Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-13 / 11. szám
11. sz. 1915. MÁRCIUS 13. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3. A KERESZTYÉNSÉG A TÖRTÉNELEMBEN. ■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■Bili Irta: Székely Sándor brownsvillei ref. lelkész. BBBBBBBflflBBflBBBBBBBBflflBflfll Krisztus az alapítója ama nagy világvallásnak, melynek az egész föld kerekségén 400—500 millió hive van. Ezek büszkén utalhatnak arra, hogy — amint általánosan ismert dolog — az emberiség szellemi vezetése őket illeti. Az izlám, a buddhizmus, sőt Confucius műveltségre büszke világban is nem csupán kelletlenül ismerik el a keresztyén népek felsöbbségét, hanem példányképül veszik a keresztyén népek műveltségét, persze, épp oly kelletlenül. De a keresztyénségben szerte az a beszéd járja, hogy az előnyök egyáltalán nem a keresztyénség számlájára Írandók. A kaukázusi faj természetadta tehetségénél fogva erősebb a sémi és mongol- tájnál. Az európai és amerikai népek szellemi vívmányai lényegében \ éve ama gazdag örökség jól jövedelmező értékesítésén alapulnak, mely örökséget a görög-római világ hagyott hátra. Ám a perzsi- aiak és indiaiak és kaukázusi népek ; ezek ma az általános iparversenyben az elfogadókhoz, nem az adókhoz tartoznak; történeti szerepüket — úgy látszik — lejátszották. E amaz óriási előhaladá- sok után, melyeket Japán az utóbbi ötven év alatt tett, nem leszünk könnyen hajlandók arra, hogy a sárga faj csekély tehetségéről beszéljünk. A görög-római műveltség Kisázsiában. Egyptomban s Észak amerikában is honi alajon gyökerezett. Az izlám népei kezdetben ebből a műveltségből táplálkoztak legbőségesebben és virágkorukat a középkor második századáig lényegesen ennek a forrásnak köszönték. De nem, vagy csak nagyon kevéssé szabadultak meg az alól. Tehát legalább nyílt kérdés marad, vájjon nem a keresztyén vrdlás e hathatós erő a keresztyén népek kulturelőhaladásaiban. E népek a “talentum” szót tehetség értelemben használják. Ez a szó a görög-római világból származik. De a régi népeknél ez nagy összeg pénzt jelent. A jelentésbeli feltűnő változásnak tiszta történeti alapja van. Jézus az ő példázatában a kiosztott talentumokról szól, melyeket az elutazó ur szolgáinak kezelés végett átadott. A keresztyén egyház azt már meglehetős koián ama szellemi adományokra vonatkoztatta, melyeket Isten az egyes embernek értékesítés céljából'adott. E példázat kapcsán mindig azt hirdette, hogy talentumát senkinek se szabad parlagon hevertetni, hogy mindenkinek gazdagon kell gyümölcsöztet- nie a neki adott képességeket. Mindenkinek többet kell átadni, mint amennyit kapott; az életet nem szabad hasztalanul eltölteni. A keresztyénség minden nemzedéktől előhaladást, vívmányt kíván. A keresztyén népeknek tevékenykedniük, dolgozniok kell vallásukért és pedig az uralkodóknak úgy, mint az alattvalóknak. Jézus ezt mondja tanítványainak: Tudjátok, hogy a pogánvok fejedelmei uralkodnak azokon és a nagyok hatalmaskodnak rajtok. De ne igv legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen ti szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, legyen ti szolgátok. (Máté 20:25—27.) Tehát a keresztyénségben gyökerező gondolat az, hogy az uralkodásnak szolgálatnak kell lenni. Ha az uralkodó az összességet szolgálja, akkor hivatásában és helyén minden alattvalónak szolgálnia kell. így azután nem csoda, ha a keresztyén népek a munkálkodásban minden más népeket megelőztek. Azonban ez az összességért tett munka — úgy látszik — mégse vallásos feladat. Ki földi javakat szerez, gyakorta keveset kérdezősködik szivéből isten iránt. Feltalálók és felfedezők nem szoktak vallási hősök lenni. Ilyen munka az emberek és azok különféle szűk ségletei után tudakozódik. A vallásnak látszólag éppen ott van helye, hol az emberi munka megszűnik. A vallás természetfeletti kezességet ad egy vállalat jólmene- teléért, sikeréért, egy veszély elhárításáért. Imádkozunk egy házassági szövetség boldogságáért, a katona imádkozik a csata előtt, az anya könyörög beteg gyermeke ágyánál. Tlyen imádkozás végett a munkától csendes szobánkba vonulunk félre; aki komoly szándékkal volt Isten iránt, egész életére a kolostor csendjébe menekült. Amit különösebben vallásos ténykedésnek nevezünk, az csak arra szolgál, hogy az ima erejét, annak a hit érzékfeletti hatalmakra gyakorolt hatását erősítse. így egy templom építése, egy szent helyre való zarándokolás, egy szent folyóban való fürdés bizonyára érdemes cselekedetek; különös becsben állanak az áldozatok és a különféle önkéntes lemondások, melyek által az Istenség kegyelme megnyerhető. Ez az a közös dolog, mely csaknem minden vallásban .valamiképpen visz- szatér. Az a munka, mely az ember hasznát mozdítja elő, bizonyára az istenek oltalma alá helyeztetik, de az a munka vallásos szempontból kevésbbé értékesnek látszik az áhitat cselekedeteinél, mivel az az emberek és nem csupán Isten miatt történik. Krisztus másként gondolkozik. Ő az áhitat tetteit nem dicséri rendkívül. Az Isten iránti szeretet mellett a felebaráti szeretet előtte a legfőbb kötelesség. Ahol a tiz parancsolatot előszámlálja, bizonyára szándékosan hagyja el az istentiszteleti követelményeket ; de említi a család, az élet, a tulajdon, az igazság szentnek tartását. Semmit se akar tudni a nősz szas imáról: Jól tudja a ti meny- nyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. (Máté 6:32.) A Miatyánk, mint arra tanítványait tanította, mintája a rövidségnek. Ő olyan nép közt élt, mely tenger- sok különös szabály és szokás által fáradozik Isten kegyelmének megszerzésén. Jézus megveti a szigorú szombat-törvényt, megveti a vallásos tisztaság nagyra tartott parancsait: nem törődik a böjtölés szokásával: az áldozás kötelességét a békiilékenység kötelessége mögé helyezi; istentelen dolog egy fogadalom miatt megvonni a támogatást a szülőktől. Az éhi tatnak ilyen cselekedetei nélkül is bizonyos Jézus Isten kegyelméről ; szerinte nem a kegyelem megszerzésében áll a vallás. Mivel ő isten jóakaratának mindig örülhet, egész életét övéinek szolgálatába állíthatja: sőt életét nyugodtan feláldozhatja övéinek szolgálatában. Krisztus munkája övéiért pedig abban áll. hogy Ő isteni bizodalmát és önmegtagadó szerete- tét azokra átruházza. így a kereszténység vallásos megnyugvást és egyidejűleg magas erkölcsi eszményt nyújt. A keresztyénség az élet és ennek különféle feladatai felé fordított vallás. Abban a férfiúban, kit nagyétű és részeges embernek mondottak, a vámszedők és bűnösök barátjában (Máté 9 :19.) nincs semmi a világtól me- nekvő modorból. Már azt az áldást, mely minden Istennel kibékítő munkák elvégzéséből a keresztyén népek gultur- munkája számára keletkezik, nem kell kevésre becsülni. A legutosó páskaünnepek egyikén, melyet Jeruzsálemben a templom lerombolása előtt ünnepeltek, néhány délutáni óra alatt 250,000 bárányt vágtak le. Hasonló áldozati ünnepek találhatók mindenütt, hol az áldozás szokása fennáll. Egy nép használható vagyonának roppant vesztesége ez. És ha a mohamedán napjában ötször mond egyforma hosszú imát pontosan előirt mozdulatokkal és taglejtésekkel, e szó kás persze őt ama merev, kimért méltóságra emeli, melyet az idegen szívesen megbámul nála. De e szokás nem is engedi meg, hogy a mohamedán a percek értékességét becsülje s az eltompitja és elpusztítja szellemi életét. A keresztyénség által adott üdvbizonyosság megengedi a keresztyén népeknek, hogy nyereségük egész erejét mindig uj, akár szellemi, akár anyagi javaknak szenteljék. Innen van, hogy éppen a protestáns népek, melyeknek a reformáció az üdvbizonyosság javát újból adta, tehát Németország, Anglia és Észak- Amerika, vezető helyet foglalnak el az emberiség versengésében. Ugyanis, bár őskeresztyén meggyőződés, hogy a Messiás gyülekezetében Istenünk mindenkor kegyelmes és hogy Isten szereteté- ről nem különös munkák által kell megbizonyosodnunk, mégis egy másként gondolkozó világ közepette e gondolat csak megtörve érvényesült. A katholikus egyházban még mindig érdemszerző voltát egyes jócselekedeteknek, melyek különösen alkalmasaknak látszanak arra. hogy az Istenség kegyét az emberhez fordítsák; sőt a szerzetességben a közös élet eme feladat szolgálatába állitatik; a lélek üdvének keresése végett pénzt és vagyont, családi és személyes szabadságot áldoznak fel. Azonban a protestántizmus kebelében is nem egyszer úgy viselkednek, hogy különös cselekmények által kell Istennek kegyelmét kiér dém élni. (Folyt, köv.)
