Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-08-22 / 33. szám
33. sz. 1914 Augusztus 22. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 A new yorki cs. és kir. fökonzuiútusa következő felhívást bocsátotta ki. FELHÍVÁS. Ausztriában és Magyarországban Ő Felsége az általános mozgósítást elrendelte. Ennélfogva az összes közös hadseregbeli és honvéd tartalékosok kötelesek felszerelési állomásukra rögtön bevonulni. Hasonlóképpen kötelesek, az ajánlati lap (Widmungs Karte) értelmében bevonulásra köteles fizetéses népfölkelők (Gagisten), továbbá az összes legénységi állományban levő 37 éves és fiatalabb népfölkelők kötelesek bevonulni. Az összes többi népfölkelőknek egy külön behívót kell bevárni. A behívott útiköltségeit a tartózkodási helyükhöz legközelebb fekvő es. és kir. konzulátus fogja fedezni. Az útiköltség kiutalványozása céljából a behivottak a legközelebb fekvő cs. és kir. konzulátusnál jelentkezzenek. A legközelebbi cs. és kir. főkonzulátusi hivatal 24 STATE STREET, NEW YORKBAN VAN. Kötelesség és becsület mindenkitől megköveteli, hogy szeretett királyát kövesse és hogy drága hazájának ezen r álságos nehéz óráiban segélyére legyen. Személyes érdekek szűnjenek meg, mert a hazánk, gyermekeinek és atyáink földjének szüksége van fiaira! New York, N. Y. 1914 augusztus 1. Dr. WINTER s. k. cs. és kir. ügyvivő alkonzul. Különös figyelmeztetés. Minthogy a hajójáratok rendes lebonyolítása jelenleg kérdésessé vált, kötelességévé tétetik minden bevonulásra kötelesnek, hogy lakcímét haladéktalanul jelentse be személyesen vagy ajánlott levélben a lakhelyéhez legközelebb fekvő cs. és kir. konzulátusi hivatalnál és hogy készenlétben tartsa magát az innen kiküldendő behajózási parancsra. New York, 1914 augusztus 1. Dr. WINTER, s. k. cs. és kir. ügyvivő alkonzul. Regény OGLÁN BÉG KINCSE. írta: Rákosi Viktor. (Folytatás.) Látni kellett volna, hogy e szóra hogy összevillant a hajducsa- pat szeme. A nagyerejü Daróczy a kardja markolatát szorongatta, mintha már ütni kellett volna azt, aki vérein, és hitfelein azt a sérelmet elkövette. — És kik tették veletek ezt a becstelenséget ? — folytatta Simon a kihallgatást. — Mikor történt? — Ma. Most. — Hol vannak a rablók? — lvis-Lád felé mentek. Nem lehetnek messze, mert a zsákmány miatt lassan haladnak. — Utánuk, utánuk, — kiáltá a dühtől rekedten Tamás. — Utánuk, utánuk, — dörögték a hajdúk s megcsörrentek a félig kihúzott kardok. —• Megálljatok, atyámfiai, — szólt me§gzehalló hangon Simon, tudjátok meg, hogy református pap vagyok, csak fordítsátok meg a szekeret a temető felé, hogy először is az áldozatokat a földbe te- hessük. Aközben majd meggon: dőljük a további teendőt. Az asszonyok odarohantak Simonhoz s a ruháját, kezét, kardját csókolgatták, azután mind megfordultak s a galamboki temető felé irányozták a menetet. A hajdúk leszállottak a lóról s levett süveggel, áhitatos csöndben követték a halottas szekeret. A temető körül volt árkolva és tüskés bokrokkal beszegve. A sírok valóságos füzfaerdőbe voltak rejtve, oh, a szegény magyar jónak látta mécr a halottait is elrejteni, mert azoknak a siri nyugalmát féltette az ellenségtől. A puritán szertartás hamar véget ért. Simon mondott egy beszédet és a vén Daróezi egy imádságot. Mikor mindez véget ért és a hajdúk a lakossággal bementek a faluba, kint az utón várakozó “török” csapatból Kristóf odafura- kodott Simon mester mellé és igy szólt: — Mi a terved, uram? — Az, hogy rögtön utánuk eredünk, a német csapatot megtámadjuk és a rabokat visszaszerezzük. Kristóf mogorván felelt: ;— Nem helyesen cselekszel. Nekünk itt titokban kell lappanga- nnnk, nem pedig zenebonát csinálnunk. Ha valami nagy verekedéssel magunkra vonjuk a figyelmet, akkor akár abba is hagyhatjuk az egész vállalkozást. Kitesszük magunkat annak, hogy mindenfelől német csapatok támadnak reánk. Simon vállat vont. — Nem kértem a segítséget, uram. Amit teszünk, a mi dolgunk, amibe neked semmi beleszólásod nincs. Simon csak akkor vette észre, hogy az ál-Arszlán bég lángvörös arccal hallgatja a beszélgetést és most beleszólt: — Csalódol, Simon uram, én vál lalom a közösséget és veletek megyek a németre. — Meg ne merd próbálni, — sziszegte Kristóf. — Próbáld megtiltani! — kiáltott Diodor. Pár pillanatig a két ember farkasszemet nézett, végre Kristóf vállat vont s azt vágta az öcs- ese szeme közé: — Veszett bolond vagy! Simon most emelt hangon, úgy, hogy a martalóc-csapat is meghallhatta, kijelentette, hogy a németektől nyerendő zsákmányt mind a törökök kapják, úgy a lovat, mint a pénzt és a fegyvert, csupán a galamboki népet megillető részt kell visszaadniok. Erre a bandában meglehetős mozgás támadt és Kristófnak nagy mérge- lődésére egész csomó fickó kijelentette, hogy ő is segíteni fog a hajdúknak. A galamboki legények közül egyet felültettek valami vezetéklóra s az ő kalauzolásával rögtön elvágtattak Kis-Lád felé. Elől száguldott Simon a két Csákány-fiúval és az ál-Arszlán béggel, azután a hajdúk és végül valami tizenöt fő a zsiványok közül. Kristóf mogorván nézte az elindulást, de az utolsó percben mintha valami balsejtelem szállotta volna meg, belevágta sarkantyúját a lovába és a többiek után eredt. A vén banditát aggasztotta az öccsé magaviseleté. Világosan látta rajta, hogy mennyire megkedvelte ezeket a hajdúkat és félt, hogy a gyerek valami könnyelműséget követ el, amivel elárulja magát. — A harcba nem avatkozom bele, de a kölyökre vigyázni fogok, — mormogta magában, miközben sebesen nyargalt a csapat nyomában. TIZENÖTÖDIK FEJEZET. Diodor. Mint a sebes vizár rohant a kis csapat, hatalmas visszhangot verve fel az ut két oldalán elterülő rengetegben. Vándorlegény, magá nyos utas, kóbor katona ijedten ugrott előlük be a fák alá. Mintegy félóráig tartott a száguldás, akor a vezető legény megszólalt, hogy már nem lehetnek messze. Simon megállította a híveit és Tamást két hajdúval előre küldte, hogy kémleljék ki a németeket, nem szálltak-e meg valahol éjjeli pihenőre. Mert az alkony már erősen teregette sötét fátyolét a tájra A csapat csöndesen lépkedett a kiküldött fürkészők után. Nem telt bele egy félóra, Tamás vágtatva jött vissza és jelentette, hogy a keresett csapat, egy völgyben megvonulva, tanyát készül verni. Most tehát az volt a feladat, hogy csöndesen megközelítsék és rajtuk üssenek. Az erők körülbelül egyformák voltak, mert Tamás szerint a németek nem lehettek töb ben huszonöt főnél. Lépést haladtak előre és igyekeztek minden zajt elkerülni. Közben mindenki a fegyverét szemlélgette. Az óriási eiejü Daróezi elővette a huszita időkből maradt rettenetes csatacsillagát, mely rövid fanyélből állott, rajta lánccal és a lánc végén szegekkel kivert golyóbissal. Mások fokost pergettek vagy súlyos szekercéjüket emelgették. A Csákány-fiuk és Diodor kardot rántottak. Daróezi indítványára, mivel Tamás szerint a talaj alkalmatos volt, úgy határoztak, hogy egy rohammal keresztülgázolnak a táboron, de aztán elálltak ettől, mert
