Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-17 / 33. szám
33. sz. Augusztus 17. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Krisztusban való hit. Alapige: János XIV:1: Higyjetek Istenben és higyjetek én bennem. Krisztus tanításai mindég mély benyomást tettek a hallgatókra. De talán soha se tettek mélyebb benyomást, mint mikor utolsó beszédeit tartotta. Tanítványait érzékenyen érintette, midőn a Mester szenvedéseiről és haláláról beszélt. Kifejezést talált az arcukon is. Az Ur nem nézheti szomorúságukat közömbösen. Ő velők érez és bajaikból kiveszi részét. Miként a meghitt barát vigasztalja őket: ne nyugtalankodjék a ti szivetek: higyjetek Istenben és higyjetek én bennem. Igen, híjával voltak a hitnek. S ezt ők maguk is tudták. Mikor egyszer arra kérték a mestert, hogy tanítsa meg őket imádkozni (Luk. XI :1), arra is kérték, hogy növelje hitö- ket (Luk XViri:5). Nekik szükségük volt a növelésre, mert az Ur mikor lecsen- desitette a háobrgó tengert, azt kérdezte tőlük: Hol van a ti hitetek? (Luk. VIII: 25) Jézus, mikor intette Pétert, hogy vigyázzon, ezt mondta neki: Simon, Simon, imé a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkozom érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited (Luk. XXII :31, 32). Hitünk nem olyan, a milyennek lennie kellene. Ez világos, mikor Jézus ezt mondja: Bizony, bizony mondom néktek: a ki hisz én bennem, az is eselekszi majd azokat a cselkedeteket. a melyeket én cselekszem és nagyobbakat is cselekszik azoknál ("Tán. XIV :12). Viszont ezt mondia: A mit könyör^éstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek és meglészen néktek (Márk XI:24.) Ha, mint abban az időben, némely dolgok nem történnek meg, ma is az az oka, mint Názáretben: meg vagyon ugyanis Írva : Nem is tőn ott sok csudát, az ő hitet- lenségök miatt (Mát. XI11:58). Mikor az Ur meggyógyította a holdkórost, tanítványai azt kérdezték: Mi miért nem tudtuk az ördögöt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: a ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: ha akkor hittetek volna, mint mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek :menj innen amoda és elmene és semmi sem volna lehetetlen néktek Mát. XVII: 19, 20). Azokat, kik a beteg embert hozták hozzá, “hitetlen és elfajult nemzetség” névvel illette. Tehát igy kellene esedezni a sokaságban levő emberrel: Hiszek, Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek! (Márk. IX:24). Az ellenség mindig kész arra, hogy hitünket elvegye. Megpróbálta ezt mesterünkkel szemben is a pusztában, mikor először kisértette meg. * Ne nyugtalankodjék a ti szivetek. Ha hisztek Krisztusban, szivetek nyugodt lesz. Mikor az ur megmondta tanítványainak, hogy elmegy tőlük és hogy nem követhetik őt; midőn hallották, hogy Péter meg fogja tagadni Mesterét, szivök megkeseredett. Jézus ezt mondta nekik: Ne nyugtalankodjék a ti szivetek! Ha hiszünk ő benne, szivünk csendes lesz, bármi sors legyen is osztályrészünk Egy napon Jézus a Galileai tengeren ment keresztül. Fáradt lévén, ledült s aludt. Hirtelen vihar keletkezett, s a tornyosuló vad hullámok elnyeléssel fenyegették a kezdetleges jármüvet. A tanítványok nem gondoltak a Mesterre és ha gondoltak is, mit^tnd ő a kormányzáshoz? Ő jó szónok és jó orvos, de bizonyára jobban értenek ők régi foglalkozásukhoz, mint Jézus. — Tehát hadd aludjon. De a vihar egyre félelmesebb, egyre fenyegetőbb lön. A hullámok egymás után becsaptak a fenékre. Minden ügyességük és erőfeszítésük hiábavalónak bizonyidt az elemekkel vívott harcban. A hajó sülyedni kezdett. A legnagyobb csüggedés e pillanatában kiabálni kezdtek: Uram, tarts meg minket, mert elveszünk (Mát. VIII:25). (Folyt, köv.) K/ss Emil BRNKfíR \I04Second flve | NÉwYORK. Mivel újabb ötlet minden fejtörés ellenére nem jutott az eszébe, Kenéz betért a zálogüzletbe s szó nélkül átnyújtotta a cilinder órát... Az öreg Weisz Samu ki- vül-belül megtekintette az öreg jószágot, megforgatta, a füléhez tartotta, majd a kerekei közé is vetett egy szigorú pillantást, s végül rideg hangon igy szólott: — Mennyit akar a klepsidrára? — Három forintot, felelte a gyáva Kenéz izgatottan. A zálogos pokoli gunvnyal elnevette magát, de aztán hirtelen gondolt valamit, s a rácson át három ezüst forintost dobott a reszkető Kenéz elé. — Itt van, mondta, legyen magának is egyszer egy jó karácsonya... Kenéz zsebre tette a pénzt, boldogságtól szédülő fejjel támolygott ki az utcára s ott igy szólott, miközben hálás pillantást vetett a havas háztetőkön fehérlő telefondrótok felé: — Igen. igen, mégis csak van gondviselés ! A szegéin1 embernek is kijut néha egy siioárnyi az ünnep öröméből és boldogságából. lokáról kiütköző verejtékcseppeket letörölte. Kenéz ur nem ok nélkül sóhajtozott: a karácsony rohamlépésekben közeledett s ő még mindig nem volt tisztában vele, hogy miből fog ajándékot venni a kicsikéinek. A hivatalban nem lehetett szó további előlegről, a kölcsönök rég beszün- tek és a zálogház, cégtáblája is hiába kacsintott rá oly kacérul. Kenéz urnák abszolúte nem volt már oly ingósága, melyet a gyanakodó Weisz Samu kongó pénzekkel honorált volna. — Mi az, a mit még becsaphatnék? — szólt a szegény ember szomorúan. Az ingeim, ,a zsebkendőim, az alsónadrágjaim már rég ott vannak a zálogház polcain Ha csak a szemüvegemet nem akarom becsapni, a mivel esténkint az újságot olvasgatni szoktam... Kétségbeesve gondolt arra, hogy a gyermekeit semmivel sem lepheti meg szent karácsony estéjén, mikor a keze egyszerre csak odaért a mellénye zsebéhez s ekkor örömrepesve felkiáltott: — Oh igen. igen — terőlad öreg szolgám, egészen megfeledkeztem... Igaz, hogy te voltál a szegény apám egyetlen öröksége, de ha arról van szó, hogy a gyermekeimet megörvendeztessem, akkor téged is szívesen feláldozlak... A kincs, melyet Kenéz ur a mellényzsebében talált, egy öreg, kiszolgált cilinderéi a volt. melyet még valamikor — ötven esztendővel ezelőtt — a néhai öregebb Kenéz vásárolt. — Az órára két forintot kapok Weisz Sámuelnál, mondotta csillogó szemmel a szegény ember. Ebből egy hintalovat veszek Miskának, egy hajasbabát Erzsikének. s egy gutnmihuszárt Bandinak, a legkisebbik fiamnak. Néhány percig boldogan folytatta útját a havas utcákon át, de ekkor hirtelen megállóit. — Az ajándékokra elég lesz a két forint, de honnan kerül elő a karácsony est', vacsora költsége? A kicsikéim éhesen fograk lefeküdni s nekem bizonyosan megreped a szivem, ha a szomorú arcocskájukat látni fogom.
