Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-02-07 / 6. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 6. sz. Í9Í4 Február 7. A LAP 15 EVES TÖRTÉNETE. Irta: Harsányi Sándor, homesteadi és vid. ref. lelkész.tiik az a terv látszott, hogy az őr- áilót az egyesület pénzén adassák sák ki. S csakugyan, az egyesület 1898 január 29-én Bridgeporton tartott konvenciója elé Kalassay Sándor beterjesztette az indítványt, hogy “az Őrálló menjen át az egyesület tulajdonába és a lap minden egyesületi tagra nézve kötelezővé tétessék.’’ A meglepett konvenció, nem vetve számot a bekövetkezhető esélyekkel s bízva a szép ígéretben is, hogy a lap, ha fellendül, az egyesületnek szép jövedelmet hoz, heves vita után elfogadta az indítványt. Az egyesület tagjai azonban csakhamar kiábrándultak a lap birtoklásának dicsőségéből, mert a lap nyomdai és szerkesztési költségei teljesen kimerítették az egylet pénztárát, úgy, hogy 10 hónap múlva uj konvenciót kellett összehívni az elnökségnek, mely a lap és az egyesület sorsa fölött határozandó volt. A konvenció 1899 január 16-án tartatott meg Piítsburghban. A nagy gyűlés meggyőződvén arról, hogy az őrálló további kiadása nemcsak teljesen kimerítené az egyesület pénztárát, hanem magát az intézményt is 3 hónapon belül a sir szélére juttatná: — egyszerűen beszüntette az Őrállót. 1899 január 15-től egész 1900 augusztus 15-ig nem volt lapja az amerikai magyar reformátusságnak. Ekkor az amerikai magyar református papság körében egy konzorcium alakult, mely egy ref. lap megindítását életszükségnek tartván, megalapította és 1900 augusztus 15-én ki is bocsátotta az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának első számát. A lap kis negyedrét alakban, 8 oldalon jelent meg Clevelandban. Ez volt tehát a mostani jubiláló Ref. Lapnak tulajdonképpen az első száma. A lapot kényszerűség hozta létre és tekintetbe véve azt a körülményt, hogy szerkesztői bízott ságban a legnagyobb diszharmo nia uralkodott kezdettől fogva és azt, hogy nemcsak a közönség, de Az AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJÁ-nak küzdelmes múltja, érdekes története nemcsak egybe van forradva az amerikai magyar reformátusság két évtizedre terjedő, eseményekben gazdag történelmével és életével, hanem a kettő tulajdonkép pen nem is kettő, hanem egy, úgy, hogy aki e lap történelmének megírására vállalkozik, tulajdonképpen az amerikai magyar reformátusság múltjának eseményeit örökíti meg. Hogy az amerikai magyar refor- mátusság, nemzeti és hitfelekezeti szent érdekeinek védelmében saját sajtóját használhatta, az Evangelium üdvözítő szent igazságait a nyomtatott szó hatalmával is terjeszthette, s ekképp az anya- szentegyház falain őrt állva, az építés munkáját igy is végezhette, ez az amerikai magyar köz-refor- mátusság érdeme, áldozatkész voltának bizonysága. És hogy egyházi és egyháztársadalmi téren ott állunk, ahol vagyunk, hogy 15 év alatt egyház- községeink szema 5-ről HATVAN- ra emelkedett, hogy hitben anyagiakban erősödtünk, hogy Református Egyesültünkben egy mind ryájunkat összefogó hatalmas hitfelekezeti jótékonysági intézménynyel bírunk, szóval egyházi és egyháztársadalmi életünk magas fokra való juttatásában oroszlán- része van a 15 esztendős múltra visszatekintő, e szép múltat méltán jubiláló derék lapunknak, az AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJÁ-nak. Egy ilyen orgánum nélkül lehetetlen lett volna a szervezés nagy munkáját sikeresen elvégezni akár az egyes gyülekezeteket, akár a köz-reformátusságot, akár végül magát az Egyesületet illetőleg is. Az érdeklődés ébrentartása, a lel- kesités, a folyton szükségeltető buzditás csakis lap utján volt eszközölhető és elérhető. Belátták ezt egyházi életünk alapvető munkásai, az első magyar református misszionáriusok, kik szellemi és anyagi áldozat Harsányi László szerkesztő BdJtgrecn G. finvkipiu fe'oéieU. Bridgeporton, Conn., Kalassay Sándor ottani lelkész szerkesztésében. A lap minden hó 1-én és 15-én jelent volt meg kezdetben 12, majd 16 lapon, egész 1899 január 15-ig. összesen tehát megjelent belőle 36 szám. Nagy hiba volt a lap megindításánál az, hogy Nyitray Emil az épis az amerikai ref. egyház (Reformed Church in the U. S.) misz- sziói főtanácsa adott Ferenczy Ferenc, Demeter Bertalan és Kalassay Sándor kérésére kamat nélküli kölcsönképpen 500 dollárt. Mikor e pénz elfogyott, és a szerkesztőkiadó bizottság nem tudott tovább mozogni, a legkönnyebbnek előtmeghozatalával tették lehetővé egy református újság megjelenését. Az ELSŐ református lap, mely magyar nyelven jelent meg Amerikában, az ŐRÁLLŐ volt. Ennek első száma nyolcadrét, vagyis könyvnagyságu alakban 1897 augusztus 1-én látott napvilágot pen akkor megalakult Református Egyesület elnöke és Kalassay Sándor, az egyesület jegyzője, az Őrállót az egyesület pénzén adták ki, miáltal az egyesület pénztára hamarosan nemcsak kiürült, de maga az intézmény is csaknem megbukott. Az Őrálló megindítására ugyan-