Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-24 / 8. szám
2 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 8. sz., 1912 február 24. lást megérdemel, miért is minden (hittestvérünk jóindulatába ajánljuk ezen egyesületet, mert a ki önmagán segíteni akar, az segítse legjobb barátját: az Amerikai Magyar Református Egyesületet is. ------o-----EGY HITTUDÓS VALLOMÁSAI. A testi dolog oly szükséges, mint a ■szellemi, azonban a munkás erkölcsi java nem attól függ, a mit dolgozik, hanem attól, hogy hogyan hajtja azt végre. Ha az emberiségnek hasznos tagjaként érzi magát és e tudatban teszi meg kötelességét, akkor senki se panaszkodhatik a miatt, hogy neki nincs méltó életfeladata. Éhez járul az, hogy munkája saját és övéi megélhetésének megszerzésére szolgál. Az egyesnek önfentartásában és a családok fennállásában gyökerezik pedig az összesség élete. Az a gondolat, hogy saját erőifeszi tésünk által vagyunk valamik, sőt még másokról is gondoskodunk, hathatósan növeli az erkölcsi öntudatot és az erkölcsi erőt, s a legegyszerűbb kézművesek közt is találtam olyan érdemes családapákat és családanyákat, mely érdemet a legképzettebb ingyenéi« soha se éri el. És talán ezeknek sincs meg szellemi táplálékuk? Nem állana'k-e annak szapora forrásai nyitva mindenek előtt? ők a természetet mélyebben értik meg, családi életük bensőségesebb, kölcsönös érintkezésök az örölmben és szenvedésben élénkebb, mint olyan körökben, hol a napfényt lámpa póT A R C A. DIÁKÉLET DEBRECENBEN. Irta: Móricz Pál. A keleti szárnyon a “műveletlen ■népek, a 1— prepák” tanyáznak a baglyokkal, a nyugati szárnyon az öreg diákok, teológusok és jogászok képviselik a — nyugati civilizációt. Nevezetesebb coetusaik a Hungária, Dácia, Békés, Grand Hotel, Konkordia és Pannónia. A Pannónia a kollégiumban a mágnás-kaszinó és kiválasztott hajlék, melynek hírnevét, történetét afféle Csittvárl- krónikaszerü följegyzésekben évről-évre őrködik a coetusbeli ifjak. Ennek a coe- tusnak még a régi makhiniata-világba visszamenően olyan nagy a tekintélye, hogy a ki'k már törzslakos nem lehetnek, legalább törzsvendégei igyekeznek lenni tolja és a szív szavát mesterkélt hang nyomja el. Mindenek előtt pedig a vallás jelentősége sehol se lép szembetűnőbben előtérbe, mint az u. n. alsó néprétegek életében, s én azt az igen örvendetes tapasztalatot szereztem, hogy a vallás olyan szivmüveltséget eredményez nálok, mit nem ér utói az, mit közönségesen műveltségnek szoktak nevezni Arra gondolok, hogy a nép egyszerű gyermekei mily gyakran megszégyenítettek és megtanítottak engemet, és tépelődő lelkemnek mily sok kétsége vált semmivé a velők való érintkezésben. Nem egy kihűlt arcot láttam és meglepett az a szelíd fény, mely a szemekből előtörve, titkos benső életnek csudálatos békéjét mutatta. A legmélyebb részvéttel közeledtem olyan emberekhez, kiknek szörnyű sorsa már a puszta hallásnál is boldogtalanná tett engemet, s felemelt és megvigasztalt szívvel távoztam tőlük. És ezek részben a legalsó rangú emberek közül valók voltak. Te szegény, nehéz próbára tett özvegy, ki szegényes szobácskád- ban egyedül és megtörve lesed halálod óráját, miként tudod sorsodat elviselni? Fáradság, gond és nélkülözés volt életed, a kereszt házadnak vendége, férjed lenn pihen a sírban, s neked csak a munkát, a bánatot és a gyermekeket hagyta, kiknek ápolása emésztette meg erődet. Önmegtagadással végezted el velők szembeni köetlességedet, s egyikőjük se romlott el; de mindnyájan élőt ted múltak s csak a minap tették le a sírba legutolsó fiadat, ki öregkorodban gyámolul szolgálhatott volna. Hogyan vigasztaljalak? a nagyhírű diákszobának, a hol annak idején gyertyaláng pislogó fényénél, jérceként kotyogó-kulacs sestakerti nedűje mellett Szabolcska Mihály, vagy a hogy még akkor mondták és írták — Kahály ur is sűrűn népszerűsítette versbefoglalt “Baka bibliáját”. Bánki bácsi idejében, a ki a leghíresebb debreceni diákkorcsmáros volt Papp Gyurka. Lisztes bácsi, Szabó nénivel együtt — egy kis peták volt az adag kolbász és kenyér ára. A kis peták tizenhárom krajcárt tett ki. Énekszós temetésért fizették. A pédikációsért már a nagy peták járt ki, legalább is tizenhét krajcárt fizettek kegyes utolsó szolgálatért. — Megisznak még egy kanosóval, lelkem öcsém, — Bánki bácsinak ez volt a kedves szavajárása diák uraimékhoz. Kis kancsókban, orrosokban mérte az ordas sestakertit. Szomjastoricu diákok akárhányszor nótázással fizettek a bánatszalasztó nemes italért. Bánki bácsi három szép lányát is diákok, végzett kollégyisDe irne, te vigasztalsz engemet. Sirsz és szivedben oly elégedett vagy Isteneddel, hogy nem szükséges megkísérelnem, hogy őt előtted igazoljam. Oly nyugodtan és hálatelten pillantasz vissza életedre s oly bizakodva nézesz a jövőbe. Nem vagy egyedül, Istennel beszélsz, mint mindenkor melletted álló baráttal, érintkezésiben állsz gyermekeiddel, kikről tudod, hogy minden zivataroktól mentesek, vágyakozva várod amaz órát, .melyben a más világ kapuja előtted is feltárul. Oh, vajha hozzád vezethetném azokat, kiket kétségek gyötörnek! Meg akartam őket kérdezni; Nem érzitek-e, hogy e tiszta, nyugodt viselkedés mellett a ti bolyongástok milyen szegényesnek tűnik fel ? Nem nyilnak-e fel szemeitek és mem veszitek-e észre, hogy kínzó álmotok van ? És a büszke gunyolódókat szeretném megkérdezni: Mit adhatnátok ez asszonynak, hogy sorsát elviselje, ha nem volna hite? És bölcseségtékkel hogyan tudnátok magatokat beletalálni az ő helyzetébe? Még a legjobb az volna, ha jéghidegen, fogcsikorgatva megadnátok magatokat a kikerülhetetlen előtt, de lelketek nem élhetne. Boldog vagyok, íhogy ez özvegy gondolatát megérthetem; mennyivel inkább, hogy osztom azt! És ha némely dolgot másként fejezek is ki, mint ő, nem kívánok többet, csak vele érezni. e Szép és .felemelő a legegyszerűbb emberi élet is, ha tisztán és Istennek szentelve folyik, és a szerető szív hitben szabadul meg ták vették nőül. Jó magyar diákok voltak a Bánki vők; — Both, Beke és Bikki. A debreceni diákok Máramarostól le a Bánságig tizennégy-húsz vármegyében megfordultak, mint legátusok. A debreceni szuplikáns diákok meg, mikor adományt gyűjtöttek a kollégium részére, bekalandozták széles Magyarországot. A legújabb nótákat, a legmagaszitosabb tréfákat a debreceni diákok hordták szét, mikor még nem zakatolt mindenfelé a vasút és nem repkedtek utón, utonfélen az ujságnyomtatványok. Az ottományi Gyilkos csárdánál debreceni diákok emelték át a pántlikás, kendős vőfélypálcákkal körüldugdosott kocsiderékből a mi- hályfalvai szép virágszál menyasszonyt. Még sikoltani sem ért rá a fiatal leány- asszony, mert lecsókolta a száját a vakmerő diáik, miközben a falusi násznép a csárdában kortyingott. Az asszonynép kiáltozására nosza lett is nagy dobogás és orditás. Kocsira, lóra és fokosra kaptak a lakodalmas falusiak. A névnaposIdő és örökkévalóság.
