÓRÁI -ból megjelent három könyv, a melyek­nek tárgya mind az Amerikai Magyarok idegen földön eltöl­tött életükből van merítve. AZ ELSŐ KÖNYV; — HOGYAN LETT EGY SZOCIALISTA KERESZTYÉNNÉ. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadvá­nyában is. TÁRGYA: Az Istent tagadó sociálista magyar: Nagy István milyen lelkiváltozáson megy át a rendőrségi head- quarteren Kiss József vallásos ember szavainak hatása alatt. New-yorki történet. Ára 10 cent. A MÁSODIK KÖNYV: — A HITETLEN TRAGÉDIÁJA. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadvá­nyában is. TÁRGYA: Egy kivándorolt magyar ember tragédiá­ja. Mivé siilyesztlieti az ital mértéktelen élvezete az em­bert. Az örök éjszaka. Ára csupán 5 cent. A HARMADIK KÖNYV: — A BIBLIA A MI VEZÉRÜNK. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadvá­nyában is. TÁRGYA: A megtérés. A szerénység. A lelki sze­gények. A tudomány és szeretet. A bűnösök megmen- tője Jézus. Ára csupán 5 cent. RENDELJE MEG MÉG MA EZEN ÉRDEKES HITERŐSITŐ AMERIKAI MAGYAR KÖNYVECSKÉKET. NEMCSAK MAGÁNAK, DE ISMERŐSEINEK IS ÖRÖMÖT SZEREZHET ÁLTALOK. MEGRENDELÉSI SZELVÉNY. Mellékelve küldök........................centet bélyegekben, mely összegért kérem nekem postafordultával megkül­deni a HTT ARÁIRÓL a következő könyvecskéket: ELSfi KÖNYV ............................................10 cent. MÁSODIK KÖNYV ...................................... 5 cent. HARMADIK KÖNYV................................. 5 cent. Huzza alá azt, amelyiket megrendeli. A megrende­lési szelvényt vágja ki és küldje be erre a címre: Rév. LAD. HARSÁNYT, 454 East 115 St. New York, N. Y. IE ■ BI Pénzküldés Karácsonyra. A jánlatos, hogy az idén már jókor gondoskodjunk a Ka­rácsonyi ajándékról, amelyet az otthoniaknak szántunk. A mostani háborús világban tovább tart, mint hajdaná­ban, amíg a hazaküldött pénz megérkezik. — Siessen tehát mindenki, aki Karácsonyi ajándék gyanánt pénzt akar átutalni szeretteinek. — Az általunk hazaküldött pénz minden körülmények között biztonságban van. — Minden reánk bízott ószegért feltétlenül szavatolunk. — A kifizetés a Magyar Királyi Postatakarékpénztár utján történik. ÍOO korona 13 dollár Nyomtatványokkal és mindennemű felvilágosítással szívesen szolgálunk. Transatlantic Trust Company 67 WILLIAM STREET NEW YORK A MAGYAR KIRÁLYI POSTATAKARÉKPÉNZTÁR EGYEDÜLI HIVATALOS KÉPVISELETE AMERIKÁBAN. New York és környékén lakó ügyfeleink keressék fel a bank fióktelepét: 109 AVENUE A, CORNER 7th STREET, amely minden hétköznap — szombaton is — reggel 9 órá­tól este 8 óráig nyitva van.

Next

/
Thumbnails
Contents