Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)

1916-11-04 / 45. szám

XVII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM. NEW YORK, N. Y. 1916. NOVEMBER 4. VOL. XVII. No. 45.

EDITOR: RÉV. LAD. HARSÁNYI, 454 E. 116th St., NEW YORK.

PUBLISHED EVERY SATURDAY. | MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON.

Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York. N. Y., under the act of March 3, 1879.

|i A reformáció emlékünnepén. €

_______________________ Dr. BALTAZÁR DEZSŐ a tiszántúli egyházkerület püspöke________________________

ALAPIGE: János 9:11. “Monda nekik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, de mivel ezt mondjátok: — Látunk! — azért a ti bűnötök megmarad.”

A fefelötlen kényelem utján, a hol az önteltség kicsinylő fölénye sétálni szokott, a szent leckénkbe- li kemény szavakkal állítja meg Jézus a farizeusokat: — “Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, de mivel ezt mondjátok: Látunk, — a ti bűnötök megmarad!”

Ugyanezzel a hanggal fenyegeti meg a hitetlen városokat: “Jaj neked Korozin! Jaj neked Bethsai- da, mert ha Tirusban és Sidonban lettek volna azok az isteni erők, melyek tebenned lettek, régen hamuban és zsákban ülve megtértek volna. Hanem Tirusnak és Sidon- nak türhetőbb lesz az állapota az Ítéletkor, hogy nem néktek” (Lukács 10; 13:14). Üldözőit is ezzel sújtja le: — “Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nekik, nem volna bűnök, de mostan nincs mivel menteniük bűneiket”. (János 15:22).

Ezzel a mértékkel állítja be az embernek Istenhez való viszonyát is: — “Amely szolga tudta az ő Urának akaratát és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik és jobban büntettetik meg. Aki pedig nem tudta és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle és a kire sokat biztak, többet kívánnak tőle’” (Lukács 12; 47-48).

Ki láthatott volna törvényt a

pogány felett, ha botlik, a mikor nincsen hajnala; babonája bálványát ki dönthette volna reá, mikor csak a természet mutogatta ki előtte erejét; ki olvashatta volna rá önzése, gyűlölködése bűneit, a mikor csak a vak ösztön volt tanító-mestere ; hogy vádolhatták őt, ha nem tiltották s hogy büntethették, ha nem parancsoltak neki; mit adott volna, amikor semmit sem kapott? Szint a virágtól napsugár nélkül, súlyt a kalásztól, ha nem volt harmata, köves mezőtől tenyészetet nem várhatunk. Egy élet felett, melyre szülői szem szerető örömkönyüje soha se csordult ; iskolában tudomány, templomban hit mannája soha sem hullott, nem ítélkezhetünk, csak szánakozhatunk :

Jézus: az ő tudományával és dicső életével, világosságával és hatalmas igazságával az erkölcsi felelősség szent törvényszékét állította be a világba. Akinek ez a tudomány prédikáltatik, ez az élet a maga csodáival megjelent; akinek ez a világosság feltetszett és ez az igazság fénylett, az minden erejével és idejével, minden adományával és cselekedetével, egész életével és halálával felelős a fiu- ságért, amelyre Ötét a mennyei Atya kegyelméből a Megváltó felmagasztalta, “Most vagyon e világnak jelen kárhoztatása; most rekesztetik ki e világnak ama fejedelme” (Ján. 12:31) mondotta Ő. Most már van világosság, a minek fényénél botlani bűn; van fonál, amit elereszteni; ut, amit el téveszteni; talentum, amit eltéko- zolni; mentőkéz, amit eltaszitani; idvesség, amit eljátszani kárhoz- tatás.

Minél nagyobb az isteni adomány és küldetés, annál nagyobb a köteles áldozat; minél tisztább az öntudat, a felelősség, annál súlyosabb. Jézusra a világ életét bízva az Isten; oda is áldozta a maga életét érette. Tudta, hogy “Ő és az Atya egyek” (János 10: 30), be is töltötte tisztének minden igazságát egész a halálig s a halál engedelmességén át a megdicsőülésig.

A keresztyénségben magának Jézusnak életét kapta adományul az emberiség és azt a küldetést, hogy ennek az életnek az alázatosságával és tisztaságával, igazságával és szerelmével teremtse újjá a világot formájában és lényegében, A kezdet kezdete biztos léptekkel indult, biztos nyomokon. De az alázatosság keskeny ösvénye csakhamar a hatalom széles mezejére lett kitaposva; az igazságban az ember nem Istent, hanem önmagát kereste és a szeretet elmúlt ott a harcmezőn, ahol a Jézus nevét a legyőzött zászlókra vérrel írták rá. Karddal nyitogatták a vakok szemét, nem Silóám tavának langyos vizével. Pedig más a Krisztust az erőszak vérén, és megint más a hála könnyén keresztül látni, megpillantani. Más a bibliával és megint más Beliállal hódi- tani. Más szabadságban hívni és megint más szolgaságban vinni a Jézus ruhája szegélyének csókolására az embereket.

Ha a köz- és magánélet erkölcsi kipróbálásának eredményeit, azt ami a keresztyén államok, társadalmak, családok és egyesek életéből a szeretet Krisztusának mérlegén fogyatkozásnélkülinek találtatik, azt amihez se hatalomse félelemnek, se önzésnek, se gyűlöletnek nincs semmi köze, az elmúlt kétezer esztendő területéről összegyüjtenénk, bizony a Krisztus szenvedésének első statioját sem tudnánk kiengesztelni, meghálálni vele. Bizony az -ilyen ke- resztyénséget is oda sorozhatta Ezékiel Izráel ama pásztorai közé, akikhez igy szólt az Ur: “Az erőtleneket nem erősítettétek, a betegeket nem gyógyították, a meg- törettet nem kötözgettétek, az elesettet vissza nem hozzátok, az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok ő rajtuk!” (Ezékiel 34:4)

De azért hangzik a büszke öntudat szava: “Látunk!” — Látjuk a célt, eszközöket, utat, módot, formát, lényeget az egyedül idve- zités kizárólagosságával. Látjuk igazán, helyesen a csalatkozhatat- lanságig s aki látásunk tisztaságában kételkedik “átkozott legyen”, így lesz megállapítva a rettentő felelősség hordozhatatlan súlyával a számonkérő világ s a feleletre vonó Isten előtt. Az ilyen büszke öntudat felelős a kínért, amit a szabadságra szomjas lelket szárnyainak lekötése okoz; felelős a tenger kárért, ami a terméketlenség intézményében s a sok meddő lángészben elmaradt haszonként feltornyosul; a bűnért, melynek pora családot, templomot beszáll; a sápadt nyomorúságért, záporos könnyekért, haragért, gyűlölködésért, átkozódásért, elkárhozásért; felelős a fegyverért, amit megéhezünk ; a vérért, amit a háború kiont s azért a rettentő pokolért, a melyben a népek pusztító ádázata néz egymással farkasszemet.

T