Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-11-14 / 45. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 45. sz. 1914 November 14. ÖRÖMHÍR. 1914. 110V. 22. JÉZUS ÉS PILÁTUS. (Máté ev. 27:11—37.) Aranyige: “Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszittessék meg.” (Máté ev. 27:22.) BIBLIAI SZÖVEG. Jézus pedig ott álla a helytartó előtt és kérdező öt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod. És mikor vádolák öt a főpapok és a vének, semmit sem felele. Akkor monda néki Pilátus: Nem liallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened ? És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy, hogy a helytartó igen elcsodálkozék. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, akit akaró nak. Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam nék- tek: Barabást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak? Amint pedig ő az itélőszékben ül vala, kiilde hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szén vedtem ma álmomban ö miatta. A főpapok és vének pedig rá beszélők a sokaságot, hogy Barabást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. Felelvén pedig a helytartó, monda nékik : A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam nektek ? Azok pedig mondának • Barabást. Monda nékik Pilátus: mit cse- lekdjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hivnak? Mindnyájan mondának : Feszittessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vé- vén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz ember vérétől; tilássátok! És felelvén az egész nép, monda: Az ö vére mi rajtunk és a mi magzatainkon. Akkor elbocsátá nékik Barab- bást: Jézust pedig megostoroztat- ván, kezükbe adá, hogy megfeszit- t essék. A^kor a helytartó vitézei elvi- vék Jézust az őrházba és odaeyiij- ték hozzá az egész csapatot. És levetkeztetvén őt, biborpa- lástot adának reá. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére és nádszálat a jobb ke zébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz- légy, zsidóknak királya! És mikor megpökdösék őt, elve- vék a nádszálat és a fejéhez verdesik vala. És miután megcsufolták, leve- vék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. Kifelé menve pedig találkozának egy cirénei emberrel, akit Simonnak hivnak vala; ezt kényszerítők, hogy vigye az ő keresztjét. És mikor eljutának arra a helyre, amelyet Bolgothának, azaz koponya helyének neveznek, Méreggel megelegyitett ecetet adának néki inni és megizlelvén, nem akara inni. Minekutána pedig megfesziték őt, elosztók az ö ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetőnek. És leülvén, ott őrzik vala őt. És feie fölé illesztők az ő kár- hoztatásának okát, oda Írván: Ez Jézus, a zsidók királya. MAGYARÁZAT. Pilátus, a római helytartó nagyon csodálkozhatott, mikor egy szelíd tekintetű, szótalan embert azzal a szándékkal hurcoltak eléje — éjnek idején — hogy élete vagy halála felett döntsön. Hallott valamit ugyan a szegény népnek, a betegeknek jótevőjéről, kit sokan Mesternek neveztek : s akit most istenkáromlás néplázitás és sok más főbenjáró bűn elkövetésével vádolva, halált kiáltanak fejére. Jószivii ember volt Pilátus, megsajnálta a szelíd vádlottat. De maga nem tehetett semmit sem a megmentésére. Hiszen maguk, a zsidók vádolták lá- zitással. istenkáromlással. Ha egy ilyen embert megmentene, állását, hatalmát veszíthetné. Pilátus sajnálta Jézust. Szerette volna valamiképpen megmenteni. He a nép dühösen ordítozott: “Feszítsd meg! Feszítsd meg!” A Mestert gvalázó szókkal illetté'''. Mennél csöndesebben törte a gyalázatot, annál jobban átkozód- tak... S Pilátus vénre is kimondom az ítélete* é+adta a tomboló tömegnek Jézust. Alig vonultak ki a palotából, piros palástba öltöztették Jézust s vállaira téve a keresztet, gyalázó szavaik közben megindították a menetet ki a Koponyák hegye felé. Itt megfosztva ruháitól, felfe- szitették a durva keresztre. Feje felé e szavakat Írták: Ez a Jézus, a Zsidóknak Királyok” Elvégeztetett földi élete. Szögekkel átvert teste nem marasztalta sokáig hatalmas szellemét sem, egyesült az Atyával. S most együtt munkálkodnak — dicső kinyilatkoztatás után — a mi sziveinkben. Kedves gyermekek, keresztyén olvasók! Ügyes bajos dolgaitokban, bajok, szenvedések között, vagy mikor nagy terhekkel a vállaltokon panaszra nyílik ajkatok: gondoltok-e ilyenkor az Ur keresztjére, az ő szenvedéseire ? — Meggyőzött-e már a Jézus tudománya, a Szentirás arról, hogy ha követni akarjátok Üdvözitőtöket, bizonyságot kell tennetek, mint a Mester bírái előtt, Atyátokról, sőt föl is kell vennetek gyakran a keresztet is. Aki nem képes ezekre, ki a legjelentéktelenebb bántódás elől is félénken húzódik félre, s Lizonyságtevésre sohasem nyílik ajaka. az nem tekinthető keresztyénnek; az ilyen ember számá-a kevés jelentősége van az Ur Jézus halálának... Igaz keresztyének vagytok-e? —.-----o-------“NINCSEN SEMMI BÉKESSÉGEK AZ ISTENTELENEKNEK”. — Ézsaiás 48. r. 22. v. — Bolnev. az utazásairól és írói működéséről ismeretes francia tudós, a “Romok” szerzője, ki, ahol csak tehette gúnyolta a keresztyén vallást, 1797-ben tudományos utazást tett Észak-Amerikán keresztül, miközben egy alkalommal át kellett haladnia az Ontario taván. Nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem. hogy ki ne gúnyolja vallásos utitársait. különben nagyon bőbeszédű volt s általában rnin- di<r k’híuóan viselkedett. Útközben váratlanul szörnvii vihar támadt a tavon.- a hajó zátonyra jutott. A hullámrohamok oly erősek voltak, hogy minden percben félni lehetett az összezu- zódástól : attól, hogy mindnyájan odavesznek. Ebben a rettenetes helyzetben a büszke tudós a s-m szoros értelmében eszét vesztette. Egyik pillanatban őrjöngött, a másikban vad megdöbbenéssel bámult Voltaiéinak egy müvébe melvet állandóan magánál hordott. Maid teliesen kétségbe esett ösz- szefüggéstelen szavakat hebegett s a kapitánynak óriási összegeket ajánlott fel, ha mentőcsolnakon a partra viszi. Az utasok közt volt két nő is az egykori francia Kanadából, akik midőn tudtára jöttek a fenyegető veszélynek, kajütjökben letérdepelve csendesen imádkoztak mintegy 10 percig, aztán átölelték egymást és nyugodt megadással várták a történendöket. A nyomasztó helyzet mintegy két óra hosszáig tartott; azután elült a szél, a hajó szabadbn lebegett a viz ölén s másnap szerencsésen rendeltetési helyére ért. A vihar után Bolney ismét a régi lett, mindamellett jónak látta, hogy utitársait arra kérje: ne mondják el senkinek, miként viselte magát a veszély idején. Voltaire, a szellemes, tudós, de istentelen és arcátlan Krisztus- gunyoló hosszú .életet élt. Ősz hajjal sem tért magába ,s nem érzett bünbánatot. Halálos óráján azonban elővette a kétségbeesés és az örök ítélettől való félelem. Orvosa, ki halálos küzdelmének tanúja volt, írja le a következőket: “A fúriáktól iildözte'.ve, a lelkiisine- retmardosástól hányattatva rángatózott. Midőn az orleánsi hercegnek, Tronchinnak udvari orvosa urának a megbízásából felkereste az öreg vallásgunyolót, hogy gyógykezelje, ezt mondta neki Voltaire: Az égre kérem, gyógyítson meg uram, vagyonom felét önnek adom, ha hat hónappal meghosszabbítja életemet. Ha nem, — pokolra jutok s viszem magammal önt is. Vigasztalan, szomorú volt a hires angol költő, Byron életének alkonya is. Utolsó születése napján irta e sorokat: “Életem őszének nincsenek virágai, gyümölcsei; ősz télyrészem a bánat, a szenevedés. Oda a szív izzása, hevülete, hanyatló életutamon csak vándorbotom, kisér s nyugalmat a, sírban remélek csupán." Heine, a nagy német költő is valláso-unvoló. istentelen ember volt. Utolsó, gvötrő betegségéről ekképpen ir: “Némely pillanatban különösen, ha erősen kínoznak a görcsök, átvillan lelkemen a kétség, vaijon csakugyan kétlábú Isten-e az ember, mint Hegel professzor mondotta volt 25 évvel ezelőtt Egy hónapia már, hogy ágyba dőltem s ez idő alatt. — beismerem — nagy változáson mentem keresztül. Nem vagyok többé Taten. nem vagyok több a legszabadabb a német Göthe után, mint
