Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-12-26 / 51. szám

51. sz. 1914. December 26. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5

•* AZ ELSŐ ÉS UTOLSÓ KARÁCSONY. •* !

Irta: Csutoros Benjámin.

Hideg őszi szél fújt, a Küküllő- völgy balparti síkján ott, hol Ma- gyar-Tereminél gyorsított folyással igyekszik a habzó Nyarad a mindig sietős utu Marosba ömleni, a tájékot elfedett szürkeségből, a majdnem harapni lehetett ködből négy emberi lény árnyékszerü alakja tűnt fel a Maros hullámaival dacoló, tutajon ülő, ebédjüket fogyasztó tutajusztatóknak. A kísérteties kép lebegni látszott a meg-megszakadozott ködfátyolszö- vetben, melyből egy női hang za- kogó sírása csapódott a Maros rar- koncátlan hullámainak egymást kergető s parthoz ütődött loccsanása hangjába.

A tutaj osok egyike éppen vizet merített csobolyójába, mikor figyelmes lett a ködben hullámzó kísérteties alakra. Néz, néz, szem- hártyái mindig nagyobbakká lesznek az erős nézéstől és a hüs széltől vastag könyek tódulnak szemére, melyek a látást korlátozzák. S mert elmsoódnak az alakok, a képzelet megjeleníti s mindig érdekesebbé és rémesebbé lesz. A kísérteties és természetfelettiben sű- vesen hi\ő egyszerű földműves beképzeli, hogy a közel-távolban (melkedő, tiszta időben látható, romban heverő Küküllő-vár csodás legendáin egykori tulajdonosának, Csobárdnak szelleme, kit sem az ég, sem a föld nem vett be, mert a krónika szerint hazáját áruba bocsátotta és a lelkeket kárhozatra juttató aranyért eladta elárulta Rudolf császár teljhatalmú parancsnokának, lovag Schwar t/enbergnek, kit azért küldött a sokat szenvedett Erdélyre, hogy azt tüzzel-vassal pusztítsa.

A Maros völgyét végiggázoltt szél mindig erősebb lett, a beszéd hangokat közelebb-! özelebb hozta < érthetőbb lett.

Jól lehet hallani, hogy ott szii lök és gyermekek búcsú párbeszéde folyik. Az anya remegő, kérle- lő hangon kéri fiát, hogy Ha m°g- segiti Isten őket a bizonytalan kinn netelü utón s elérik azt a csuda országot, Amerikát, mely ellenállhatatlanul vonza őket: ne feledkezzenek meg róla, s az imádság szava ki ne száradjon ajkaikon. És ha el jő a karácsony, az emberiség Megváltója születésének emléke, az evangéliumi

örömhír megédesitőjéül Írják meg a messze idegenből sorsuk minden állását.

Az édes apa földre hajlik, röget emel fel, leveszi báránybőr süvegét, beüti tetejét, oltárt rögtönöz belőle s ráhelyezi. Valami imát mondatott el fiaival s aztán esküre hívja fel őket, mondván: a Bibliát, melyből oly sokat olvastam fel előttetek, el ne felejtsétek. Emlékeztek-e még Jákobra? midőn bujdosása közben ráeste- lodett s ott hált meg a rengeteg némaságban, a kietlen pusztában. Röget tett feje alá s azon aludt. Reggel, midőn a felkelő nap rácsókolta pirosló sugarát s felébredett,, ,igy köszöntötte őrző Istenét: “Ha Isten ez utamban megsegít, e rög, mely vánkosom vala, melyet im hálaildozatul felemelek, templom fundamentuma, szegletkő leend. Esküdjetek hazátok szent földjére, e rögre téve kezeteket, hogy első keresetet , k elszakítható részét megsegítő Istenetek dicsőségére azon város temploma oltárára teszitek, melyben lakozást nyertek.

— Esküszünk! — hangzott a ködfátyolos levegőben.

— Pásztor voltam ifjú korom óta, az vagyok ma is. E pásztori bottal kerestem gondozásotok és neveltetésetek költségeit, mondta az atya érces, de gyöngülő hang sulylyal, melyben áthullímzott az atyai szent érzés. A nagy szabad természet ölén, az Isten hatalmas keze alkotta nagy templomban a nyár szakában, midőn a sorsunkul jutott nagy fáradalom után, az est csendjében velem pihentetek s fel-fel tekintettünk a csillag övezte égboltra s kérdeztétek a csillagok neveit s én feleltem: mily vágy támadt lelketekben, hogy szóljak a betlehemi csillagról. mely a hozzánk hasonló pásztorokat az idvesség fejedelméhez — Jézushoz, az Isten megtestesült kegyelméhez vezette. Ne feledjétek e csillagot, ne feledjétek c csillagokat, melyeket ugv k II tekintenetek, mint a gondviselő Isten őrködő szemeit, melyek látnak mindent. Ha azokat el nem feleditek ha azokat megtartjátok, a miket én nektek azokról szóltam : akkor nyugodtan bocsátlak benneteket sorsotok útjára, a

melyen haladva füleitekbe zendül mindenkor és mindenhol: “Ne féljetek pásztorok!” Mert az a nagyhatalmú Isten, ki azokat a csillagokat alkotta s azoknak pályáját kimérte, — reátok — lelkes teremtményeire is gondot visel. Léteire elhívásotokban veletek is célja volt. E cél boldogságotok szerzése. Ne feledjétek, hogy nektek is írott törvényt s i- vetek táblájára, s ez az erény, erkölcs, szeretet és engedelmesség törvénye.

Mikor a felettetek oly sokszor feljött esthajnal csillagot látni fogjátok, jusson eszetekbe a beth lehemi csillag, mely ama nagy titkos éjszakán a jászol bölcsőhöz vezette a jámbor pásztorokat, ho! égi karok dala zengte: “Messiásunk született, örvendjetek emberek ! Jertek azért leborulva, imádjuk őt földre hullva, mert ő a mi Istenünk, Istenünk, Alkáliéin ja!” Ne feledjétek e jászol bölcsőben megjelent isteni akaratot, kinek áldott születésén az angyalok békességet, szeretetet és idvességet hirdettek mindenféle népnek és nemzetségnek.

A válás fájdalma alatt roskadozó édes anya ez alatt átölelve tartotta szép két fiát, kiknek jövendő sorsáról oly sol at, oly szépeket álmodott. A mír oszló ködben úgy nézett ki az é ks anya fiai között kitárt karjaival, mintha az Isten megtestesült áldása lebegett volna felettük. De ha az édes anyai fájdalmas arcot vettük volna figyelembe, akkor úgy láttuk volna, mintha egy keresztre feszített nőalak lett volna ett, lengetve kötényét a szél. mi t gyászfátyolt, mely hol egyik, hol másik fia arcát fedte el, kik lábainál meghajolva, édes anyjuk füle hallatára a hazai föl ön utoljára mondották el imájukat.

A cobolyó megtöltésével fog lalatoskodó ember, ki viseletéről Ítélve román férfiúnak látszott, a történteket hűen látta és ! állottá. Nem volt olvadékony, vajszivü ember, mégis megzavar ta, lelkét a jelenet s a tutajt a parttal áthidaló deszka darabon a partra ment s nagy óvatossággal közeledett a még mindig egy helyen álló családhoz. De domnyejo norok zi bajn! Köszöntötte tői ?

kitelhető jámborsággal a sorsukon töprengőket.

Egy darabig némán, de meg- hatottan nézte fájdalmukat, melynek heve, parazsa részvétté olvasztotta volna a legkegyetlenebb érzéketlenséget is. Majd igy szólt a könyekben fürdő, egyesült fájdalomhoz, mely némán, szótlanul fit a "".’vekben és arcokon: Miért sirtok miért keseregtek, miért ül halov.íny orcátokon a sötét bánat? Hát hiszen barátom, szólitá meg az ősz pásztort nyájas vigasztalással az idegen férfi, te az előbb a Biblia szavaival vigasztaltad szeretteidet, hogy ne féljenek. Vájjon a te számodra nem volna-e abban vigasztalás? Emlékezzél tehát Jákob és szeretett fia — József történetére, melyben az Istennek mindent javunkra intéző kezét kell felismernünk.

— És te bánatos anya, nem találsz e vigasztalást az evangélium szavában, mely arról tanít, arról győz meg, hogy a bethlehemi pusztában hirdetett s Bethleheiu- ben feltalált kisded, az erkö'csi világ megteremtője, a Jézus Krisztus azért jött e földre, hegy a szív sebe, melyre e földön balzsam nincs, hozna égi irt, mely meggyógyítson; hogy gyújtana a. szent hit által égi fényt, mely a környéktől fénytelen szemeknek megmutatná a gondviselő Istent, kinek kezei Jól) pátriárka Vr. 18. versének szavai szerint megvigasztalnak. A veszteség felett vigasztalás nélkül sir-e az, a kinek hite, reménye van? Oh, nem, oh, nem! Részvéttel nyujtá kezét a szavak után a töprengőnek s fo!vtatta: bocsássátok őket, könnyező szülék sorsuk utján békével. A szeretet, melylyel őket felneveltétek s elbocsátjátok, oltalma lesz életüknek. Ti pedig, távozó gyermekek ne feledjétek, hoery szerencsétek csillaga rniod- szöleitek szent emléke s a szeretet szava tölti be sziveteket, 's- ten veletek jó szülék, jó gyermekek.

—1018 november 26-án rettenetes viharok kiállása után, sok küzd >- lemmel, esti 7 órakor New Yorkban k kötött a mi fiatal embereinket hozó Hofning nevű hajó. Másnap 10 órakor megszabadult k a fedélközi utasok is, velük a két