Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-08 / 19. szám

XVI. ÉVFOLYAM, 19. SZ.

NEW YORK, N. Y., 1915 MÁJUS 8.

VOLUME XVI. No.-íH^f

A 55 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA,

Editor:

Rev. LAI). HA R 8 A N 11 454 E. 116th St., New York.

OFFICIAL ORGAN OF THE AMERICAN HUNGARIAN REFORMED FEDERATION

PUBLISHED EVERY SATURDAY. — MEGJELENIK MINDEN SZÓ MBATON.

Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y.,

under the act of March 3, 1879.

Magyarok, imádkozzunk!

Hetek óta csak apró győzelmek hírét újságolták a harctéri jelentések. A titáni harc — minden erejével a Kárpátok ércfalára nehezülve rá — apró csatákra szakadozott és ha továbbra is vérrel öntözte a háborús barázdák nyomát, heteken át szó sem lehetett olyan arányú összecsapásról, ami döntő jelentőségű, súlyos fordulatok tényét ékelhette volna bele a háborús események sorába. A viaskodás ott folyt a Kárpátok töve mentén és a fegyverek élére — a mindannyiunk szivébe kegyetlenül keményen belemarkolt nyisszantással — oda került a nagy kérdés: — betörnek-e az oroszok Magyarországba vagy sem.

Már a múlt héten megjött a hir, hogy az oroszok inváziós kísérletei halálos csapások súlya alatt roskadoznak. A Kárpátokkal nem bir az oroszok ereje, nem csak azért nem, mert a természet áthatolhatatlan páncél falat forrasztott rá a Kárpátok bércei révén az északi és északkeleti magyar határszélre, de főként azért, mert a magyar katona lelke ott állt hap- tákba a Kárpátok ormai fölött. És az egyik ellenséges támadás a másik után után pergett le a Kárpátok faláról: — holtra zúzták magukat az oroszok és a nagyzoló orosz lelkek ábrándjának maradt meg az az álom, hogy kozák ármádiák csaphassanak végig a drága bőségű magyar földön. A muszka generálisok hasztalan vicsorgat- ták a fogukat: — Budapest megszállásából — hasztalan Ígérgették pöffeszkedö, nyegle hangon egy tucatszornál is többször — nem lehetett semmmi.

Az apró, de mindig győzelmes * j ák hire után most újra egy

döntő jelentőségű, hatalmas diadal hire barázdálta föl a tenger szintjét. A német seregekkel egyesült seregeink Nyugat-Galiciában újra irtózatos erővel ütöttek szét az orosz seregek között és ennek a győzelemnek esetleg az lehet a következménye, hogy az oroszok kénytelenek lesznek Galicia nagyobb felét kiüríteni. S mihelyt bekövetkezik ez, megszűnik az az állandó veszedelem is, mely hónapok óta szüntelenül ott kisértet Magyarország felett: — megszűnik a Magyarországba való orcsz betörés lehetősége.

S ha tovább is ott kell majd hullatnunk az idegen gránicon a mi drága fiaink vérét s ha tovább is állnunk kell a pokoli tüzet, mely ezer meg ezer ellenséges ágyú torkából villan föl: — legalább azért nem kell aggódnunk, hogy Magyarország otthon maradt népe is áldozatul eshetik az orosz ármádiák garázda indulatainak.

S a nyugat-galiciai diadalunk hire, meg kell, hogy erősítsen minket továbbra is a hitünkben. Az Isten velünk van, az Isten irgalmas szeretete nem fog minket cserben hagyni: — mi az igazságért szállunk harcba és a mi harcunk nem végződhetik azzal, hogy újból keresztfára jusson az igazság. Súlyos áldozatokat kell hoznunk, patakostul hull a mi egészséges, forró vérünk: — a szenvedésekkel azonban a diadalmas és boldog jövendőhöz való jogunkat váltjuk meg és a kihulló vérünk uj bőségek, uj aratások szá mára termékenyíti meg a földünket.

Amerikai magyarok, imádkozzunk magyar hazánk diadaláért. Imádkozzunk, hogy a rettenetes

küzdelemből győzelmesen, az uj éleire való egészséges felkészültséggel kerüljön ki Magyarország és imádkozzunk, hogy a háború vér zivatara után minél előbb következzék el a béke áldott, drága napja, amikor a magyar históriában egy uj fejezet kezdődik majd: — az uj és diadalmas Magyarország története.--------o-------AMIKOR HÁBORÚ JÁRJA.

A hó napok óta ökölyni nagyságú sürü pelyhekben esett a Kárpátok bércei között. Mintha az, égen összegöngyöli’tett fehér felhő- íüggönyt láthatatlan kezek lassanként eresztgették volna le a földre. A magas sziklabércek elvesztek a fehér vászon mögött; az örökzöld fenyves összefolyt a beláthatatlan hómezövei. Lélekzsib basztó, halálos csend feküdt a Beszkidek ormaira és völgyeire, melyek nehány nap előtt még remegtek az ágyuk borzalmas hangversenyétől. ^ fehér szemfedő betakart mindent, amitől a lélek az elébb még megborzadt, vagy ami a fáradt szemeknek még reménységet, vigasztalást nyújtott.

Az egyenletesen emelkedő hótakaró egyetlen helyen megszakadt. Akármilyen makacs sűrűséggel hullott is a hó, az a sávot nem tudta befehériteni, amelyik egy sötét erdőszélen, mint vonagló testű mammuth-korbeli óriáskígyó végig húzódott egy kárpáti átjárón. A fekete sáv, mint egy éktelen vágás a fehér testen, meg-meg rángatódzott. Ilyenkor emberi fejek emelkedtek ki a hófödél alól. Villogó szeműek, piros arcnak és kékre fázott kezek emelkedtek a deresedő bajuszokhoz s mérgesen tépdesték le róluk a képződő jégcsapokat. A lövészárkot nem tudta behavazni az ég. bármilyen kegyetlenül ontotta is haragját, mert akik benne feküdtek, azok láttak a Hargitta körül nagyobb hóförgeteget is, s azzal is megbirkóztak. Székely népfelkelők őrizték a lövészárokban a magyar határt, — ez volt a foglalkozása őseiknek is ezer esztendőn keresztül, — mit törődtek ők hát most egy-két napos hóförgeteggel.

Haszontalan szó, sok beszéd nem igen esett, mert hát nemzeti közmondás, hogy a sok beszéd szegénység. Olykor egyik-másik felkelt, s lerázta magáról az araszos hótakarót, bokáját összeverte, kézi it összedörzsölte, s egy katonaimádság mellett elkurjantotta:

— Huj, be jó idő van, komám, azt a kis késit 1

Aztán megint csend lett. Csak délután felé kezdett gyakrabban rángatózni az óriás kígyó teste. Itt is, ott is, mozgolódtak az emberek.

— Látsz-e komám valamit? — kérdezgetik egymást a szomszédok.

— Nem én, még a bajonétom hegyét sem.

— Hm... úgy látszik, odave- szének. .. Szegény komám. ..

— Hát az asszony?... Hát avval mi lesz?

— Az es, s hát a gyermökök?

Hadnagy ur Márkos Mózes észrevette a legények nyugtalanságát.

—- Hát mi az, atyafiak, csak nem fáztok? kérdezi bátorítólag.

— Pázik a kutya, ha megázik a szőre, — hangzik. a válasz. — A kémlelőket sajnáljuk. Azokat már többet nem látjuk.

— Hát az igaz, hogy vissza kel- jett volna már jönniük, — hagyja helyben a hadnagy ur.

— Jelt kéne adni, — tanácsolja az egyik.

— Igen, de a muszka is meghallja, — aggódik a másik.