Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-22 / 25. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON

Felelős szerkesztő: HARSANY1 new yorki ref. lelkész.

LÁSZLÓ

PUBLISHED EVERY SATURDAY.

Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879.'*

A POLITIKUSI MESTERSÉG.

Aligha akad felvilágosodott ember, vagy nem is felvilágosodott, csak kicsit olvasott ember, aki ne tudná, hogy csúnya mesterség a politika. Aki a politikusi pályát választja magának és azon a pályán nem csak közlegény akar maradni, hanem részt kivan a vezérségből is, az minden lépten csak azt tapasztalhatja, hogy nincs háládatlanabb mesterség a politikusénál. Az a politikus, aki híven kitart vállalt pártállása és kifejtett programmja mellett, az soha nem tudhatja, hogy a közvélemény mellette vagy ellene lesz-e. A politikusnak lehetnek ma sziklaszilárd meggyőződései és hatalmas erős tábora, amely követi és holnap már arról győződhetik meg, hogy az elvei megmaradtak ugyan, de a hatalmas tábor már nem mellette, hanem ellene van. Ilyen a sorsa az egész világon mindenik számottevő politikusnak, mert a politikai pártállás lehet változatlan, de a közvélemény és a népszerűség örökké ingadozó és örökké változó. Mindezeket pedig azért bocsátottuk előre, hogy az otthon, szép magyar hazánkban hetek óta tartó zilált állapotok központjából egy ember, egy politikus pályáját bevilágítsuk kissé, egy olyan emberét, aki a legnagyobb viharok idején is fölemelt fővel és büszkén vallja azt, amire vállalkozott és aki vészszel, daccal, erőszakkal is szembe száll, csakhogy bebizonyítsa, hogy van olyan jó magyar és olyan jó patent hazafi, mint azok, akik csak nagyhangú Ígéreteket tudnak tenni, de mikor cselekedni kell, akkor némák, mint a sir.

Magyarországon ma a politika központjában Gróf Tisza István áll. Erős, színtiszta magyar faj leszármazottja, egy olyan családnak tagja, amely évtizedeken

át vezérszerepet játszott a magyar közéletben és mindenkor kimutatta azt is, hogy programmjához hű marad még akkor is, ha Bécs szolgájának tekintik, bár nem szolgaságból, hanem meggyőződésből teszi azt, amit tesz. Szinte nevetséges, hogy nekünk az amerikai magyar sajtó egyik szerény tagjának kell erről Írnunk, mert hisz mig egyrészt Tisza István gróf nem szorul a mi védelmünkre, addig másrészt kitesszük magunkat annak a veszélyének, hogy bennünket is ‘ ‘ hazaárulással ’ ’ fognak vádolni. De hogy mégis megtesszük, annak jelentős oka az, hogy az amerikai magyar napisajtó olyan ádáz dühvei rohant neki ertnek az embernek, mintha a haragjával földre tudná sújtani és mintha az amerikai magyar napisajtó volna hivatva helyrepótolni mindazt, amit a magyarországi sajtó elmulasztott tenni. Otthon, Magyarországon a józanabb belátás kezd érvényesülni. A néprétegek zöme ma már belátja, hogy egyszer már cselekedni is kell, dolgozni kell, nem pedig örökön örökké, csak úgy tolni az ország kátyúba jutott szekerét, mint valaha a falusi potentátok tették. És éppen ezért, az otthoni sajtó nagyrésze vagy közönyös az eseményekkel szemben, vagy helyesli azokat. És ha az otthoni sajtó igy viselkedik, akkor miért kell az amerikai magyar sajtónak mindent a vérvörös szemüvegen át meglátnia, miért kell itt az idegenben is felizgatnunk szegény kivándorolt, munkától meggörnyedt honfitársaink kedélyét; miért kell nyugalmunkat tönkretennünk ; miért kell úgy Írnunk és úgy viselkednünk, mintha veszélyben volna a haza. Hát tényleg: “veszélyben van a haza?”— Oh, dehogy. De mi magyarok vagyunk és

a magyar, született politikus. Nekünk mindegy az, hogy otthon vagyunk-e, vagy több ezer mértföldnyire hazulról, nekünk politizálnunk kejl, nekünk izgulnunk kell, nekünk honmentő munkát kell végeznünk, fis amig igy mentjük a hont, honunk megtagad bennünket, erőnket és gyarapodásunkat el nem ismeri, egyszerűen olyan “kivándoroltaknak” bélyegez bennünket, a kiktől a haza már semmit sem várhat. És amig Magyarországon honmentő munkánk dacára is igy megtagadnak bennünket, addig itt az idegenben kisiklik lábunk alól a biztos talaj. Otthon elfelednek, itt pedig el nem ismernek bennünket Óh, hányán vannak közöttünk, akik éveken át, évtizedeken át verik a mellüket, hogy ők ilyen, meg olyan jó magyarok és amellett elmulasztják megszerezni maguknak fogadott hazájuknak elismerését, azt az elismerést, amelyet ez a hatalmas és virágzó ország csak annak ad meg, aki polgára.

Ilyenek vagyunk mi magyarok ökölbe szorított kézzel és tajtékzó düh vei ordítunk, hogy segítünk kivívni az otthoniaknak azt a polgárjogot, amelyet a nemtörődömségünkkel, a nembánomságunkkal itt saját magunknak sem tudunk megszerezni.

És ha már ezeket is elismerjük, akkor bármily rut is a plitikai mesterség, hát csak politizáljunk, de nem ám az otthoni állapotokról, hanem az itteniekről és mutassuk meg itt azt, hagy a magyar nép eléggé józan és érett arra, hogy még itt az idegenben is elismerjék politikai érettségét és részt juttathatnak neki, ennek a szabad országnak, ama jogaiból, amelyek ezt szabaddá és hatalmassá tették.