Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-23 / 4. szám

XVI. ÉVFOLYAM, 4. SZ.

NEW YORK, N. Y., 1915 JANUÁR 23.

VOL. XVI. No. 4.

\Z AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGY ESÜLET HIVATALOS RAIMA.

Editor:

K.-V. I, A I». HARS A N Y I 454 E. 1 Kith St., New York.

OFFK'IAI. ORGAN OF THE AMERH " HUNGARIAN REFORMER FEDERATION

PUBLISHED EVERY SATURDAY. — MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON.

AMERIKAI MAGYAR.

MÄTDS0KT

Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York. N. Y., under the act of March 3. 1879.

A NAGY TANULSÁG

ÁGYUDÖRGÉSBEN.

Ha látogatóba megy az ellenség.

Hogy a világháború küszöbére értünk és nyilvánvaló lett, hogy ellenségeink fel akarják dönteni Kösépeuropa nagy világítótornyát amelyet Ausztria-Magyarország és Németország ereje, kulturmunká- ja, hangyaszorgalma emelt, bizva bízó nyoc ’ómmal tekintettünk a Kárpátok felé, az ősi vártára, mely mintha a termoszát diszőrsége lenne Magyarország és^ak' kapujá- r/1. Tudtuk, hory Ausztria, Ma- tyororz ~ és ITématcríz'g háború a egy na~y stratégiai egységben folyi - és e szempontból a szövetséges országok területén nincs politikai határ, — tudtuk, bogy a mikor körülöttünk, felettünk a világ legnagyobb politikai égitestei ütköznek esze, akkrr a magyar földnek s meg kell remegni, tudtuk mégis, hogy Magyarország belső rendiét nem forralna ki a háború és a Kárpátok szálfáin, a mely ha megindítják, mindent el- s"nvr, véresen törik meg minden Mm adás. Emlékezünk az első kárpáti betörésre, emlékezünk, hiszen az események olyan világtörténelmi menetsebességgel vágtatnak esy ás után és a tegnap és a n>a k'zl annyi esemény, annyi perdöntő harc ,annyi tabula rasa ékelődik, hogy szinte vissza kell emlékezni arra, ami rövid pár héttel ezelőtt történt; emlékezünk az első kárpáti betörésre, a beregi, a rcáramarosi és ungi kalandokra; nem tellett bele két hét és véres cafatokban húzódott vissza az orosz foszlány. Majd uira megismételték a betörést, azuttal Zemplénben és Sárosban. / z eredmény ur-yanaz volt. A betörő croszság teljes meg semmis tése.

Nem tudjuk, hogy mi volt ezeknek a hasz fal n betöréseknek a célja, Vajjen valóban politikai demonstráció-e? Vagy nagyobb ka- ton i erőt akartak lekötni? Vagy egyszerűen élelmiszert akartak barEsobi. Akármi volt a célúik, rém érték el. És ha hittek abban a politikai rémrerényben, hogy az első kozákherda fel fogja darabolni a magyar nemzet politikai egységét és lesz nemzetiség, amely a tatárcsordákban a félsz baditó- ját fogja ünnepelni, akkor végzetesen csalódtak. Magyarországon a Magyarországon túl is mindenütt, ahol a magyar nemzet történelmi struktúráját ismerték, soha sem hittek ez ilyen őrületes babonában. De mindig csak a pétervári szláv politikai fáma morgánája volt, egy hazugság, ami az orosz .antéziák fölött felragyogott: — n őst vége s ami orosz hírmondó a kárpáti szorosokból hazakerült, hi- i ül adhatja a nagy tanulságot, hogy nincs abban az országban egy kunyhó se, egy zug se, ahol a nagy szláv agitáeiónak visszhangja van és nincs ember, semmiféle nemzetiségbeli, aki az oroszok ellen való harcot ne a maga legszemélyesebb harcának, a maga létérdekének, a maga rendje, munkája, nyugalma, fejlődése érdekének tudja.

A “Berliner Tageblatt” közli az alábbi tábori levelet, amely a franciaországi harctérről érkezett:

— Keserves hideg volt; fölöttünk nehéz szürke hóíelhők úsztak. Szi k odúinkban rosszul aludtunk, mert ámbár már hozzászoktunk a franciák folytonos céltalan puf 'ogtatásaihez, a hidegtől még s nagyon szenvedtünk. Borzasztó éhes voltam, darabka komisz kenyerem volt mindössze. Később, mikor a kenyeremet elfogyasztottam. néhány korty feketekávét kaptam. így kezdődött a napom, amely véletlenül születésnapom is volt. Némileg komor kedélyálla- petban bámultam magam elé, ami kor megszólalt egy stentori hang, hogy vigyem a napiparancsot a mellettünk levő századhoz. Rögtön hozzáláttam a parancs teljesítéséhez. amelynek kivitele nem volt egészen veszélytelen, mert mintegy száz méteres vonalon fedezet nélkül vezet el az ut a franciák közvetlen közelében. Útközben hallom, amint előretolt lövészárkainkból felém kiáltanak:

— Camerade franeaes — attention !

Nem is figyelek rá, előttem csak ez az egy gondolat lebeg, hogy minél gyorsabban végrehajtsam a parancsot. Amikor megtettem, amit kívántak, jön az újabb parancs, hogy menjek a legelői lévő lövészárokba. Oda ér<>k és társaimat a franciákkal való nagy dis- kurálásában találom. Átkiabálnak egymáshoz. A mieink azt kívánják, hogy dobjanak át üvegben hozzájuk újságokat, uj híreket, meg mi egyebeket. Fehérnek csúfolt zsebkendőt tűznek a bajonett- jiikre és ineglóbálják a levegőben. A franciáknál mozgolódás támad. I gy látszik azonban, hogy valami cseltől tartanak. Ekkor elszánom magam, fölkuszom a mellvédünkre és hangosan átszólok hozzájuk, hogy volna hírem részükre. Fölöt- teseim ugyanis meghagyták, hogy legutolsó győzelmi híreinket mond jiik el a franciáknak, akik előtt azokat bizonyára elhallgatták. Fogom tehát az előre elkészített üveget és lehajitoin. azonban eléggé ügyetlenül, mert pontosan a mi és az ellenség állásainak közepére esett. Erre a drótsövényeink alatt átmászom a franciák felé s feléjük kiáltom a nyelvükön, hogy ne löjjenek rám. Lassan előre csúszom, egyszer csak kiáltás hangzik: “Halle-lá!” (“Állj!”) Megállók és máris lőnek rám balfelől. Gyorsan letérdelek és odakiáltom a franciáknak, hogy ez nem becsületes eljárás, mire egy francia tiszt messziről felém int és jelzi hogy nem fog többé megtörténni, csak várjak egy pillanatig. Ekkor megjelenik az ellenség mellvédén egy francia katona feje, majd pedig ő is kusziii kezd felém. Igen aggodalmasan jön előre, én azon-