Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-06 / 45. szám

45. sz. 1915. NOVEMBER 6. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 készségesen távozott volna el he­lyéről. S e tettet éppen olyan sú­lyos szavakkal kiséri. Az ezen tetthez való teljes jogot igy védi: Meg van Írva: Az én házam imád­ság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tetté­tek. Aztán pedig saját cselekede­tének teljes jogát is kihirdeti: Én lerontom ezt a kézzel csinált tem­plomot, és három nap alatt mást épitek, amely nem kézzel csinálta­tott (Márk XIV:58). Jézusnak ez az első hangos nyilvános nyilatko­zata messiási voltáról. Tanitvá- nyainak helyeslését a szent város­ba való bevonulásnál Jézus nem akadályozta; itt maga beszél; a pillanat hatalma minden veszélyes szóra való tekintetet elenyészi. (Folytatjuk.)--------o--------­Vallásos elmélkedések. — Az üdvözülés útja. — 19. kérdés. Kell-e félnem, hogy szomorúságom nem eléggé nagy? Felelet. Vannak lelkek, melyek hosszú ideigtünődnek a fölött, hogy szomorúságuk nem nagy és nem tart elegendő ideig; de ezek ártanak önnönmaguknak és saját maguknak állanak ntjokban, ha hitre, szeretetre és igy nyugalom­ra nem tudnak eljutni. Ha megte­kintenék az Idvezitőt az Olajfák hegyén, amint ó ottan a mi bűne­inkért szomorkodott és lakolt; ha meggondolnák, hogy az idve- zitő mindezt érettünk szenvedte, és hogy az ő szenvedése és véres agodalma, valamint egyéb szenve­dései szerezték meg nekünk a ki­én gesztelődést, azaz bűneink bo­csánatát : akkor azon kinzó kéte­lyüket csakhamar elvesztenék. Krisztus halálára gondoljon a lé­lek, ne pedig saját szomorúságára, mintha ezzel kellene a bünbocsá- natot megnyernie; szomorúsága természetesen e legfőbb mérték­ben szükséges, hogy megmutassa istennek, miszerint érzi bűneinek káros voltát és azoknak terhét, de azzal ne akarjon semmit se nyer­ni, hanem a bünbocsánatot egye­dül Jézusnak érdeméért várja. istennek szabad kezet kell eb­ben engedni és neki a szomorúság­nak sem mértékét, sem célját nem kell előírni, sokkal inkább kér­nünk kell őt, hogy Szentlelke ál­tal úgy működjék, a mint az neki tetszik és nekünk hasznunkra vá­lik. Ő abban mutatja ki irántunk való kegyelmét, hogy nem rak re­ánk olyan terhet, a mely alatt le kellene roskadnunk. E kegyelmet az Idvezitő szerezte meg nekünk, a ki e terhet, mint Istennek bá­ránya, maga vette magára és hor­dozta helyettünk. Ján. 1. 29. Kérdés. — Mik az igaz szomo- íuságnak ismertető jelei? Felelet. — Ha a bűnös csak a végett szomorkodik, hogy a bűn Istent, az ő teremtőjét, Megvál­tóját és Szentlelkét bántja, és hogy minden bűnei ezen jóságos Isten ellen követtettek el. Zsolt. 51, 5, 6. — Utálatosnak kell előtte lenni a bűnnek, úgy, hogy azt nem is akarja többé elkövetni és nem akar többé inni a méregből, a mely neki olyan fájdalmakat okozott. Azután mivel érzi, hogy neki egyáltalában semmi ereje s akarata nincsen megváltani magát o bűntől, hanem azt örökké kell szolgálnia, az aggodalom arra is ösztönzi őt, hogy a Megváltó után epekedjék s hogy tőle kérjen se­gítséget. A biin feletti szomorú­ságnak a bűnöst Jézushoz, mint a bűnök kiirtójához kell vezetnie. Az olyan szomorúság pedig, mely a bűnöst Jézustól elűzi, veszedel­mes és kétségbeejtő, mint a hogy ezt Jézus példája igazolja. Kérdés. — Nincsenek-e itt a bű­nös útjában sokféle akadályok? Felelet. — Bizonyára vannak. Minden akadályozni akarja őt az akaratában. A sátán igyekszik őt gondtalanná tenni, és folyton igy beszél hozzá: — Isten nem ha­ragszik olyan nagyon a bűnért, miért aggódnék tehát ? — Hiszen van még elég ideje, aggkorában is megbánhatja a bűneit. — A vi­lág pedig igy csábítgatja őt: — Talán eszét akarja veszíteni, hi­szen igy mindenki kigunyolja, és kineveti, s elveszti a becsületét s a jóhirnevét. — Végül saját testi része mindent megnehezít előtte s azt akarja el­hitetni vele, hogy nem lesz képes ezt kiállani, hanem belebetgszik; miért akar egyedül magában ilyen lenni, hisz a világban minden a gyönyörben és csak örömben él, miért lenne ő más, inkább legyen ő is olyan, mint a többi ember és ne akarjon különc lenni. —­Kérdés:— De mit mond mind­ehhez a Szentirás? Felelet:— Éppen az ellenkező­jét. “Boldogok, a kik sírnak, mi­vel ők megvigasztaltatnak ”, igy mondja mag az Üdvözítő. — Mát. 5; 4. — “Jaj nektek, kik most ne­vettek, mert sírni és jajgatni fog­tok.” — Luk. 6; 25. — Pál apostol meg igy ir 2. Kor. 7; 10-ben: — “Mert az Isten szerint való bánat iidvösségre való megtérést szerez, melyet soha az ember meg nem bán; de a világi bánat halált sze­rez”. — E bizonyságnak nikább kell hinni, mint bármiféle más os­toba beszédeknek. Kérdés:— Mi a világi szomorú­ság vagy bánat? Felelet:— Ha bánkódik az em­ber szerencsétlenség, világi javak, becsület, vagy más földi javak el­vesztése felett. E bánkódás néme­lyeket a halálba visz. De a saját bűnük feletti bánkódás olyan üd­vözítő szomorúság, mely sok jót von maga után. A kik ilyen köny- nyekkel vetnek, örömmel fognak aratni. Kérdés:— Remélhet tehát a bü­rüs szabadulást? Felelet:— Bizonyára remélhet. A Bibliában azt az örvendetes és boldogító üzenetet olvasuk, hogy: — “Jézus a bűnösöket magához fogadja.” — Luk. 15; 2. — Kérdés:— Mit kell a bűnösnek tennie ? Felelet:— Hinni kell Jézusban^ mint Istennek bárányában, ki az egész világnak bűneit, tehát az övét is elveszi. Kérdés:— Hogyan történik ez? Felelet:— Valamint a Szentlé­lek előbb felnyitotta szemeit, hogy belássa saját nyomorúságát és a romlottságát, és azáltal valóban fáradttá és megterheltté lett, úgy most megmutatja neki a kereszten levő Üdvözítőt, és ennek drága vé­re árán megszerzi általa az üdvös­séget. A bűnösnek azért mindig a nyomorúságát kell előbb belát­nia, különben az Üdvözítő nem is tud és nem is akar rajta segíteni. Mát. 9; 11, 12, 13. — A ki a sa­ját megkötözött voltát nem érzi. az nem látja az Üdvözítőt, a ki fájdalmat nem érez és a saját se­beit nem látja, az nem vágyako­zik orvos után. Egyházi Müvek, melyeknek meg­szerzését ajánljuk minden hithü és buzgó hittestvérünknek. Az Amerikai Református Egy­ház Törvénykönyve.................. 25c Az Amerikai Ref. Egyház Tör­ténete, 32 képpel (1 dollár helyett.................................................. 25c Angol Magyar Református Ka­tekizmus ........................................ 15c Leryetek józanok és a Bor szó a Bibliában, 3 mértékletességl tanítás, nagyon érdekes könyv 7 képpel......................................... 35c Háború átka és Béke áldása, al­kalmi prédikációs füzet .... 12c Miért vagyok én evangéliumi Protestáns. Ára .......................... 12c Miért legyen ön Protestáns? ... 5c Szűz Mária tigztelete..................... 5c Harsányi Pál: Háborús imádsá­gok ................................................... 25c Ha e hiterősitő és lelket művelő könyvek bármelyikét óhajtja megá­nak megszerezni, küldje be azok árát bélyegekben a homestead! és vid. ref. egyház lelkészi hivatalához (1008 Tenth Ave., Homestead, Pa.) és a rendelt müvet postafordultával meg­kapja. Angol-magyar Református Ka­tekizmus. Kitűnő katekizmusi kis könyvecske, melynek használható ságát mutatja, hogy már a máso­dik kiadás is csaknem teljesen el­fogyott belőle, — kapható a ho mesteadi ref. lelkészi hivatalnál, a könyvecske ára 15 cent. Ugyanott megrendelhetők Czi- kt Dániel Halotti Búcsúztatók ci- mü müve is 50 centért, továbbá Miért vagyok én evangéliumi pro­testáns cimü kitűnő hitvédelmi munkáeska is 12 centért. Megrendelések e eimre intézen- dők: Rév. Alex Harsanyi, 1008 Tent Avenue, Homestead. Pa. ♦ 100 koronát 15 ♦ ♦ ♦ ♦ dollár és 50 centért KÜLD MAGYARORSZÁGBA JÓTÁLLÁS MELLETT A TRANSATLANTIC TRUST COMPANY a Magyar Királyi Postatakarékpénztár EGYEDÜLI HIVATALOS KÉPVISELETE AMERIKÁBAN Vidékiek Írjanak pénzküldő ivekért és válaszborítékért erre a címre: TRANSATLANTIC TRUST COMPANY 67 Williams St. New York. New yorkiak forduljanak személyesen a bank fióktelepéhez1 109 AVENUE A, Corner 7th Street, amely rendes üzleti órákon túl minden hétfőn, szerdán és pénteken este nyolc óráig van nyitva.

Next

/
Thumbnails
Contents