Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-17 / 33. szám

)

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

33. sz. Augusztus 17.

it kell tenni angol testvéreinknek.)

íY new brunswicki csatlakozási ügy isit felszinre hozta azokat a kérdéseket, melyek megoldása esetén szinte ki vol- zárva annak lehetősége, hogy egy gyü- cezet egysezrüen ellökje magától azt a íágos kezet, mely öt eddig anyai módon ápolta és úgy cselekedhessék nem a gy saját belátása, hanem, a hogy lelki- sztorának szeszélye kívánja. Hogy eket a kérdéseket megvilágítsuk és •gy a teendőkre rámutathassunk, szük- ges, hogy elsősorban azt állapítsuk eg, hogy angolajku hittestvéreinknek it kell tenniük egyházi életünk fejlesz- se ügyében.

Azt hisszük, hogy mindenki előtt isme- tes dolog, hogy az amerikai presbyte- an egyház segítsége és a hazai egyház gitsége között igen nagy a különbség, t Amerikában a presbyterian egyházak y hatalmasok és oly gazdagok, hogy :inte önön maguk előtt kellene pirulni- k, ha virágzó egyházi életük mellett elírnék, hogy a szegény bevándoroltak, sok a bevándoroltak, kik velők egy váltson, egy hiten vannak, kénytelenek lenének lelkigondozás hijján más vallás ta- ait követni. Ezt tudva, mindent meg is jttek angol testvéreink már eddig is, tá- íogatva a magyar hittestvéreket pénzzel

* Ezen cikket a lapunk első oldalán levő ikknek magyar fordítása és éppen az angol .velvet nem birő olvasónkra való tekintettel özöljük azt magyar nyelven is.

TÁRCZA.

MESÉK A HUSZADIK SZÁZADBÓL.

Irta: Szomaházy István,

I. A Toronghang Asztaltársaság.

A Torokhang Asztaltársaság nagy gyer- Inekfelruházó ünnepet rendezett s a tágas teremben már mindenki együtt volt, á kinek a nemes munkában valamilyen Szerep jutott. Az asztatársaság tagjai, — kövér, jó táplált urak, a kik gyönyörű városi bundában jöttek ide —' cognacozva várták, hogy az ünnep megkezdődjék, az elnök izgatottan futott ide-oda, az énektanár, a kinek a hálaadó versike dallamát kellett dirigálnia, a kezeit dörzsölve settenkedett az anekdotázó urak körül, — csupán a szegény, felruházandó kicsikék ültek szomorúan a nagyterem padjaiban. Nem volt csoda, hogy őket az általános öröm még egyeláre hidegen hagyta, hiszen rossz cipőben, vékony kabátocskában

és tanácscsal. Ennek ellenében a hazai egyház, a mely nem rendelkezik sem oly erős anyagi eszközökkel, sem oly hatalommal, megnyerte pártfogónak a magyar kormányt, a mely a maga pénzével és hatalmával segíti őket, csakhogy ez utón is sikerülhessen a magyarság elame- rikaisodásának elejét venni. A segítség, a pártfogás merőben ellentétes tehát, mert mig a presbyterian egyház a vallás iránti kötelezettség érzetéből, saját lelki szükségletének eleget téve teszi azt, a mit tesz, addig a hazai egyház, a hazai kormány segítségével, csak politikai okokból, nem pedig vallási szeretetből igyekszik segíteni nyelv és hittestvéreit.

így volt ez eddig és igy van ez most is. De éppen azért, hogy a jövőben másként legyen, meg kell hallaniok angolajku hit- testvéreinknek a mi szavunkat és el kell érniük azt, hogy az amerikai magyar reformátusok ne csak nagy tisztelettel viseltessenek jóakaróik és pártfogóik iránt, hanem hogy megkapják az ő oldalokon azt is, a mit bevándorlásukkor elveszítettek : a szeretetet.

Tudjuk, elismerjük, megköszönjük angol testvéreinknek mindazt, a mit tettek. Tudjuk, hogy igen nagy összegeket költőitek a magyar hittestvérek eddigi gondozására, csakhogy mi nemcsak pénzt és tanácsot kell, hogy kapjunk, hanem kell, hogy olyan szeretetben is legyen részünk, a mely a bajainkat megérti és az örömünket átérzi. Arra volna szükségünk, hogy a magyar gyülekezetek, mintegy összeforrjanak a lelkészeikkel és hogy a lelkészek viszont összeforrjanak, együtt érezzenek azokkal az angolaiku hittestvéjöttek ide, s dideregve lesték azt a pillanatot, mikor melegen felöltözködve fognak visszatérni a kialudt családi tűzhelyükhöz.

Mikor az óra tizet ütött s az énektanár, dirigáló pálcájával a kezében, épp elhelyezkedett a padok előtt, hogy a gyermekeknek a hálaadó versike előadására jelt adjon, az elnök kipirulva rontott be a terembe.

— Hallatlan kellemetlenség! — mondta a köréje gyülekező uraknak. — A kő- nyomatos lap szerkesztője, aki megígérte, hogy részt vesz az ünnepen, épp most értesít, hogy közbejött akadályok miatt nem jöhet el.

A torokhang tagjai elszontyolodva néztek maguk elé.

— Mit tegyünk? kérdezte egy derék mészárosmester, kinek ujjain óriási gyűrök csillogtak.

— Mit tennénk? Egyszerűen elhalaszt- iuk az ünnepet a lövő hét szerdájára. Akkor majd gondoskodom róla, hogy a sajtó mindenesetre megjelenjék.

reinkkel, a kik bennünk csak a velük egy hiten lévőt, nem pedig a megélhetésért nehezen dolgozó, itt az idegenben nyelvtudás és pártfogó nélkül álló, sőt sokszor gyűlölt idegent látják. Ha ők közénk jönnének, ha ők bajainkat és szokásainkat megértenék, ha ők örömünket átéreznék, ha ők bennünk nemcsak a hittestvért látnák, akkor gyülekezeteink is jobban megbecsülnék azt a segítséget, a melyet most is élveznek.

Mi mindannyian tudjuk, hogy a hazai kormány által támogatott egyházak csak addig állhatnak fenn, a mig a bevándorlás tart, mert a bevándorlöttak itt született gyermekei, ha nyelvben és szokásban magyarok is maradnak talán, szülőhazájuknak mégis csak Amerikát és magukat csa kamerikaiaknak ismerik majd el. — Ezektől pedig nem lehet majd sem követel ni, sem elvárni, hogy a magyar kormány által segített egyházakat támogassák, a mikor sokkal közelebb áll hozzájuk az amerikai egyház, a mely már a gondolkozásukat is jobban megérti.

De a mig ez az idő elkövetkezik, addig sem szabad tétlenül töltenünk az időt, hanem fel kell világosítanunk amerikai testvéreinket arról, hogy azt, a mit az idő egyedül is meghoz, azt szeretetteljes közreműködésünkkel ők maguk is sietesssék.

Jöjjenek tehát közénk, ismerjék meg népünket, igyekezzenek necsak anyagi és erkölcsi támogatást adni magyar hittestvéreiknek, hanem szeretetet s megértést is és akkor bizonyára eljön az az idő, a mikor egyházi életünk és gyülekezeteink virágzani, fejlődni fognak támogatásuk alatt.

Az urak helyeslőleg bólintottak, egy kis vékony emberke azonban kíváncsian megkérdezte:

— És a gyerekek most nem kapják meg a téli ruhát?

Az elnök boszusan nézett a közbeszólóra, aztán vállatvonva igy szólott :

— Mit hozakodik elő éretlen gyerekekkel ? A sajtót, mely a hetedik nagyhatalom, nem szabad megsértenünk tazzal hogy egy ilyen szép ünnepen mellőzzük.

És mig a gyermekek, akiknek a foguk szinte hallhatólag vacogott, lassan kifelé indultak, a derék emberbarátok is fölvették városi bundáikat, hogy a dolguk után siessenek.

2. A cilinder-óra.

Kenéz ur, aki reggeltől estig állat módjára dolgozott, csakhogy gyermekeinek a mindennapi kenyeret megkereshesse, karácsony hetében gondterhelt ábrázattal rótta a világosságban égő utcákat.

— Baj, nagy baj, mondta macában, a mig egy-e™y fényes kirakat előtt á hóm-