Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1913-07-19 / 29. szám
t AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK. LATJA 29. sz. Julius 19. T árcza. AZ ARANYBORJÚ JÁSZOLA Irta: Színi Gyula. Néhány perccel déli tizenkettő előtt, amikor a látogatások órája, van, a new yorki milliárdosok utcájának egy háza előtt megállt egy középtermetű, középkorú, közömbös arcú és szőke szakállu ur. Az utca csendes volt, mint a milyenek az előkelő utcák szoktak lenni, de ablakokból, háztetőkről és egyéb rejtekhelyekről a fényképezőgépek, kinematokráfok egész sora szegeződütt a szőke szakállu férfira. Újságírók és rajzolók figyelték minden mozdulatát és a mikor egy percre megállt a Smith- palota előtt, hogy megnézze a házszámot, ő maga is meghallotta a fényképező gépek sortüzszerü kattogását. A szőke szakállu ur Flandria királya volt. “Lancaster gráfja” néven tartózkodott inkognitóban New Yorkban és a milliárdosok utcájában Smith Lincoln Ábrahám palotáját kereste. Smith, az acéltrust feje, a new yorki börze királya, előre értesül erről a látogatásról és családjával együtt izgatottan várta a királyt. «Tudta, hogy ennek az eseménynek a hírét a világ minden nagyobb újságjának megtelegrafálják. A Smith-palota márványnyal, porfirral és malochittal bélelt előcsarnokában frakkos urak levett cilinderrel várták a királyt. Lancaster grófja kíváncsian nézett végig a társaságon, a mely a new yorki pénzügyi kapacitásokból állt. Egy újság másnap közölte is, hogy a frakkos urak hány mil- liárdot képviseltek együtt. A király bőkezű volt nyájasságával. Némelyik milliárdos valósággal beleszédült a fejedelmi kézszoritásba a melyet nem lehet olyan könyer kapni, mint újév napján a washingtoni Fehér Házban az elnöki “shake hand”-et. A cercle után a flamand király a házigazda vezetésével elindult, hogy megtekintse a Smith palota nevezetességeit. Tizenkét terem egy végben t«le volt régi mesterek festmér^e''vel iparművészeti ritkaságokkal drága, ódon bútorokkal. amiket Smith Lincoln Ábrahám még régebben harácsolt össze Európában. Egy teremben az “unikumok” voltak múzeumi szekrényekben gondosan elrakva. Kolumbus hiteles fésűje. Washington buirnót- szelenoéje, Julius Os°sar fogpiszkálója, Pompadour asszony festé- kes tégelye, Emerson irótolla, Ninon de Lenclos hiteles hajfürtje és ehhez hasonló dolgok. Ez után a király a new yorki börzefejedelmekkel együtt villás- reggelihez. ült, Tizenketten voltak Flandria királyával együtt és ez volt az oka, annak, hogy az egyik luultimitiomos, aki bőkezű pillanatában könnyen ki tudta volna fizetni Flandria államadósságának néhány évi részletét, kiszorult az asztaltarsaságból, hogv tizenharmadik ne legyen. Mikor a villásreggelinek vége volt, a házigazda azzal a kéréssel fordult a királyhoz, hogy engedje meg, hogy a szobát, a melyben együtt ebédeltek, örök emlékezetül abban az állapotban hagyhassa, a hogy ő felségét vendégéül látta. A király mosolygott, tinta- ceruzat vett elő és a megnedvesi- tett fehér abroszra ráírta. “Ezen a helyen Smith Lincoln ' braham ur és családja egészségére egy pohár bort ürítettem. — lLancaster grófja.” A társaság ezután átvonult a dohányzó terembe, ahol Havanna legdrágább illata fogadta őket. — Foglaljon helyet mellettem, — szólt a király a házigazdához és illata mellé ültette a kövéike embert, ki zavartan pislogott. — Smith Lincoln Ábrahám érezte, hogy itt van az a pillanat, a mikor minden ravaszságára szüksége van, mert Flandria királya nem hiába tisztelte meg látogatásával a házát. ! — Szeretnék önnel néhány bizalmasabb szót váltani, — ped- zette Lancaster grófja. — Lehetőleg egyedül óhajtanék önnel tanácskozni. Smith Lincoln Ábrahám nem j szólt semmit, csak sűrűn és ellenszenvesen pislogott, szint kancsa- litott. Az arca egyszerre alatto- mos, csaknem gonosz lett. Kínos 1 pillanatok teltek el és a király za- í \ara egyre inkább fokozódott. Oak azért tudott az idege n uralkodni és csak azért tűrte Smith ur szemtelen, kihívó hallgatását, mert Flandria ügyéről volt szó. Flandriának kölcsönre volt szüksége és ezért kellett Lancaster gróf •Innak fölkeresnie a milliárdosok utcájának legöregebb és leghatalmasabb palotáját. Smith Lincoln Ábrahám végre köszörülni kezdte a torkát és megszólalt : — Csak egy hely van, Felség ahol háboritia.tlanul beszélhetünk. A dohányzószobám. — Vezessen oda, — felrHe a király. A házigazda végigvezette Lancaster grófját a hosszú, díszes folyosón, melynek végében vasajtó volt. Smith Lincoln Ábrahám kis Wertheim-kulcsot vett elő, kinyitotta az ajtót, amely a, pénzszek- •rényekéhez hasonlított. Előre bocsátotta a királyt, aztán a háta mögött gondosan bezárta megint az ajtót. Lancaster grófja álmélkodva nézett körül. Egyszerű, túlságosan egyszerű kis szobában volt, a melynek ablakai csöndes, elhagyott, szerény kertre nyíltak. Tintafoltos, ódon és meglehetősen rozoga Íróasztal állt a szoba közepén. Előtte nádszék, melynek viaszos ülőkéjét elkoptatta, aki használta. Vaságy állt a sarokban, durva pokróccal letakarva. Egy egészen közönséges szekrény állt mellette, a dollárkirály köznapi ruháival. A legszegényebb city- beli kereskedőnek az irodája is fényűzőbb, mint a trustkirályé volt. Az egyik fal mellett hatalms pénzszekrény volt, de korántsem akkora, hogy beleférhetett volna Smith ur vagyonának akár a ti edrésze is. — Ez a dolgozószobám, — mondta Smith ur. — odaát pedig a családom szokott megvonni' i. A király kíváncsiságból átment a másik szobába is, ahol két olcsó ágy, két szekrény, dívány és néhány szék alkotta a családias szerény bútort, amilyet bármely szegényebb new yorki lakos is megengedhet magának. — Itt alszik a feleségem, — mutatott naivan Smith ur az egyik ágyra, — amott meg a leányom Én a dolgozó szobában szoktam aludni, mert nem akarom őket zavarni. Néha éjjel is fönn kell maradnom üzleti ügyeimben. A király csak nézett, nem szólt semmit, de arcáról nagy meglepetés tükröződött. — Bocsássa meg felséged, — szólt Smith, — hogy ebbe a szerény lakosztályba vezettem, de ez az én iga*i otthonom, ahol mindig magamra találok. — Nem kell mentegetőznie, uram, — felelte Lancaster grófja. — a szerénység, a kevéssel való megelégedés a legbölcsebb erény a világon. Smith Lincoln Ábrahám elmosolyodott és folytatta: — Felséged alighanem azt hitte. amikor palotámat megtisztelte látogatásával, hogy valami fényűző. a’apjában véve Ízléstelen bolonddal van dolga, aki (azt sem tudja, hogy mit csináljon a pénzével . — Épp ellenkezőleg, irigyeltem ont a műkincseiért, — felelte Flandria királya. — Pedig én, — folytatta a dollárkirály, — nem érzem magam otthon azok közt az ócskaságok közt. Csak itt vagyok otthonos, eb ben a szobában, amely emlékeztet arra a régi irodámig, ahol a pályámat gezdtem, Itt a régi, egyszerű szegény Smith vagyok, aki minden fillért számon tart, aki csak kereskedő ember és akivel lehet okosan beszélni, ha jó “ business ”-re, üzletre van kilátás. A király elmosolyodott. — Ebben a lakásban, — mondta tovább Smith ur — van az igazi, őszinte mivoltom. És minden szó, amit ezen a helyen mondok — higyje meg, Felséged — olyan megbízható és igaz. mintha testvéremmel beszélnék.. . Mit kíván tőlem. Felséged ? A király leült egy nádszékre, hosszasan nézte Smith Lincoln Ábrahámot és végre megszólalt: — Nem tudom, féljek-e öntől vagy szeressem. Ön rendkívül érdekes és kedves ember, csak az őszinteségében van valami, ami e’- idegenit öntől. — Hogyan, Felség? — kérdezte Smith ur. — szabad-e üzleti dologról másként, mint őszintén beszélni? Felséged, amint sejt m, pénzt akar kölcsön. — Nem magamnak, hanem Frandriának ! — Mennyit? Mikor? Hogyan? A király elmosolyodott, de aztán őszinte és keresetlen szavakkal elmondta, hogy mennyi kölcsönre van szüksége. Szeretett alkudni. Ez üzleti hajlama, ki tudja, milyen módon keveredett el királyi vérébe. És a felség meg a bankár jó negyedóráig igyekeztek kapaeitál- ri egymást hangosan, fürgén, rábeszélő gesztusokban, ahogy két vérbeli kereskedő szokott egymással tárgyalni a new yorki börze körül levő kávéházak valamelyikében. Veszekedő, bizonykodó hangjuk olyan hangos lett, hogy a harmadik szobából, amelynek ajtaját sem vette addig észre a király, elősietett egy borotvált arcú fiatal ember, aki ingujiban volt. Uay látszik, épp öltözködött, mert az egyik kezében kefe volt, a másik kezére a vipője vole volt ráhúzva, amelynek tisztítását akkor hagyta abba. A király ámulva nézett az ismeretlen alakra, aki maca is meg’ő- könyödött és igyekezett visszahátrálni a szobájába.
