Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-06 / 45. szám

4

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

45. sz. 1915. NOVEMBER 6.

Vol. XVI. Nov. 6th, 1915. No. 45.

Amer.kii fiijai RjMtrm.tusi k Lap a

Á Ref. Church in the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja.

Felelés szerkesztő:

HARSÁNVI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész. Főmunkatárs:

KOVÁCS ENDRE daytonl ref. lelkész Szerkesztőség és kiadőhlvatal:

454 E. 116th St.( New York.

Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Amerikai Magyar Ref. Lapja 454 E. 116th St., NEW YORK. Telephone: Harlem 1893

Előfizetési árak:

Amerikában egész évre.............$1.00

Magyarországra egész évre...$S.00

HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL

Published Every Saturday by the Board of the Presbyterian Church Ü. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church In the U. 8. Editor:

Rev. LADISLAUS HAR8ANT1

Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One Year »3, Half Year *1.60

A tudás föltételei.

— Megnyitó beszéd. —

Irta és “A Bloomfieldi Kollégium Magyar Irodalmi körének” ez évi működését megnyitó gyűlésén elmondotta

Tóth Mihály.

Minden ember, ki közpályán óhajt forogni, arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb műveltségre tegyen szert. Ebben a .törekvésben mindig elöl jár az, hi a szellemi életre legalkalmasabb. Kire nemcsak a nagy, de a legkisebb tárgy is jelentékeny benyomást gyakorol; kit nemcsak a világot felforgató, de a legjelentékenyebb események is gondolkodóba ejtenek; ki az utszéli piciny virágban is egy egész világot lát, annak elméje fogékony s a szellemi életre alkalmas. Gyors észjárás, könnyed felfogás, beható Ítélet, átlátszó gondolatfüzés, folyékony beszélő tehetség: mind olyas tulajdonságok, melyek nélkül tanult embert elképzelni nem lehet, vagy legalább is nagyon nehéz.

Adjon hálát Istennek az az ember, ki szüleitől szellemi tőkét örökölt, ki oly körben foroghat, melyet a tudomány szelleme hat át, és kinek lelkében az Isten akaraterőt oltott, mely őt arra ösztönzi, hogy ezt megragadja, kihasználja. ,Az ilyen ember aztán céljához biztosan és aránylag kevés küzdelmek árán jut el.

Mert a szellemi tőke is éppen úgy örökölhető, mint az anyagi. A természettudomány ellenmondást nem türően bebizonyitotta, hogy a szellemi szegényeknek leszármazottaik is szellemi szegények. Ez természetes is. Hiszen csak jó földtől várhatunk jó termést, egészséges fától egészséges gyümölcsöt, nemes fajtól nemes leszármazottat. A hülye, az egy- ügyü, a bárgyú nem hozhat világra Szokráteszokat, Piátokat, vagy Baconokat. Mert fájától az alma soha sem esik messze.

Megdönthetetlen sarkigazság az is, hogy a környezet átalakító befolyást gyakorol az emberre. — Előkelő, intelligens társaság az egyén kultúráját magasra emeli. Mig a tudatlan, a szép és nemes dolgok iránt érzékekkel nem biró környezet visszaható, káros befolyást gyakorol intellektuális életére. A liba-pásztor ismeretköre a liba orráig terjed. A csizmadia a kaptafánál magasabbra nem emelkedik. A szántó-vető embernek tudása csak a legszükségesebb dolgokra vonatkozik. Ha valaki köröttük huzamosabb ideig él anélkül, hogy tanult emberekkel érintkeznék: éppen olyan szürkévé alakul, mint ők.

De örökölhet valaki igen szép szellemi tőkét, foroghat a legjobb körökben, ha nem él lelkében az a szikra, mely őt arra serkentse, hogy a tudás lehető legmagasabb fokát elérje: szellemi termékei hasonlatosak lesznek a tüskéhez, a bogácskóróhoz, melyet még az állatvilágban csak a szamár képes megemészteni.

Ha tehát valakinek célja az, hogy a tudományos pályán forogjon: céljának eléréséhez föltétlenül szükséges az öröklött szellemi tőke, a jó társaság és az az előretörő akarat, mely — a költő szerint — előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

Mi, kik e körnek tagjai vagyunk, mindannyian tudományos pályára készülünk. Nem tételezem föl, hogy volna közöttünk csak egy is, aki szüleitől nem örökölt volna bizonyos mennyiségű szellemi tőkét. Értem a szellemi tőke alatt a gondolkozni tudó, jósán, természetes észt. Ki ezzel nem rendelkezik, bűnt követ el, ha idejét itt, a tudományok csarnokában tölti el ahelyett, hogy fölhasználná azt valamelyik csizmadia műhelyben, acél gyárban, vagy a kőszén bányákban. A szellemi tőke. szükséges. Természetes ész nélkül nem lehet előre haladni a fejlődés utján. Pedig ezt kikerülni nem lehet. Átugrani is veszélyes. Csak fokozatosan mehetünk át az élet különböző állomásain. A gyermekkor, az ifjúság, a meglett ember: mind megannyi áldásai az egyén kulturális fejlődésének. Minden állomásnak megvannak a maga föltételei, a maga követelményei. Azt a tehetséget, a melyet a gyermek szüleitől örökölt, gondosan ápolni, formálni kell olyan arányban, amint a gyermek fizikailag fejlődik. Mert ezt a tehetséget örökölni fogja a részben kifejlett, már gondolkozni is tudó ifjú, aki megfigyelései és tapasztalatai utján maga is gyűjt tőkét, melyet hozzácsatol a már meglevőhöz.

Azt a tevékenységet, melyet vagy az egyén fejt ki, vagy mások gyakorolnak véle szemben arra nézve, hogy a szellemi élet legmagasabb színvonalát elérje, nevelésnek nevezzük. Öröklött ösztöne ez az embernek. Megvolt a kezdetleges emberben és megvan a mai kor emberében is. Minden nemzedék arra törekedett, hogy amit örökölt, azt nevelés által gyarapítsa s megsokszorozva adja át az utána következőnek. De nemcsak az összes törekedett erre, hanem az egyén is. Nem elégítette ki a lelkét a legszebb eredmény sem. Mindig magasabbra és magasabbra tört. Minden alkalmat és eszközt felhasznált arra nézve, hogy ismeretkörét szélesebbre vesse, elméjét élesebbé tegye, szellemi tárházába minél több kincset gyűjtsön össze: szóval arra törekedett, hogy örökölt szellemi kincsét megsokszorozza. Ennek az akadályt nem ismerő előretörésnek a következménye az a mozgalmas szellemi élet, melyben ma élünk, melyhez hasonlót a történelem nem tud felmutatni.

Ha ez így volt a múltban, menynyivel inkább igy kell annak lenni napjainkban. Hiszen ez a mi korunk többet tud, mint bármely más megelőző kor. Büszkék vagyunk a műveltség nagymérvű elterjedésére, úgy az elméleti, mint d gyakorlati tudomány nagyszerű vívmányaira; a költészet remek termékeire; a művészet elbűvölő alkotásaira. Ezek mind arra ösztönzik, sőt egyenesen kényszerítik az egyént, hogy tanuljon, hogy kihasználjon minden alkalmat, megragadjon minden eszközt, melylyel önmagát nemcsak a kor szellemének színvonalára, hanem annál még magasabbra emelje, hogy igy utódjaira legyen mit örökölnie.

Mint már emlitém, a tudás gyökere a családban rejlik. Innen örököl az egyén, de innen veszi legelső szellemi táplálékát is. Itt tanulja meg anyanyelvét, itt fejleszti ki érzékeit, itt szerzi meg a tudás legelemibb föltételeit. Jelleme, szokásai itt bontakoznak ki még mielőtt az iskolai tanítók gondozása alá kerülne . Az a társadalmi élet pedig, melyben ifjabb éveit tölti, örökre rányomja bélyegét.

Szerencsés az, ki ifjabb éveit

előkellő, intelligens környezetben töltheti. Mert ennek az élénk társadalmi életnek különféle megnyilvánulásai, tevékenységei mind igen alkalmas eszközök arra néz- ee, hogy az egyén önmagát művelje.

Hogy a szellemi élet terén oly sokan hajótörést szenvednek, annak okát az egyén családjában, összeköttetéseiben, körülményeiben, azokban az akadályokban, melyekkel lépten-nyomon találkozik: általában környezetében kell keresni. A környezet az egyén szellemi fejlődését vagy elősegíti, vagy visszalöki : a szerint, amilyen a környezet.

A jó körök alkalmat adnak az embernek arra, hogy jó ízlését fejlessze, modorát simítsa és gyakorolja magát az illemtudásban, amire egy intelligens embernek íöltétlen szüksége van. Akinek evés közben úgy áll a kezében a kés, a villa, mintha ilyen szerszámot életében még soha sem látott volna, aki illedelmesen még csak köszönni sem tud: a felől nagyon nehezen hiszik el, hogy intelligens ember.

A jó környezetben továbbá bőséges alkalom nyílik arra is, hogy az ember elsajátítsa a könnyed és folyékony társalgást, sőt a nyelvtudást is gyarapítja. És ez olyan ■alkalom, ami áron is megveendő. Hiszen a beszélő tehetség a legdrágább és egyúttal a legtökéletesebb művészet is. Ez az az eszköz, melylyel magunkat megértetjük, gondolatainkat, érzelmeinket másokkal közöljük, embertársaink érdeklődését a szép és nemes dolgok iránt felkeltjük. A nyelv lehető legtökéletesebb bírása képesít bennünket arra, hogy a nagy irók remekeit, a színművészek előadásait, Istennek szent könyvünkben kinyilatkoztatott nagyszerű s fenséges igazságait megérthetjük. Ezzel védjük magunkat a bántal- mak, a rágalmak ellen; ezzel vigasztaljuk szenvedő embertársainkat, gyógyítjuk a lelki betegeket, hintünk balzsamot az élet ütötte sajgó sebekre. A nyelv hatalma koronás főket buktat; ismeretlen embereket magasra emel. Az álltokot, a kétszínűt leleplezi, az egyenes lelkűt, az igaz jellemet megjutalmazza. A bűnt ostorozza az erényt felmagasztalja. Az ármánynak, a hamisságnak útját állja; a becsületet, az igazságot diadalra juttatja.

De hiba volna, ha azt állitanók, bogy a nyelvet tökéletesen csak a megfelelő társaságban lehet elsajátítani. Ez csak egy eszköz a sok közül. Bátran állíthatjuk, hogy iskolai alapképzettség nélkül keveset ér. Sőt ez utóbbit nagyon is érthető okokból fölibe kell helyeznünk amannak. Ez az alap, ez a tető. Alap nélkül pedig tetőt el