Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-17 / 29. szám

t AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 29. sz. 1915 JULIUS 17. Vol. XVI. July 17, 11)15. No. 29. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 1 Ref. Church In the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSANYI LÁSZLÓ, new yorkl reí. leikési Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE daytonl ref. lelkén Szerkesztőség és kladőhlvatal: 451 E. 116th St., New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hir­detés e címre küldendő: Amerikai Magyar Ref. Lapja 154 E. 116th St., NEW YORK. Telephone: Harlem 1893 Előfizetési árak: Amerikában egész évre.............$1.00 Magyarországra egész évre... $8.00 HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published Every Saturday by the Board of the Presbyterian Church U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. 8. Editor: Rev. LADISLAUS HARSANY1 Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One Year $3, Half Year $1.5# Official Organ of the America* Hungarian Reformed Federation. Az Amerikai Magyar Református Egyegiilet hivatalos lapja. Isztriában, Krajnában A sok sebesült és beteg katona után egészségeseknek is nyújthat tam lelki táplálékot. Megtudtam ugyanis, hogy Polában nincs ma­gyar prot. lelkész, pedig a tenge­részek között bizonyára vannak magyarok, ha ez a fegyvernem nem a legnépszerűbb is a mi fia­in körében. A megbízatás kiesz­közlése nem volt nehéz, ámbár oda bejutni nem könnyű dolog. Szigorú vizsgálat után, a melynek a katonai személyek és tisztek is alá vannak vetve, lehet csak el­hagyni a pályaudvart. A váro­son belül is sokszor kell igazolnia magát az embernek. Ámde az eredmény megérte a hosszú, lel­ket ölő utazás — Graztól Póláig tizennyolc óra — és a sok molesz­tálási. Haditengerészeink között ugyanis — az ottani lelkész ada­tai szerint — több mint kétezer magyar prot. — két harmad rész­ben ref. — katona van. S ezek­nek állandó lelki gondozását nem látja el senki. A pólai ev. lelkész ugyan — Hollerung Richard — aki magyarországi származású és iskoláit is odahaza végezte, per­iektől beszél magyarul, ámde ö a háború elején egy osztrák land- wehr-divizióval az északi harctér­re ment és Pólába a brucki ev. lelkészt nevezték ki tábori lelké­szül, a ki egy árva szót sem tud magyarul. Itt megjegyzem, hogy ev. testvéreink a katona lelkészet terén hozzánk képest nagy előny­ben vannak; tudomásom szerint legalább annyi ev., mint ref. tá­bori lelkész van, holott a ref. ka­tonák száma csaknem kétszer any- nyi, mint az evangélikusoké! Ka­tonáinknál “ev'y” a legtöbbször annyit jelent, hogy “prot.”; a két felekezet közötti különbséggel — különösen itt Ausztriában — egy­általán nincsenek tisztában. Ne­hogy félre értessünk, mi nem so­kaljuk az ev. tábori lelkészek szá­mát, csak szeretnők, ha az arányt minálunk is megtartanák. Szokatalanul nagyszámú tenge­rész-fiainkkal tehát — lelki tekin­tetben — nem törődik senki. Pe­dig ha eddig aránylag nyugodtan telt el az idejük, ki tudja, nem állíttatnak már a legközelebbi jö­vőben a legsúlyosabb próbák elé? A tengeri csaták borzalmai mesz- sze felül múlják a szárzaföldi há­ború megpróbáltatásait s hogyan nézzenek bátran szembe velük a mi fiaink, ha a lelkűk nincsen felvértezve ? Mikor én Pólába érkeztem, saj­nos, csak kevés hajó volt a kikö­tőben. Azt hittem tehát, hogy nem sokan lesznek az istentiszte­leten, amelyet az ev. imaházban tartottam. S örömtől — egyúttal bizony fájdalomtól — dobbant meg a szivem, mikor a négyszáz ember befogadására készült nagy imatermet derék tengerészeinkkel zsúfolásig megtömve találtam. Az ajtókat is nyitva kellett részben hagyni a nagy melegség csökken­tése céljából, részint mert a be­járatoknál is nagyon sokan szo- rogtak. Micsoda hatalmas zen­géssel szárnyalt az ég felé a “Te benned bíztunk eleitől fogva ’ ’! Micsoda áhítattal figyeltek az igé­re, mely arról szólott, mikép néz­hetnek nyugodtan a rettentő bi­zonytalanságokat magában rejtő jövendő felé. S mint hullott a könny a szemekből, mikor a tá­vol levő kedvesekért, a boldog vi­szontlátásért imádkoztunk! Úr­vacsorával! kétszáz ref. testvér élt; szinte zavarba jöttem a nagy szám hallatára, mert a rendelke­zésemre álló szent kenyér bizony csak fél annyi ember részére ké­szült. Ugyancsak takarékoskod­ni kellett vele, szegény tengeré­szeink — s a csekélyebb számú más fegyvernemhez tartozó kato­náink — ily apró morzsalókokat — tudom — soha sem kaptak ed­dig, de hogy ennek dacára a lel­ki táplálék nem volt hiába való, azt a meghatott arcok mutatták a legjobban. Istentisztelet után sok imakönyvet s egyébb vallásos ira­tokat osztottam ki közöttük, de bizony mindenkinek ha egy ju­tott. Pedig micsoda mohósággal nyúltak érte, meglátszott, hogy mennyire hiányzik nekik a lelki eledel. A jól végzett — azaz, dehogy is jól végzett, csak kezdett — mun­ka tudatával hagytam el szép ha­dikikötőnket. Feltettem magam­ban, hogy nem nyugszom, a mig tengerészeink lelki gondozásának ügyét teljesen rendbe hozni nem segítem. Megfelelő jelentésem el is ment már katonai parancsnok­ságomhoz. Most egyházi hatósá­gaimat kértem fel, hogy vegyék kezeikbe ez ügyet és sürgessék, hogy Pólába magyar református lelkészt nevezzenek ki, vagy leg­alább a mostani ev. német lelkészt Hollerung Richárddal cseréljék ki. Polából vissza jövet Krajna fő­városában, Laibachban szállottam ki. A háború elején sok betegünk volt a laibachi kórházakban. S akkor senki sem törődött a mi szenvedő véreinkkel. Magukra voltak teljesen hagyatva idegen földön, idegen városban, minden lelki vigasz nélkül. Most, mikor már gyérebb számmal vannak, szinte egymást kergetjük, prot. papok. Még az én ottlétemben megérkezett az egyik német ev. tábori lelkész, pár nappal utánam pedig ment Pröhle professor, az ev, egyház kiküldöttje. De bi­zony azt a mulasztást, amit eddig elkövettünk, most már jóvá nem tehetjük. Laibachban különben még az ot­tani ref. német pap lett épen a legjobb barátunk és igy kimond­hatatlanul jól esett az én hatvan lábbadozó magyar katonámnak, hogy a messze idegenben édes ha­zájuk nyelvén szólta nekik lelki­pásztoruk a vallás vigasztalását. Istentisztelet után a templom előt­ti téren német tábori kollegám le is fényképezett katona híveim kö­rében. E fénykép lesz egyik leg­szebb emlékem mindenkor. E. Szabó Dezső, es. és kir. tábori lelkész.---------o-----— SÉTÁK A NAGYVILÁGBAN. — Az elhagyott békepalotában. — A hágai békepalotában tett lá­togatásáról Barzini Luigi a kö­vetkezőket Írja: —- Amikor az ember gondolatai­ba elmerülve Hágában bolyong, a főút végén egy nagy, titokzatos palotával találja magát szemben, a mely egy nagy park közepén úgy látszik, hogy szunnyadozik. Az összes paloták legfényesebbi- ke, a legbüszkébbje, amely köze­pet tart királyi palota és pálya­udvar között. Hallgatagon, ma­gányosan és elhagyatva áll magá­ban. De meg akartam látogat­ni, mert ennek a buskomor épü­letnek látogatása elengedhetetlen. Mert hiszen ma csak azt a célt szolgálja, hogy meglátogassák. A békepalotáról van szó. A hóval borított, jeges magányosságában bosszúsan néző kerten át széles sétauton eljutunk a kapuhoz, a melyen harminc cent lefizetése után keresztül haladhatok. A pa­lota paszta és üres, lépéseim az el­hagyott házban tompán hangza­nak és oly visszhangot keltenek, mely ünnepies és olyan hangula­tos, mintha mauzóleumból kerül­ne ki. A nemzetek képviselői is egymás után a maguk útjára tér­tek. A kongresszusok tagjai, a nemzetközi választott bíróságok bizottságai, a melyek a béke nevé­ben annyit vitatkoztak és tárgyal­tak anélkül, hogy határozni tud­tak volna, már régen eltávoztak és eltűntek. És most végre elő­ször tért be a béke ebbe a palotá­ba. Teremből-terembe megyek, folyosóról-folyosóra térek, álmél- kodva és feszült figyelemmel ha­ladok ismét lábujjhegyen és min­den küszöb átlépésénél, akárcsak a mesében, alvó Csipkerózsikát vélek találni. Az egyik udvar­ban, amint az ablakból lenéztem, megláttam egy emberi lényt, a mely szinte megijesztett. De nem volt Csipkerózsika. Egy férfin volt, aki óriási szegényekkel és könyvekkel megrakott szobában ült és irt. Egy magános, valósá­gos, élő férfiú volt. Kétségtelen, hogy a hatalmas, néma házban felfedeztem egy élő, titokzatos lakót. Talán egyetlen életben ma­radt lakosa a levéltárak titkári hivatalának, a nemzeti könyvtár­nak? A népek egyesülése és a nemzetek tesvéresülése ebben az egyetlen fantasztikus /egyéniség­ben testesült meg? Talán feledé­keny ségből, vagy tévedésből hagy­ták ott? Talán az általános me­nekülés zür-zavarában nem talál­ta meg a kivezető utat? Vagy ta­lán annyira belemélyedt békemü­vébe, hogy nem is vette észre az európai háborút és azt a feladatot liogy elejét vegye, a legszebb kéz- iiásával még most is tovább foly­tatja? Nem tudom, csak azt tu­dom, hogy lábujjbegyen tovább sompolyogtam és a ház titok­zatos lakójának hátat fordítottam. BIBLIAI LECKEKÉP egyedüli, a melylyel gyermekének Igazi lelki gyönyörűséget szerezhet A legszebb ajándék ez és ÖTVENKÉT VASÁRNAPRA • zólé bibliai leckekép ára a posta­költséggel együtt CSUPÁN 10 CENT. Megrendelhető a kiadóhivatalban Amerikai Magyar Reformituiok Lapja 454 E. 116th St., New York.

Next

/
Thumbnails
Contents