Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-20 / 8. szám
XVI. ÉVFOLYAM, 8. EZ. NEW YORK, N. Y., 1915 FEBRUÁR 20. VOL. XVI. No. 8. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜKET HIVATALOS LAPJA. Rev. L A iThTr S A V V , OFFIÍ'I A L ORGAN OF THE AMERICAN 454 E. 116th St.. New York. HUNGARIAN REFORMED FEDERATION PUBLISHED EVERY SATURDAY. — MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Entered as second-class mater Oct. 28. 1910 at the Post Office at New York. N. Y., under the act of March 3. 1879 WASHINGTON. A SZEGÉNY MUSZKA. ÍRÁS a RAJVONALBÓL. Washington napja köszönt reánk a jövő héten. És az amerikai kalendáriumnak ez a piros betűs napja oda kell, hogy forditsa az események viharába belekáprézott tekintetünket azok felé a makulátlanul tisztának maradt, szeplőtlen ragyogások felé, melyekkel a Washington neve világol. Washington felszabadította az amerikai nemzetet az idegen járom alól és pihenésre nyugtatva kardját, a maga államférfiul zsenialitása, perdöntő emberi értékei minden gazdagságát elvetette az amerikai földbe, csakhogy bőséges áldással hajthasson ki belőle a nagyság. Az amerikai földet, a hogy megmunkálta, az igaz emberek álomlátásával semmi mást, de kizárólag csak az igaz értékeket tette meg Amerika továbbfejlődésének alapjául; — bibliaian puritán lelkét megejtette az álom varázsa- és az álom szivárványos színe be ahogy belerajzolódott az elképzelés, a nagy és szabad Amerikát látta maga előtt, azt az Amerikát, melyet a munka növelt föl a világ hatalmasságainak élére. Ami értéket tisztára tud hámozni a história a hadvezéri és államférfim tulajdonokból, az mind bele- sürüsödött a Washington egyéniségébe; nemcsak nemzetének, de az egész világ történetének egyik legnagyobb, leggr?ndiózus?bb alakja, akinek nevére áldó kegyelettel, hálás szeretettel kell, hogy gondoljunk mindannyian, kiknek kenyerét az amerika föld termi.... Nehéz idők, gyötrelmes megpróbáltatások vihara tépi, cibálja most Magyarországot. Az események rendje eget-földetrásó förgetege sodrába kényszeritette a r>* áldott hazánkat és mi, az idegenbe szakadt fiai, mi másért imádkozhatnánk, mint hogy a dúsan ömlő magyar vér uj megtermékenyülé- sek lehetőségét rs'r'ztassa majd napfényre. Élet-h:láílharcot viv ma a magyar nemzet és ahogy hiszünk, bízunk benne, bogy a diadal — ha száz ellen vetette is ránk magát — a mienk lesz, ugyan úgy hinnünk, bíznunk kell benne, hogy a béke áldásait egy az elhatározá- s iban, akaraterejében s vágyaiban is újjászületett Magyarország fogja élvezni. A harcok orkánjában erősnek, hatalmasnak bizonyultunk, ugyanúgy erősnek, hatalmasnak kell majd bizonyulnunk, amikor — továbbzugván fő lőttünk a vihar — a békés munka szerszámát kell majd a kezünkbe vennünk. És meg kell, hogy ihlessenek majd minden lelket az amerikai eszmények, azok az ideálok, melvekbe az életet az isteni bölcsesség előtt való meghajlás viszi majd be. Azok az eszmények, melyeknek egy klasszikusan szép, histórioian nagy élet vonatkozásaiban való kijegecesedését jelenti a Washington neve. És mi, amerikai magyarok, Washington napján gondoljunk a lelkünk minden hálás megindult- ságával az “amerikai h?zi apjára”; — az ő kezemunkáia törte föl a földet, melynek áldott gazdagsága váltja valóra a mi két világrész között megoszlott életünk reményeit. Bent fekszünk a szalmán, a llilfsplatzon. A kommandáns m3 én vagyok, mert a doktorunk kint 'au a svarmléniában, oltja a bakákat a kolera ellen. Hja, nem árt a;; elővigyázatosság. A bakára szükség van odakint, nem jöhet be hozzánk, tehát a doktor úgy segit a bajon, hogy elmegy a s varrni éniába a bakához és nem törődve a tanafásba csapódó robbanó golyókkal és egyéb muszka üdvözletekkel, fagyos kézzel szúrja a feltört ingujja izmos bakakarokba a tiit, amellyel belelöveli az ellenálló erőt a másik ellenség ellen. Így most hát én vagyok odahaza a parancsnok. Minthogy “Feuerstille” van éppen, hanyattfekszem a szalmán és beszélgetünk a többi medikusokkal és egy maródi zászlóssal a minden földi örömök összefoglalatjáról: az otthonunkról. Amikor aztán kifogy a mondanivalónk, percekig csend vart, csak egy-egy sóhajtás szakad fel a keblekből. A szoba mennyezetéi nézzük mindannyian, gondolatban kiki elröpül az otthonába, ki a Maros, ki a Tisza tájára, ahol mind nyájunk után aggódik egy-egy szerető szív. Aztán a nagy csendet megtöri egy csengő hang: — Fiuk, gyerünk egy kicsit ki a szabadba! Kimegyünk a gyönyörű, napsütéses orosz reggelbe. A házunk a falu szélén áll. Jobbról végtelen fehérség, a lankás (lombokat vastag, puha hótakaró borítja. A felső réteg még nincs megfagyva, csak tegnap esett le és ma gyönyörű napsütéses téli va sárnap van. A házunk valami jobb módú lengyelé lehetett, ő maga elmenekült. A ház ormán lankadtan csüng alá a megfakult vöröskeresz les zászló. Körös-körül csend van, csak néha-néha surran el a fagalvak között egy-egy orosz golyó s vágódik bele a lábunknál a földbe. Néha- néha élesebb csattanás hallatszik: robbanó golyó. Nagyot esetten, letör egy faágat. A letört galy épp a fejünkre esik. Ma mindössze egy lovunk sebesült meg és egy baka, ez utóbbi olyan különös módon, hogy a combjába ment a golyó, d ■ a nadrágját nem lyukasztotta át. Mikor bekötöztük, évődtiink vele, hogy fogja otthon elmesélni megsebesülésének történetét. — Csak bízzák azt én rám a sza- nitée urak! Majd kicifrálzom én. hogy jobban se kell, — felelte. Hanem künn a hidegben fázni kezdünk. Egy kis mozgás nem fog ártani. Ahogy egy kicsit félrenézek, valami röpül felém. Fehér, gömbölyű. Tve.lt pályán félelmetesen közeleg a fejemhez. Leguggolok: a fülem mellett sivit el és repül tovább a kötözőhely falához. Ott ezer szilánk válik le róla, de a fő- tömeg odatapad a falhoz. Hólabda volt. Parázs kis harc fejlődött ki erre. Jobbra, balra repülnek a hó
