Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-11-30 / 47. szám
XV. ÉVFOLYAM, 47. SZ. NEW YORK, N. Y NOVEMBER 30. VOL XV. No. 47. \7, \me\hkai MAtJYAR református EtIA'ESÜLET HIVAT A LOS LAPJA. Editor: R.-v. 1, AH. HA R S A N AI 454 E. I16tli St„ New A'oF’k. OFFICIAL ORCÁN of THE AMERICAN Hl NOAR1AN REFORMER FEDERATION PUBLISHED EVERY SATURDAY. — MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Entered as second-class mater Oct. 28. 1910 at the Post Office at New York. N. Y., under the act of March 3. 1879 ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJÁN. A SzsntTrás, nevezetesen az Uj- Testamentum, határozottan és világosan tanítja az Ur Jézas Krisztusnak még egyszeri, dicsőséges és végleges eljövetelét e világra. Maga Idvezitőnk számtalan példázatában és tanításában szól erről az ő kedves tanítványainak. Inti, figyelmezteti nemcsak őket, hanem anyaszentegyházának minőén időben való híveit is, hogy legyenek készen rz ő eljövetelére, melynek idejét, napját és óráját ugyan senki sem tudja, de ami mégis be fog következni. “Eljövök, bizony eljövök” — mondotta a válás miatt kesergő tanítványoknak. “Ti néktek most keserüségtek vagyon, de ismét meglátlak titeket és a ti örömötöket nem veszi el senki sem.” A tanítványok hittek az Ígéretnek. Bíztak Urok hűségében. Meg voltak arról győződve, hogy ennek az ígéretnek teljesedésbe kell inennie, hamarább vagy később, de valamikor OKVETLEN. E bizonyos hit és élő reménység b'rtokában, a várakozás folytonos állapotában éltek. Szemeik szüntelen a felhőre voltak irányozva, melynek burkolatában vélték megláthatni ismét a távozott, szeretett Mestert. Figyelek minden jelt, melyet összeköttetésbe hozhattak ezen reménység beteljesedésével. Igyekeztek szentül élni. tudván, hogy Urok minden pillanatban megielenhetik közöttük és meg- if éli őket. Ha bajban voltak, ha szenvedések vihara ostromolta testi jólétüket, lelki biztonságukat, — csak arra gondoltak, hogy nem kell sokáig szenvedniük, mert nemsokára megjelenik az ő Urok, ki leemeli vállaikról a szenvedések nehéz keresztjét. Hü szolgák akartak lenni, kik megnyerjék a többrebizattatás kegyelmét. A keresztyén anyaszentegyház az Ur eljövetelének várakozással teljes időszakát ünnepli minden esztendőnek adventi heteiben és napjaiban. Az Ur megjelenéséről való felfogás némileg elhalványu- lódott a keresztyének szivében, mert sokan azt nagyon távol levő eseménynek gondolják. Mások e várakozást csak az adventi négy hétre szorítják. Holott ha jó keresztyének akarnak lenni, Urunkat folyton kötelességük várni. — Mindennap úgy kell élnünk, hogy készek legyünk a számadásra, mert ha talán nem is érjük meg azt a megdöbbentő időt, nrdőn Urunk évnek felhőiben eljön a világ megítélésére, de az az idő bizonyára eljön mi hozzánk, amikor NEKÜNK kell Urunk elé állani. Váriuk-é mi az Urat? Gondo- lunk-é arra, hogy Ő eljöhet hozzánk minden percben? Figyel- jük-é a jeleket, melyek az ő közeledését mutatják? Eszünkbe vesszük-é, hogy ő azért jö el még egyszer e világra, hogy Ítéletet tartson a világ népe felett? Hogy * összegyűjtse a gabonát és tűzre vesse a konkolyt. Szétválassza a jókat a gonoszoktól, az igazikat a hamisaktól, a hívőket a hitetlenektől — és kinek megadja, amit érdemelt. Készülünk-é az Úrral való nagy találkozáshoz? örömmel várjuk-é azt a nagyszerű pillanatot, midőn szemtől-szembe állandunk véle, vagy aggodalommal és szorongással nízünk a találokzás elébe? Mit várunk, mit remélünk, mit nyerünk ő tőle, kinek pillanatása behat lelkünk mélyébe és velőnk megoszlásáig? Advent van ismét. Emlékeztetve vagyunk arra, amiről talán meg is feledkeztünk, hogy az Ur eljövetelének napja közelget mi hozzánk. Készüljünk Jézus fogadásához. Várjuk Ötét örömmel, mint kedves vendéget illik. Énekeljük szent lelkesedéssel: “Jer áldott vendég, várunk Tégedet, Tisztítjuk a Te utadat, egyengetjük ösvényedet. Mutasd meg nálunk magadat, Igaz hittel szivünkbe fogadunk, Állandó szállást ott adunk.” (53. dics. 4. vers.) Harsányi Sándor. Homestead és vid. ref. lelkipásztor. Elhullott kalászok az élet mezején. Irta: Csutoros Benjámin. Isten, a világot átölelő szerete- tével kezdettől fogva úgy intézkedett, hogy az ember, mint a teremtés koronája, találja fel áz életet javaihoz vezető utat. Ezért adta neki az szabad akarat és a szabad elhatározás jogát és józan gondolkodás erejét. Adott neki érző, sze- netetrehajló szivet- bölcsességet és értelmességet. Mindezen javakkal szemben csak azt követelte, azt kötötte ki, hogy atyai szavát hallgassuk és kövessük, a tőle elvett áldásokért hálásak legyünk. Menjünk vissza a sok ezer éves múltba, lépjünk be az első emberpár engedetlensége és hálátlansága áltál megsértett Paradicsomkertbe és tegyük meg ott megfigyeléseinket. A sokféle földi javak közt látónk ott egy magános férfit ezer áldással körülvéve s mégsem boldog. Miért? Azért, mert nincs, aki szeresse, nincs szerető szív, melynek dobogását hallhassa, nincs, a kivel kibeszélhetetlen boldogságát megossza. Az ezer áldások között is boldogtalan ember tűnődését, a sokféle javak között is életunt első ember lelki elégedetlenségét látva a Teremtő: ad neki segítőtársat Évában, az asszony személyében. Midőn egy napon a kert virágai
