Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-13 / 7. szám
I AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7. sz. 1915. FEBRUÁR 13. utolsó francia katona is elhagyta a hidat. Alig volt idő a felrobbantására; a. nagy sietségben elfelejtették elzárni a hid alatt elvezető gázcsöveket, a kiömlő gáz meggyulladt s az egész falu lángba broult. De ki törődik most azzal? Semmi, egy kis elnézés. Ilyen tévedések az angolokkal történnek. Egy csapat angol lovas azt a megbízást kapta, hogy robbantsák föl a chantilly-i hidat; tévedésből a langy-i hidat robbantották fel, amelyen a visszavonuló francia seregnek kellett volna átvonulnia. A hidegvérű angolok felett teljesen úrrá lett a zavar, a pánik; a visszavonuló angol-francia seregek soraiban mindig ők bontják meg a rendet, ők változtatják a rendezett visszavonulást rettentő zűrzavaros futássá. A tulnyomólag angol csapatokból álló balszárny teljesen akció-képtelennek látszik. Letérek a Meaux féle vezető fontról és a zöld mezőn keresztül egy kis falu felé tartok, ahol a csata teljes erővel tombol. Velem finben folyton jönnek a sebesült szállító automobilok és kocsik. A fadlu felől folyton hallatszik az ágyuk mély dörgése és a kézifegyverek ropogása. Az ütközet távolodik, mint az elvonuló zivatar. Charny, egy kis falu, házainak piros fedele élénken elüt a környező zöld mezőtől, municiós és sebesültszállító kocsikkal van tele. A templom tornyát egy gránát összerombolta ; néhány kis ház lángban áll. A csata vége felé közeledik, már csak elvétve hallani egy-egy ágyu- lövést. Ahol állok, még nemrégen r harc dühöngött; a vidék olyan, mintha pusztító vihar vonult volna el felette. A földbe mély lyukakat ástak az ágyúgolyók; a fii között töltény-kupakok, véres rongyok, gyűrött ujságlapok hevernek vad össze-visszasághan. Egy vöröskeresztes kocsiból egy szanitéc-tiszt ugrik ki. Kémlelődre néz körül és izgatottan kérdi egy mellette álló tüzértől: — Hol van? — Ott a gödörben, a fák mellett! A mutatott helyen egy sárgásszürke alak fekszik a földön, — Mi az, mi történt? — kérdik a minden oldalról elősietö katonák. — Egy sebesült fekszik a fűben, akit eddig nem vettek észre. — Meghalt! — kiáltja valaki.-—Nem, a sebesült még lélek zik. Közelebb megyek, a katona egy kaki-sárga ruhába öltözött marokkói néger. Turbánja lebomlott és betakarja arcát és szemeit. Két napja fekszik a gödörban, élelem, segítség nélkül. Az arab szép metszésű arcát eltorzította a fájdalom s fekete szemeit bágyadtan lehuny ja. Felteszik a vöröskeresztes kocsira és elviszik. — Ha tudná, — mondja a tiszt, — mennyi sebesült pusztult el ezen a mezőn, észrevétlenül, elfeledve a rettenetes gödrökben. Eszméletüket veszítve, nem tudnak kiáltani és a katonák nemf veszik észre őket. A HÁBORÚ SODRA. Mit látott Mihály a háborúban? A kis galíciai város piacterén megáll egy parasztszekér és köréje sereglenek az emberek. A szalmán fiatal katona ül. Szeme ragyog, puskája nincs, csak bajo- nettje. A blúza és sipkája piszkos, a kabátujja sötétbarna a vértől. — Isten hozott Mihály! —- üdvözli az egyik fiatal parasztle legény. — Honnan jössz? — A háborúból jövök Kasu, hazamegyek. Barátságosan rámosolyog a nőre, a férfiakra is és le akar szállni a kocsiról. Először hosszú mankót tol elő a szalmából, azután merev lábát és itt áll előttük és örül. Mert hiszen minden jó lesz. Most hazakiildték, mert golyó fúródott a lágyékába és nem tud a többivel masírozni, akik dalolva haladnak előre Oroszországba. Eleinte nem tetszett a dolog. Három évet szolgált Tarnopolban, azután hazament, megnősült és egy év múlva gyereksirástól volt hangos a kicsiny kunyhója. Három napos volt a kis leány, amikor hazahívták a földről, mert a császár üzent és akkor el kell menni. Vállán a borjúval, kezében a fegyverrel vonult ezrede Oroszországba. Az emberek fele lengyel, másik fele rutén, de mind jó volt, mert kétszer napjában kaptak húst. Első nap ugyan nyomta a borjú, de azután megszokta és menetelés közben mindnyájan énekeltek és örültek, mert sütött a nap, a levegő illatos volt. Igen jól érezte magát akkor Mihály. — És miféle ország az. ahol voltatok? — kérdezte tőle egy ruténul beszélő ur. — Bizony uram. nem szép ország. Nem olyan fekete a föld, mint nálunk. Amerre mentünk, mindenütt homok és mocsár. Szegény ott a nép, vagy szegénynvé tették az országot, mielőtt odaértünk. Tudja, uram, a muszka olyan, mint a kutya; amit maga nem tud megenni, azt tönkreteszi, hogy más se ehessék belőle. Semmit sem hagytak ott, még egy szál gyufát sem, hogy pipára gyújthattunk volna. — És mikor találkoztatok az oroszszal? — Az utón csakhamar hat kozákot pillantottunk meg. Rögtön el is fogtuk őket. Rossz bőrben voltak, mert nem kapnak annyit enni, mint mink. Gyakran fogtunk el oroszt. A mi szakaszunk egy gépfegyvert, az ezredünk hat ágyút zsákmányolt. Reggel találkoztunk először orosz sereggel Körülöttünk csak ugv fütyültek a golyók. Úgy, amint megtanitot- tak rá, lefeküdtünk és lőttünk, azután felkeltünk, előrerohantunk és újra lőttünk. így volt ez minden nap. Mindig abban az időben kezdtük a csatát, amikor az aratók reggel kimennek a földekre és akkor fejeztük be, amikor hazatérnek. Csakhogy kasza helyett fegyver volt a kezünkbe. Éjszaka ettünk, azután segítettünk a sebesülteket elvinni, utána lefeküdtünk. Minden nap fogtak el oroszt, egyszer egyet, egyszer meg busznál is többet.. Egyszer orosz őrjárat jött szembe velünk, de alig láttak meg, eldobták a puskáikat és magasra emelték a kezüket, nehogy rájuk lőjjünk. Nagyon örültek, hogy fogságba kerültek. A vezetőjük öt rubelt adott az őrmesterünknek, hogy őket küldjük ki őrjáratra. — Hát mondjad Mihály, meny- . nvi oroszt fogtatok el? — Hogy mennyit fogtak, uram, azt nem tudni. Úgy van az. mintha kimenne a földekre és meg akarná számolni a kereszteket. — Igv van a sebesültekkel is. Nem tudom pontosan, de azt mondják, minden tizenkettedik keresztet fogták el. — Hát mit gondolsz Mihály, ki fog győzni? — Mi fogunk győzni, uram. — Mert a mi császárunk ió, nagyon öreg és okos és mindent megad nekünk. De a muszkák cárja rossz — Miért rossz, mond Mihály. — Nem tudom uram. de a szolgái nem hívek hozzá s jó urnák pedig hii szolgái vannak. A fiatal rutén katona, miután evett-ivott, nagynehezen felkapaszkodik a kocsira. A kocsi elé fogott kis ló már elindul, hosy haza vigye Mihályt szülőfalujába, amikor fölhangzik még egy kérdés : — Mond Mihály, szeretnél-e meg vissza menni a háborúba? — Az Isten akaratától függ, uram. Ha hívnak elmegyek. Hiszen mindenki megy. A kocsi megindul és Mihály, a fiatal rutén paraszt és katona boldogan mosolyog.--------o-------HÁBORÚS APRÓSÁGOK. A háború kezdete óta a francia és angol hírek a német-osztrák- magvar seregek mindennapos vereségeiről írnak. Csodálatos, hogy annyi vereség után még vannak töredékei hadainknak. így azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy bár sohasem győzünk, de Brüsz- szel és Antwerpen eleste után még sok francia város fog maradni egyesült seregeink háta mögött. A német császárról a törökök beavatkozása után azt hiresztel- ték, hogy mohamedán lesz s mint ilyen, szent háborút indít a “keresztyének” ellen. Most meg azt írják a lapok, hogy előkelő török urak szivszakadva várják Vilmos Mekkába való zarándoklását. Ostende, a máskor oly vidám város, mely fényéről világhirü volt, most kietlen, szomorú. A hadműveletek útvonalában mindegyre pusztulás fenyegeti. Az Ínség nagy. A városban csupán lóhusr. árulnak, melyből a polgárságnak csak a fejrészt juttatják a szigorú német katona-kormányzók. A francia katonáknak megengedték, hogy sánciak, kunyhóik körül növényeket termeszthessenek, mert igy samt maguk is pótolhatják szükségleteiket. A Krupp-gyár, melynek ágyúi a nagy német birodalom ellenségeire szórják a tüzet, ezelőtt 100 esztendővel kezdte meg működését. 1812-ben alapittatott; 1847- ben készült benne az első ágyú. Azóta csak hadianyagot gyárt. Tökéletesített hadigépei, — különösen ágyni — tették lehetővé a németek csodálatos műveleteit a jelenlegi háború nyugati és keleti harcterén. Katonáéknak a sáncárkokban is jut néha egy-egy kis pihenő, mikor levelet, vagy éppen újságot olvashatna!:. Joffré, francia gene- r'dis azonban erre sem szakit időt, ő egyáltalán nem olvas újságot, a mióta a háború tart.
