Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1913-01-11 / 2. szám

XIV. ÉVFOLYAM, 2. SZ.

NEW YORK, N. Y. 1913 JANUÁR 11

VOL. XIV. No. 2.

AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜKET HIVATALOS LAPJA.

Editor:

Rev. L A I). H A R S A N Y 1 2;tö East 115th St. New York, N. Y.

OFFICIAL ORGAN OF THE AMERICAN HUNGARIAN REFORMED FEDERATION

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON

PUBLISHED EVERY SATURDAY.

Entered as second-class mater Oct. 28. 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879

IZGALMAS NAPOK.

Odahaza Magyarországon, szomorú, gyászos viszonyok uralkodnak. A férfinép szine-java fegyver alá lett hiva, a kereskedelem és az ipar napról-napra jobban pusztulásnak indul. És mindezt a háborútól való féltlem okozza.

Még nines és talán nem is lesz háború, de a veszteség már eddig is óriási, tán évtizedekre szóló. — Ezekről a gyászos állapotokról, a melyek bennünket, amerikai magyarokat is mely szomorúsággal tölthetnek el, hasábokat is írhatnánk, de ezeknek egy sora sem adná oly hü tükrét az otthoni viszonyoknak, mint az alábbi cikk.

*

A Zénó levelet kapott az apjától, horvha pénze van a takarékban, üstüllést vegye ki, dugja el jól. lelökő-abban te-zi, ha elássa valahol, mert különben sirhatja holtáig.

A szegény Zénó (a ki különben nem valami úri kisasszony, mint nevéről gyanítaná, hanem székely c'elédleánv,) azóta állandó aggodalom martaléka. Tizenhat koronája volt a főváros egyik legna- rvobh és leggazdagabb takarék- n-'n'tárában s nem nyugodott addig, mig egy délelőttöt el nem ku- nvorált s vitézül tolongva, várakozva és aggódva a takarékpénztár ablaka előtt, a tizenhat koronáját haza nem kapta. Azóta folyton dn'rdo*ra a nénzét elképzelhetetlen rejtekhelyekre s álmában marcona kozákokkal viaskodik, a kik ea-wene~en azzal a gonosz célzattal jöttek el a Don vize mellől, hegy kipiszkálják rejtekéből a koronáit.

A házmesterem is azzal a kérdéssel rohant meg:

— Igaz-e, hogy becsukják a takarékokat, mert a hadügyminiszter elszedte tőlük az utolsó fillérjüket?

— Dehogy igaz. Ki mondta?

— Hogy ki mondta? Mindenki mondja. De nem is kell, hogy mondja, hiszen mindenki érzi.

Ebben már igaza van a házmesternek. Mindenki érzi, ha egyebet nem, hát a nyomasztó bizonytalanságot, mely solyosabbnak tetszik a bizonyos rossznál.

Ha nem is tudunk semmit, mindent érez a szánk, melytől a falatot meg kell vonnunk, a testünk, mely ludbőrzik a szén árának rohamos emelkedésére, a kezünk, melyből, — ha mesteremberek, kereskedők vagyunk,— valami ismeretlen erő kiviszi és tétlenségre kárhoztatja a szerszámot, meg a rőföt. És éri a legérzékenyebb mértékünk, melyen fölhalmozódik minden fantasztikum és aggodalom, az erszényünk. .

így terjed az izgalom, mely oda lenn kóvályog a nép nagy tömegében, képtelen hirek röpködnek száírói-szájra, mindenki gyanakszik, mindenki készül valami nagy, bizonytalan, álomszerű eseményre, mely már elöljáróban is megfekszi a nép mellét, mint a sziklakő.

Való, hogy félszáz eve nem forrott Budapest és az ország népében oly izgalom, mint mostanság A nép minden csontját hasogatja a közeledő zimankó. Mindenki érzi a szelet. És egyezerre fu a szél északról, délről, nyugatról, keletről. Mi. az olvasottabb emberek, a kik minden reggel és este elolvassuk az újságot, megszoktuk a k:- sebb-nagyobb izgalmakat, bennünket gyorsan felráz és fölgyujt egy-egy esemény, ahhoz azonban, hogy a nép, a nagy sötét, névtelen néprengeteg megmozduljon es egy gondolat vagy érzés vigye va lamerre (akár a rémületbe, akár a lelkesedésbe), sok kell, nagy do log kell, vagy legalább, hogy ilyen eseményt sejtsen. Hányszor esik meg az újságolvasóval az a csalódás, hogy mikor az országban va lami nagy országos izgalomról olvas, önkéntelen az ablakhoz megy megnézni, nem fordult-e fel fenekeitől az utca, a város, a világ s meglepetve látja, hogy a nép éppen olyan nyugodtan és közömbö sen sürög a dologban .A forron gásnak sokszor nincs teste és lába, csak "szája, olykor csak fejetlen nagy száj és testetlen hangos tüdő szitja, az egész papiros-forrada ’cm. Még a legutóbbi munkásforrongások sem érintették meg a milliókat.

Most azonban fenekestői felkavarodott a nép. Most nein rikító plakátok izgatják a házak falairól, hanem az öreg góbé, aki a székely havasok közül levelet ir a Budapesten cselédkedö leányának és ennek nagyobb a hatása, mert ezt millió ember Írja, mondja, fújja, terjeszti, gyújtja és milliók füle veszi be. Most a nép rögei és porszemei görögnek, szállnak az izgalom szélébe. Most már meg van az a nagy gond, mely a nép legaljába bebccsátja karmait: a háború előérzete.

Semmi sem izgatja jobban a nép képzeletét a háborúnál. Éhség, nyomor, járvány, árvíz, földrengés mind lengő szellő a háború gondolatának tornádója mellett. Múlt századból, évtizedekből megmaradt hagyományok és borzalmak szőnek kísérteties képeket előtte. Régen nem volt nagy háborúnk s talán azért is hat olyan

megdöbbentően. Mert a nép bizonyosra veszi a nagy istenítéletet. Máskor is benne forogtunk, nem is régen s elég gyakran a háború lehetőségének a forgószelében. — Emlékezzünk a szerb-bolgár há borúra, mikor — bolondjában — mi mentettük meg a szerbeket a pusztulástól, vagy Bosznia annek- sziójára. Hajszálon függött a démon. A nép azonban nem hitt a háborúban, ez a moraj nem ért el ekéje szarváig. Akkor nem rohan ta meg a takarékpénztárakat — Most azonban olyan nyugtalan előérzet szállta meg, mint az erdő vadait a földrengés közeledtére.— És nemcsak a magyar embert. — Egész Középeurópa népe bevetne j szivébe ezt a komor előérzetet s mindenütt kivonja néniét a taka- i rékintézetek szekrényeiből, hogy rábízza a bizonytalan rejtekhe- i lyekre.

Nem kell azt hinni, hogy a nép a bőrét féltené. A nép nem az életéért aggódik, hanem a garasáért, a vagyonkájáért. A magyar katona hősiesen fog harcolni, ha rá kerül a sor, de keresztül fúrt mellel, a halála óráján is azon fog tépelődni a csatatér csillagai alatt, hogy gondját viseli-e odahaza a Panni leánv a kocának és nem szánt-e el a szomszédia a földjéből egy barázdát, vagv hogv kivette- e az asczonv idején a pénzt — a takaróikból?

Hogv mit hoznak a következendő napok, ki tudná? Benne vagyunk egy világraszóló izgalomban s most úgy tetszik ennek a nemzedéknek kell szolgáltatnia a régóta készülő históriai alakulásokhoz a vérből és aranyból kevert cementet. E percben úgy tetszik; noha jöhet egy szélroham, mely az egész nagv boszorkánvha- dat, melv mellünkön ül elsöpör-