Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-17 / 16. szám
4. amerikai magyar reformátusok lapja 16. sz. 1915 ÁPRILIS 17. Vol- XVI. April 17, 1915. No. 16. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja A Ref. Church in the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁN Y1 LÁSZLÓ, new yorkl ref. lelkész. Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE daytonl ref. lelkén Szerkesztőség és kiadóhivatal: 454 E. 116th St., New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e cimre küldendő: Amerikai Magyar Ref. Lapja 454 E. 116th St., NEW YORK. Telephone: Harlem 1893 Előfizetési árak: Amerikában egész évre..........$1.00 Magyarországra egész évre... $3.00 HUNGAR7AN-AMERTCAN REFORMED SENTINEL Published Every Saturday by the Hoard of the Presbyterian Church U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor: Rev. LADISLAUS HARSÁNYT Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One "'ir $3. Half Year SI.50 Official Organ of the American Hungarian Reformed Federation. Az Amerikai Magyar Református Egyesület hivatalos lapja. A duklai szorosból. — Egy újságíró jegyzeteiből. — A kárpáti fronton történt. Csak a járőrök váltottak néha lövéseket és terítettek a hóra egy-egy áldozatot, meg az ágyú szólt, vissza- hangzó döngéssel nyögtek a hegyek oldalai folyton; egyébként most néhány nap óta nyugalom volt. Huszártisztek hócipővel a sarkantyút! an csizmán és szöges bottal. Csak alig akad, aki azért is végigpengeti sarkantyúját a fedezékhez vivő kitaposott ösvényen és huzza a huszárkardot maga után. A hogy megyünk fel a rajvonalhoz, egy hófal maradványai látszanak mellettünk, mintha hó-romokat csinált volna valaki játékból. Ez a hófal tegnap még magas volt és arra szolgált, hogy a huszárok odafenn ebédelhessenek. A mint ugyanis az oroszok meglátják, hogy valami mozog a fedezékhez vivő utón, odaágyuznak. A konyhára is mindig rálőttek, mikor délben az ebédet vitték.*Falat emeltek tehát hóból és eltakarták vele az utat. Most azonban az idő hirtelen olvadóra fordult, az ebédvédő fal elolvadt és az időjárás kényszeritette a huszárokat, hogy az angol étkező-rendet fogadják el. Alkonyat beálltakor, hat óra felé ebédelhetnek csak, a mikor a konyhák a sötétben zavartalanul jöhetnek fel az utón. Fenn, a fensik sima fehér hullámának taraján, az árokban gubbasztanak a huszárok. A minap múlt harcokban, az oroszok támadásának visszaverésében véres részt vettek és sok derék bajtárs költözött el gyorsan közülök. A huszárok azonban a nékik szokatlan és nehéz szolgálatban csodálatosan megőrizték buzgóságukat és harckedvüket. Sőt, valami sötét elszántság költözött beléjük, egyre jelentkeznek önként küldetésekre és dacosan vállalják a gyalogos szolgálatot csak úgy, mint a huszárosat. Lenn, a faluban a parancsnokuk, könyekkel a torkában beszél a huszárjairól: — Igazán, nem tudom, nem tudom kifejezni, milyen csodálat illeti meg ezeket az embereket... A jóságuk, szolgálatkészségük, buzgóságuk, keménységük a harcban egyszerűen bámulatos. Ez az ezred tán a legelőkelőbb huszárezred. A tisztek között, a kikkkel ott az árokban találkoztunk, talán igazán a bárónál kezdődött az ember. Mágnásnevek is másztak itt elő, szakállasán. És igen praktikus újságokat látni itten. Az ezred csináltatott az embereinek hosszú, földig érő bundákat. És minthogy ezek a bundák ugyanolyan színűek, mint a menték, egy jól megtermett őrmester olyan ebben a feketeprémes világoskék bundában, mint az Opera portása, szinte elképzeli az ember, hogy a jó időkben, a mikor még ilyesmi volt. hogy kiabálhatta volna az autók számait. Épp most tért vissza egy hírszerző járőr. Megfizette a híreket, a mit hozott; a fehér vászon hóköpönyeg halotti köntössé vált néhányon közülük odakünn. . . A tisztek beszélni kezdenek a legénységükről. Sz. őrmesterről, egy nyurga szőke fiúról, a kinek specialitása, hogy az ellenséges front mögé megy és ott hetekig elbujdosol. Egyszer már Przemysl alatt járt, onnan jött vissza.. Mahó huszárral, a ki civilben előkelő kaszinókban és éttermekben pincér és az arany vitézségi érmet is kiérdemelte. * ❖ * Ezeken a kárpáti fensikokon, a hol a lövész árkok kígyóznak, örökös a szél. Mikor az ember felér, szinte érezni a fehér kopárságon, hogy a végeken vagyunk. A lengyel határnak szele haldokol itt még csendes időkben is. És a nyugodtan elfogadott, rezignált örök veszedelem hideg lehellete fut ezen az őrvonalon végig a széllel.. A lövész árkok, mint buckák bukdácsolnak végig a tarajon; a szemközt levő tarajon távcsővel látni, hogy jár-kel egy kopár fától el meg vissza az orosz őr. Néha le ül pihenni. Nem lőnek rá, ők se lőnek a mi tábori őrsünkre. A két domb között, egy kis nyomoru faluban oroszok vannak, oda szórja a shrapnellt egy tábori ütegünk, szakadatlan zengéssel töltve meg az enyhe, szinte tavaszelői levegőt. 1 lőttünk nagy foltokban feketél- lik a tér; nem a domb tető téli mének őszülése, nem az olvadás ez; orosz gránátok szórják ott el a havat és hozták elő a föld fekete színét. Az árkokban, nagy közökben, lefektetett karabélyuk mellett a mellvédre könyökölnek a szolgálatban levő huszárok. A többi hevenyészett tetők, sátorlapok alatt a rajvonal kályhák körül gubbaszt és haza gondol vagy talán semmire sem gondol? Havat olvasztanak ivóvíznek, kávét, teát főzdö- gélnek. A lövész árok sivár, öldöklő unalmát még akkor is, ha nincs harc és ha ilyen jól történik gondoskodás róluk, mint ezekről a huszárokról:— hős a ki tűri és a ki nem válik fásult, bábuit vázzá benne. A vezérkari százados, mint egy művész, aki a kontár, prózai kort szidja, elkeseredve mondotta: — Hát ez most a háború! De én nem tudom, nem akarom hinni, hogy a háború ilyen. Ha majd vége lesz és a hadseregek mind erre az ilyen háborúra rendezkednek be, jön egy zseni, valami uj Napo- leeon és neki támadással, vakmerőséggel, valamivel, a mit majd kitalál, elsöpri ezt az utálatos harcmódot. .. Mikor elbúcsúztam a tisztektől, ezektől a borostás, szakállas, megviselt külsejű, sárosán marcona grófoktól és báróktól ott a vízzel teli sáncban, egy pillanatra csábítás fogott el, hogy a Cyranóra gondoljak a gascognei urakra, Arras előtt a sáncon. “És az ezredes” — milyen szép volna... Csakhogy nem igaz. Kissé tör-' ténelmi, sáncárokba nem illő ruhájukban a huszárok, ezzel az ő parázsló tiizeikkel, kikönyöklő posztjaikkal inkább olyanok, mint a hogy egy szegény vidéki színtársulat, valami hazafias darabban megcsinálja a busuló kurucok táborát. * * ❖ Ezek a huszárok a legelső frontban vannak. Mögöttük egy sor tartalék, melettük gyalogság sáncárkai, a legközelebbi hadtestig és onnan végig a Dukla körüli határon. Hatszoros erőt vertek vissza a legutóbbi orosz támadásokkor és még ma is, vagy másfélszeres ellenség áll előttük. .. .Az olvadástól megdagadt patakok folyókként morajlanak mindenütt a tájon. A hidakat, pallókat elvitte a viz úgy, hogy mert gyalog vágtam neki a vándorlásnak, lovasokat kell várni és kölcsönkért lovon átkelni a sárga folyón ... Mezőkön térdig áll a hó- viz, ut nincsen. Csak a mikor felér hegyre az ember, ott fedi még hó a kopár fák közét és kóstollót lehet kapni belőle, milyen lehetett a kárpáti táj tél teljében. Valami ördögi van ezekben a kopár erdőkben. a melyek fáinak egy részét ledöntögették akadálynak, hogy az átkelést a hegyen megnehezítsék. Se állat, se egy hang, sehol, csak az ágyú szó száll csu.' uó - csúcsra, közelről, messziről. Egy lelket nem lehet látni órák hosszat, csak egy-egy eldobott ci- garettás skatulya mutatja, hogy itt is jártak emberek. Ut nincs a i éina hóban, de a tábori telefon drótja húzódik csalogatóan, hol eltűnve hol megjelenve megírt az ágakon... És a tábori telefon hegyen át, völgyön át elvezet megint egy állásba. Itt a faluban tanyáz az ezred, csak egy erős őrség van künn a sík hegy tetőn, a hol ugynaz a szél fuj, a végek szele, mint a többi lövészárkok felett. Mint egy régi szekértábor, a kezdődő alko- nvathan olyan az a kis kerek sánc » hegycsúcson. Benn, felütött sátrak között kisértetek járnak: fehér vászon hóköpönyegbe borított oláh bakák. Épp most érkeztek, most váltották fel a másik századot. Ezek az oláhok szabadabban élhetnek, mozoghatnak itt, mint a többi katonák a lövész árkokban. Előttük még egy magaslat, szálas erdővel benőve és csak azon túl, azzal szemben az oroszok hegye. Átmegyünk arra a másik erdős magaslatra és a fák mögül szintén fehér humuszos katonák lépnek elő, egyik künn áll, a lejtő szélén és óvatosan vizsgálódik ki az erdőből. Ott szemközt, bizonyára épp olyan fehér ruhában, ugyanúgy az erdő szélen, ugyanoly óvatosan egy orosz őrködik.
