Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-05-09 / 18. szám

• XV. ÉVFOLYAM, 18. SZ.

NEW YORK, N. Y. 1914 MÁJUS 9.

VOL. XV. No. 18

AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

Editor:

Rev. L A D. HARSÁNY! 214—2nd Ave., NEW YrORK

OFFICIAL ORGAN OF THE AMERICAN HUNGARIAN REFORMED FEDERATION

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON — PUBLISHED EVERY SATURDAY.

Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879.

MAGYARORSZÁG ÉS A MISSZIÓ.

Magyarország, az elnyomott, az újabb időben pusztulásnak indult Magyarország külföldön élő fiai sokszor, hacsak alkalmuk nyílik reá, szives örömmel letagadják magyar voltukat. Igaz, hogy a mai helyzet közepette nem nagy büszkeséggel vallhatjuk magunkat magyarnak. Az évszázadokon keresztül tartó harcok meggyön- gitették erőnket, nem adtak alkalmat arra, hogy nyugati szomszédainkkal lépést tarthassunk, hogy műveltség terén velük versenyezhessünk. Az újabb időben műveltség tekintetében óriásit haladtunk. De ami mértékben tettünk valamit kultúránk érdekében, éppen oly mértékben engedtük nemzeti erőnket elernyedni, engedtük, hogy politikai életünkben a vaskezü, durva erőszak ural küvljék, engedtük, hogy gazdasági helyzetünk a lehető legalsó fokra érjen, engedtük, hogy oly siralmas helyzetbe kerüljünk, a melyből, szinte úgy látsz'k, már nincs is többé kivezető ut. Érthetjük tehát, hogy hazánk szomorú helyzetét látva, a sivár jövőre gondolva, sokan eltitkolják magyar voltukat. Hiába keresünk okokat arra, hogy az ilyeneket mentegessük, nem tehetjük azt, mert mentség helyett el kell Ítélnünk mindenkit, aki szomorú sorsban levő szülőhazáját és származását csúf és hálátlan módon megtagadja. Talán igaz az, hogy magyarnak lenni ma nem dicső dolog, de százszorta inkább igaz az, hogy azért nem másokat, nem a

vérüket hullató ősöket, hanem saját magunkat kell okolnunk. Bátran feltehetnők a kérdést, hogy mit tettünk mi hazánkért, mi az az áldozat, amit érte hoztunk. Semmi és megint semmi. Semmit sem tettünk és mégis sokan akadnak, akik arcpiritó bátorsággal letagadják magyar voltukat, letagadják éppen akkor, amikor a szegény, elhagyott hazának minden fiára szüksége lenne. Sokan, nagyon sokan vannak olyanok, a kik magyar voltukat letagadják es akik felett mi Ítélet nülkül pálcát törünk, holott magunknak is arra kellene törekednünk^ hogy hazánkat olyan helyzetbe juttassuk. rmely helyzet csak büszke ségünkre, csak dicsőségünkre vál hátik. I

Hosszú évszázadok alatt el nyomtak bennünket. Rajtunk török dúlt, rajtunk tatár dúlt, fölöttünk osztrák lett az úrrá. A folytonos harcban nem volt időnk arra, hogy hazánknak műveltséget szerezzünk, de még kevésbé volt időnk arra, hogy keleti szomszédainknak megmutassuk az utakat, amelyeken járniok kell. Hazánk szomszédságában még ma is a török az ur. És a többi szomszédaik sem sokkal jobbak, sem sokkal műveltebbek, sem sokkal fel- vitágosodottabbak, mint a vad fanatizmusában élő török.

Magyarország, az a szegény, az a szegény, kiuzsorázott, az a szabadság nélkül élő, de részben kál vinista Magyarország, nem tett

és nem is akart soha semmit sem tenni az iránt, hogy szomszédjainak a világosság felé vezető utat megmutassa. Százszor és ezerszer lett volna alkalma arra, hogy a kálvinista Magyarország, vagy mondjuk helyesebben a református h'tü, a magyar hitü magyarok megtegyék azt. A mult a tanú rá, hogy ez soha meg nem történt. Alig egy-két éve, hogy ezen a tért n akarunk, merünk tenni és teszünk is valamit. A magyar kálvinisták, a csupa önzetlen és jó hazafiakból álló kálvinista magyarok tábora csak most kezd ébredezni. És a szomszédba elvezető utat, vagy helyesebben csak az ösvényt most tapossák ki azok a bátor és lelkes fiatal úttörők, legnagyobbrészt fiatal diákemberek, a kiknek kezébe kerül egykor majd a magyar kálvinista egyház vezetése. Ezek az ifjak nem ismernek akadályokat, utat törnek és utat találnak mindenüvé, ahol csak azt remélik, hogy az evangyélium hirdetése lelkes és hü követőkre talál.

Sok, nagyon sok az idegenben, a külföldön élő olyan magyarok száma, akik hazájukat, magyar voltukat ftiegtagadiák.A sok magyar között tán elvétve akad egy- egy református magyar is. A magyar kálvinista egyház fiatal úttörői most munkálkodnak azon, hogy Magyarországnak és köze- elbbről a magyar kálvinista anya- szentegyháznak dicsőséget, elismerést szerezzenek.

Hazánk

függetlenségéért.

Gróf Károlyi Mihály, a függetlenségi párt elnöke, a független Magyarországért harcolók vezére, az elnyomott Magyarország felszabadításáért küzdők táborának illusztris, nagynevű harcosa, ezideig bizonyára beszámolt már arról, hogy itt Amerikában a nehéz munkában tán megtört, de azért bátorlelkü magyarok őt mily nagy szeretettel, lelkesedéssel fogadták, mert beigazoltuk előtte az óhaza küldöttje előtt, hogy hazaszeretetünk, szabadságvágyunk minden áldozatra kész, mert bár elszakadtunk hazulról, de a haza iránti szeretetünk éppen oly friss, éppen oly változatlan, mint volt egykor régen. És hogy ilyenek vagyunk, annak fényes példáját adtuk a most közelmúltban, midőn egekig fölcsapó, mámoros lelkesedéssel fogadtuk őt, ki eljött körünkbe, hogy előttünk tolmácsol- ia az óhaza üzenetét, mely bennünket, a tőle elszakadt, de hozzá hűséges gyermekeit számon tartja és tőlünk segítséget kér és vár.

Az óhaza Károlyi Mihály gróf utján üzenetet küldött nekünk. Ezt az üzenetet megértettük és szivünkbe véstük.

Az óhaza azt üzente, hogy le van igázva és tőlünk várja azokat az erkölcsi és pénzbeli áldozatokat, melyekre szüksége van, ha szabaddá akar lenni.

Az óhaza iránti szeretet iinket már megmutattuk, midőn Károlyi Mihály grófot, a fiiggetlenésgi párt vezérét oly tüzes lelkesedéssel fogadtuk és ünnepeltük. De