Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-12-12 / 49. szám

49. sz. 1914 December 12. 3. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ÖRÖMHÍR. széljegyzetek. 1914 Dec. 20. A BÉKE URALMA. Lukács ev. 24:50-53. Aiányige: És lakozik a farkas a báránnyal és a párduc a kecske- fiúval fekszik, a borjú és az orosz­lán kölyök és a kövér barom egy­ütt lesznek és egy kis gyermek őrzi azokat. , (Ézs. 11, 6.) BIBLIAI SZÖVEG. Kivévé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az kezeit, megáldá őket. És lön, hogy mig áldá őket, tö­lök elszakadván, felviteték : mennybe. Ők pedig imádván őt, visszaté rónék nagy örömmel Jeruzsálem be; És mindenkor a templomban va Iának, dicsérvén és áldván az Is tent, Ámen. MAGYARÁZAT. Valahányszor leszáll a szent ka­rácsonyest a fehér hólepellel bon­tott országokra s kigyulnak a zuziiiarás ablakok mögött a ka rácsonyfa gyertyái, mintha egy­szerre megváltoznának az ember­lakta helyek, mintha minden bo­rút, bánatot elűzne a karácsony­fák sugárzó fénye. Minden arc fel­eiéiül, örül az egész világ. A Jézus születésének ünnepe ez. Az Q eljövetelének emléke ujul fel minden évben. Fiz emeli fia hivő sziveket buzgó hálára, mely Ível Istennek tartozunk. A Jézus jövetelének csak azok nem örülnek, akik nem ismerik benne isten fiát, minden embernek megváltóját. De még eze k lelkét is megmozdítja a karácsonyi érzés. S ha nem is zengik a karácsnnyi zsoltárokat, ajándéko1 kai, kedves^ veskodő Szeretettel teszik kelle­messé rokonaik, barátaik ünnep lését. Az Ur Jézus szeretető, az ő e\ angéliumánák igazsága, békéje sugározza be e napon az egész vi­lágot. Ismerjük őt s azért örülünk s. ünnepiünk születése napján. . . . Bethlehem, a Dávid király városa zsúfolva van idegenekkel. A vendéglők nem képesek befo­gadni a’ sok jövevényt, kik a ró­mai helytartó parancsára össze­gyűlnek. hogy szülővárosukban megszámlálják őket. Egy szálló istállójában kiunre- kedtek húzták meg magukat éji pihenésre, egy istenfélő házaspár, József és Mária. Körülöttük barmok pihennek, összehuzódva az éjszakai hideg­ellen. Ebben a környezetben születik meg a világ Megváltója.. . A városban talán nem is sejtet­te senki, hogy milyen nagy ese­mény történt, csak a kegyes pász­toroknak vitte meg a hirt egy an­gyal, mondva: “Született néktek ma a Megtartó (ki az Ur Krisztus) a Dávid városában.” És elmenének ők sietséggel, hogy tiszteletet tegyenek az új­szülöttnek.S a napkeleti bölcsek is fölkerekedtek s elmentek Bethle- hembe gazdag ajándékokkal ked­veskedni az uj prófétának. Akik Jézus születéséről értesül­tek, valamennyien érezték, hogy követ szállott alá a mennyből, Is­ten dicsőségére,'mindenek békés ségére. S akik tanítását hallották, később a Mesternek, azok szivében tényleg gyökeret vert az Ur Igé­je, a menny békéje. ...Amint elterjedt a Messiás vallása s mind többen és többen ülték meg az ő születése ünnepét. Lassanként az egész világ át lesz hatva Jézus vallásával s nem is lesz tálán hely a földön, ahol ne ismernék a karácsonyest jelentő­ségét. . . . Most ismét karácsony ünne­pét üljük. 1914 esztendeje annak, hogy a béke fejedelme született. S im, a keresztyén népk harcol­nak egymás ellen, mintha a régi barbár korszak ujult volna fel. A karácsonyest ünnepén most szenvedő népek, milliók sóhajtoz­nak eltűnt boldogságon, letört re­ménységeken. Ahol jólét, öröm, boldogság honolt, ott most nem zeng az. örvendező ének. . . Az Ur Jézus békét hozott a föld­re. a harcra' a szellem fegyvereit adta. De a mindenkor engedetlen emberiség ismét'egymás ellen fog­ta fegyverét s'most ránk neheze­dett Isten ostora, bűnhődnünk kell. Itt, a messze földön, kik távol Vagyunk a háború1 közvetlen szen­vedéseitől, ne igyekezzünk átél­vezni a karácsonyi örömöket, de egeket ostromló imáinkkal kérjük Istent, hogy’ hozza el végre min­den népekre a békesség, a szeretet uralmát. Az oroszok Atyuskája kancsu­kával és gépfegyverek ólom- esőjével megint Pzremysl alá kergette seregét. Nem volt elég neki Dimitriev Ratko kísérlete, a mely csekély 70,000 orosz áldoza tot követelt, a cárnak uj halottak hegyei és uj vérfolyók kellenek. A várat tehát, amely oly dicsőén teljesítette már egyszer a köteles­ségét, most újra körülveszi az ele­ven pánt, amely tüzes poklot okád az útját álló akadályra. Az orosz ágyuk ma sem jobbak, mint vol­tak az első ostrom idején, de Prze- mysl még keményebb falat lett, ndnt akkor volt. A védők sokat tanultak, tapasz­taltak, ha voltak kisebb hiányok, ha a hatalmas erődnek voltak egyes gyengébb pontjai, azok ma már mind ki vannak igazítva: páncélja, betonja, acélbordázata, sokféle komplikált védőmüve, ak­namezője, akadályövezete, fegyve­res felszerelése mind több és jobb ma, mint a múlt ostrom idején A szegény jámbor qrosz katoná­kat mégis a pokol alá korbácsolta Atyuska fehér keze. A cári hatalmat és zsarnokságot meg kell védeni, biztosítani kell, még pedig azo' nak a vérével és életével, akik áldozatai otthon en­nek a zsarnokságnak. Az orosz ka­tonák életükkel védik börtönüket, rabláncukat, a hátukon ' csattogó kancsukát, védik állati nyomorú­ságukat, védik azt a politikai és emberi állapotot, amely emberhez méltatlan ól-életre kárhoztatja őket a világ végéig. Atyűskát csak a halott paraszt- katonák halálhörgése, a sebesül­tek ordítása és nyögése tudja elal­tatni, lelke démoni szomjúságát csak a legnemesebb folyadék, az embervér tudja eloltani. Hát Prze- mysl mindkettőből szállít majd megint eleget az orosz urvadnak. A dicső várat nem féltjük, s védői­nek hősiessége felől is nyugodtak vagyunk. A hadvézetőség nem várhat az erősségtől annyit, a mennyit’ az ne teljesítene. Ez a teljesítő képesség nem lehet határ­talan ilyesmit bolondság volna föltenni, de ha van még párja Verdun-nak, Belfortnak, akkor Przemysl az, s ezzel a tudattal nvu godtan alkatunk és élhetünk vala­mennyien. Egyre világosabb, hogy Európa rossz szelleme, a bajok összebogo- zója, az ármányok szövője, a tűz­nek olajjal locsolója, a sebek tit­kos fölszaggatója Churchill angol tengerészeti miniszter. Ez valami féktelenül elbizakodott és határ­talanul korlátolt ember lehet, aki olyan Napóleonnak képzeli magát, aki tarsolyában egy Bismarckot lejteget. Egy kótyagos, léha öreg gigerli benyomását kelti, ha az ember azt a pillanat-felvételt nézi, amelyet egy olasz újságíró készí­tett róla. Még Antwerpenben tör­tént. Churchillt ragyogó, tarka tá­bornokok vették körül. Ő fehér sport-ruhában, rudnví szivarral szájában, elbizakodott mosollyal, szétvetett lábakkal állt a középen. Mikor az újságírót meglátta, a rekláméhes komédiás fürgeségével ugrott hozzá s ezt mondta: “Lát­ja ugy-e, nagyszerűen megy a do­log". És valóban nagyszerűen is ment a német előrehaladás. A küzdő, kinyújtott német kar akkor már percről-percre közelebb volt Ant­werpenhez, ahhoz a városhoz, a melyről Napoleon mondta, hogy Anglia szivének szögezett revol­ver. A finom lord .persze nem várta meg őket az ágyúik rettenetes mag ját, hanem irháját s élesre vasalt porcellán-nadrágját sietve elvitte biztosabb helyekre. A dolog nagy­szerűen ment, de akkor már Bel­giumból csak az um volt a belgáké s a franciákkal és angolokkal ki­töltött belga hadsereg egy rongy- gyá vert, üldözött, rendszertelenül menekülő tömeggé kezdett álvál­tozni. Churchill azonban fütyült a fel­dúlt belga városokra, a sok ezer angol, francia és belga halottra, a sebesültekre, a vérre, ő csak fe- hérnadrágos lábszárát rázta s mo­solyogva fújta a füstöt, hogy a belga balek végképp elkábuljon s végső leheletig védje a tengerpar­tot Anglia számára. A belga nem­zet beugrott az öngyilkosságnak ebbe a módjába. Churchill pedig jóllakva, beszeszelve, szivarszóval tovább szőtte ármányainak s lelki- ismeretlenségének hálóját, yacht- szerü fehér öltönyében; a törté­nelmi gonosztevőnek, az európai háború egyik felidézőjének s ily szomorú elmérgesitőjének feje fö­lött pedig a vágóhidra vitt száz­ezrek átkának hollóserege feketél- lett. AZ AMERIKAI MAGYAR REFOR­MÁTUS EGYESÜLET az egyetlen olyan re forrná tu» szervezet, a mely az egész ország reformátusságát egy táborba gyűjti én tagjairól lurststtal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents