Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-03 / 5. szám
5- sz., 1912 február 3. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja gi ref egy'ház tiszántúli kerületének fa- gondnoka és az egyetemes konvent kiküldöttje itt járván, oda törekedtek, hogy a hazai egyház kötelékébe édesgessék a philadelphiai magyar reformátusokat. Ez alkalommal tartott gyűlésen Fazekas István gondnok igy szólott: “Mi sohasem feledhetjük el szülőhazánkat, mi jó magyarok maraduink itt is, de azt sem szabad elfelednünk, hogy mivel tartozunk fogadott hazánknak, mely nekünk kenyeret ad- Mi nem igen megyünk haza Magyarországba, ment ott megélni úgy sem tudnánk. Nekünk azért arra kell törekednünk, hogy el nem feledve soha édes szülőhazánkat, tiszteljük törvényeit és szokásait fogadott hazánknak, mely nekünk szabadságot és megélhetést biztosit. Ellenzem a magyarországi ref. egyházzal tervezett szoros összeköttetést, de meggyőződésem szerint jó egyetértésben és barátságban óhajtok azzal lenni.” Ugyanezen gyűlésen Cimbalmos István igy beszélt: “Saját sok évi tapasztalataim alapjánl ismerem azon nyomorúságot, amelylyel egyes amerikai magyar lelkésznek küzdenie kellett, amikor részben Magyarországból, részben az amerikai német egyháztól nyertek segélyt. Mi amerikai magyarok örülhetünk, hogy újabban a hatalmas amerikai presb. egyház támogat minket- Szegény szülőhazánk fiai olyan nyomorúságban vannak odahaza, hogy a terhes adó és nélkülözéseik elől kénytelelnék ide kivándorolni, hol tisztességesen megélhetnek munkájuk után. Uraim! Hozzám majd mindem hónapban1 érkeznek gyüjtőivék az ó-hazából, melyekben arra kérnek, hogy gyűjtsék itt pékizt egyik-másik magyar- országi református templom épitésére. íme, uraim, a hazai egyházak tőlünk kérnek segítséget, hogy építkezhessenek s most mégis a hazai egyház akar miniket segíteni?? Hiszen erre a pénzre otthon százszorta nagyobb szükség van. Mi, kik közül sokan amerikai állampolgárok lettünk s kik már visszaíelepedini sohasem fogunk, érezvén, hogy fogadott hazánk iránt is vannak kötelességeink, melyekkel a Magyarországtól való függés és az onnan való kormányoztatás nem egyeztethető össze: a tervezett csatlakozást el nem fogadom.” Pivány Jenő egyh. jegyző pedig kijelenti a következőket: “Bárminő lett légyen is sorsúink Magyarországon, mi- őszfntén szeretjük hazánkat, fajunkat és nemzetünket s magyarok maradunk itt is. Sőt, csak itt érezzük igazán, hogy magyarok vagyunk... nem helyezek oly nagy súlyt a dolog pénzügyi oldalára, ultóvégre is a hazai egyház tudja legjobban, hogy. adhat-e segélyt s mennyit; másrészt, bárki segítsen itt ma, nekünk arra kell itt törekednünk, hogy egyházunkat idővel teljesen a magunk erejéből tartsuk fend- De bármi hő óhajtásunk is, hogy Magyarországgal és hazai egyházunkkal szoros testvéri összeköttetésben legyünk, nem egyezhetünk bele abba, hogy minket Magyarországiból kormányozzanak. Ez már nem egyházi, hanem politikai ügy. Jól tudom az amerikai hemzet minden rétegének egyértelmű véleményét ilyen* ügyben. Nem is olyan régen történt, hogy itt az ir bevándorlók szenvedélyes támadásoknak, sőt tettleges üldözéseknek voltaik kitéve, mert az volt a vád ellenük, hogy mint a római katho- likus egyház hívei, elsősorban a római pápához viseltetnek hűséggel s csak másodsorban1 e hazához, Amerikához. (Folyt- köv.) Legszebb ajándék. az, amely nem csak amolyan tessék-lás- sék cifraság, hanem amelynek nemes gyakorlati haszna is van- Mi más volna ilyen, mint az AMERIKAI MAGYAR * REFORMÁTUSOK LAPJA I amely az amerikai magyar református- ságot az egyházi élet eseményeiről tudósítja, magyarországi és nagyvilági hírekkel látja el, gyönyörű és tanulságos olvasmányokkal szórakoztatja. Aggastyánnak és fiatalnak egyaránt lelki örömére szolgál. Hetenkint egyszer jelenik meg és dús tartalmán kívül szép képek is vannak benne. És ez az ajándék nemcsak ideig-óráig de egész esztendődn keresztül gyönyörűséget szerez, ám azért mégis nagyon olcsó, mert egyévi ELŐFIZETÉSI ÁRA 2 DOLLÁR, MAGYARORSZÁGRA 3 DOLLÁR Felelős szerkesztője: HARSÄNYI LÁSZLÓ, ref lelkész. Az előfizetési pénzeket 326 East 79th Street, New York, N. Y- alá kell küldeni. neki tanítani- Bej, aszoindöm én kegyelmeteknek, hogy nagyeszű ez a gyerek, hogy különb lesz ez a gyerek az apjánál, hogy inagy ember lesz ebből a gyerekből — aszondom. A jószivü Baloghné asszonyom vitt át néha-ínéha egy-egy csirkét, egy szakajtó lisztet vagy egy kis kosár tojást rektorié é asszonyomnak, — azt gondolhatták volna azért, hogy e miatt vannak rektor uramék nagy dicséretei. Hanem év végéra, a vizsgák alkalmával maga a( itisz- teletes uram is úgy megdicsérte a kis Andrist, hogy be kellett látni azonnal, miszerint a rektor uram nem az ajándékokért füllentett és dicsérte a kis Andrist. Jó Baloghiné szive úgy megrepesett a nagy örömtől, hogy még a könyei is kicsordultak a szemhéja alól. És azután is mindig ilyen boldogságtól dagadozott a keble, amikor Andris fia levelét silabizálgatta, ki már ékkor a kollégiumban tanult és nagy örömmel Írogattam milydra jó dolga van. Egy gazdag fiú mellé került, akinek ő tisztogatta a csizmáit, ő gondolt reá, ő gondozta mindenétMindig haladt előre, előre, mindig jobb volt a sora, állapota. Irta haza a szebb- nél-szebb leveleket. Egyszer pedig egy tízforintost is cdapakolt az írása mellé. Oh, hogy megörültek neki, oh, hogy mutogatták fünek-fának: hogy azt az ő jó fiuk küldötte, már maga kereste az eszével. Hej, nagy ur lesz az már. tnem kiéli annak most már a két kezével törni az ugarit és nyári, tikkasztó melegben1 az Ur szabad ege alatt egymás mellé rakni a kereszteket. Hanem a pénzhez nem nyúltak. Azt szépdra eltették a tulipános láda legaljára- Majd, majd... ha nem lenne mit einni, akkor csak. De akkor sem. Hanem majd, ha Andrisnak lesz rá szüksége. Mert hát ki tudja, mi következbe-t tik be, az Isten utjai végére mérhetejtlenek. Lehet egykor megint vissza jön a faluiba és segítségre szorul- Majd jó lesz az akkor. így múltak az évek. Egyszer aztán Pestre került a gyerek, onnan Írogatta a leveleket haza. Még mindig igy kezdte: édes jó apám, édes jó anyám ! Még mindig a szeretet sugárzott ki mindegyik sarából, mindegyik szavából. Hanem egyszer csak elmaradtak a levelek- Hiába járogatott el az öreg Baloghné a postára, levelet nem tudtak adni neki a fiától. Haragudott a postára. Bi-‘ zoUyosan az a hibás, mert elvesztette a drága levelet. Pedig ha tudta volna, hogy milyen drága levél volt az. Ha tudta volna, bizonyosan másképp vigyázott volna rá, vasszekrénybe zárta, lakatot tett volna rá, kettőt, hármat, hogy senki hozzá ne nyúlhasson. A posta azonban mennyre- iföldre esküdözött, hoy hiszen ő nem vesztett eT semmiféle levelet, mert ő jobban vigyáz a levelekre, mint a tulajdon két szemére. (Folyt, köv-)
