Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-22 / 25. szám

9

AMERIKAI MAU YAK REFORMÁTUSUK LAKJA

25. sz. Junius 22.

Pál,a pogányok apostola.

(Folytatás.)

Ez először örvendetes ámulást idéz elő minden arcon. De a mint azt a kérdést intézik hozzá, hol van ő most, és mit tesz ő most? — Pál a keresztet említi Aztán újra ámulások, fejcsóválások, kétségek következnek: honnan tudja ő, hogy ez a Jézus a Messiás? Most esik szó a feltámadásról és a megjelenésekről; ő mh előbb visszajön: az egész világ látni fogja őt. És akkor újra kezdődik az ámulás és kérdezgetés, a kételkedés és remény. Mindig újak jönnek, kik az ő tulajdon szájából akarják hallani. A zsidók és prozsliták izgatottságban vannak. Alig várják a szombatot, a mikor az idegen a zsinagógában az újat nyilvánosan is hirdesse és védje.

A zsinagóga megtelik zsidókkal és idegenekkel, kik hallották, hogy valami uj van készülőben. Imádkoznak és egy részt olvasnak a bibliából. Akkor a zsinagóga elöljárói küldöttséget inenesztenek Pálhoz és kísérőjéhez, kérdvén: van-e valami mondani valótok a néphez — ha igen, beszéljetek. Pál feláll, kezével int és beszélni kezd. De mit prédikál? Bizonyára mindig a megfeszített Jézus evangyéliumát, de bizonynyal mindig más módon. Nagyon sok függött a felolvasott szentirásbeli helytől. Ha prófétai szöveg volt ez, akkor

TÁRCZA.

DüS PÉTER SZABADULÁSA.

Irta : Sipulusz.

(Vége.)

A váci rabokra gondolt: de boldog emberek is azok. Ilyenkor megszólal a harang, mely a munka végét jelenti és ők mennek vacsorázni, hogy aztán biztos helyükön lepihenhessenek. Az erős magas falak barátságosan veszik körül őket, gondosan elrejtvén bűneiket a világ szeme elől. Ott Dús Péter nem szégyelli magát, nem fél senkitől, mert csupa maga fajtájú emberrel van körülvéve.

De itt? Gyáván meghunyászkodva tekint körül, nem közeledik-e valaki feléje ártó szándékkal? Szent Isten, most jut eszébe, hogy amellett, hogy az emberi társadalomból kitaszított vad, még vagyonos ember is, a vak is látja a duzzadó tarisznyáját, s ha rájönnek, hogy honnan való szerzemény van. benne, rögtön elveszik tőle. Miért is volt oly szamár, hogy olyan messzire eltávozott a fegyháztól. mielőtt kitanulmányozta volna, hogy kell belépni a becsületes emberek társadalmába. Bizonyos, hogy ennek meg van a maga útja, módja. Meg kell fizetni a belépést, valami

Pál felmutatta, hogy ime a jóslások beteljesedésének ideje elérkezett, mivel Isten az ő fiát elküldte Izraelnek és egyszersmind az összes pogányoknak. Ha Mózes könyveiből olvastak fel, akkor attól függött, vájjon történeti vagy törvényszerű volt-e. A történeti szöveget a typologia művészete által Pál egyszerűen mint jóslást tárgyalta; megengedhette azt magának, mivel a biblia természetes megértése hallgatóinál éppen úgy véget ért, mint ő nála magánál. Ha ellen a szöveg törvényszerű utasításokat tartalmazott, akkor Pál feltárta gyökeres gondolatait, hogy Mózest most Krisztus váltotta fel, hogy a Messiás igenis meghalt, hogy minket a törvénytől megszabadítson és az ő benne való hit eszközli az uj és mégis régi üdv-utat. Ezek, persze, gyanitások; biztos az, hogy ő minden szövegből, a jóslatból, történetből és törvényből, meg tudta találni a Krisztushoz vezető utat, s hogy ő mindjárt első alkalommal oly szabadon és tág keretben prédikálta az evangyéliumot, hogy minden jelenlevő pogány figyelme odairányult. Néha, ha több pogányt, mint zsidót látott maga előtt, egyenesen pogányprédikációt is tartott a bálványok ellen az egyedüli igaz Isten érdekében, de mindig úgy, hogy akkor is a megfeszített Krisztus mutatta meg az Istenhez vezető utat.

A páli missziói szónoklatnak ereje nem annak formájában rejlett. Legalább Ko- rinthushan, ho! Pál leghathatósabban müeédulát kell váltani, szóval, ingyen nem megy semmiképp.

Mit is töpreng itt, ahol agyon verhetik, mint egy kóbor kutyát, mikor van neki biztos otthona. Vissza a fegyházba Péter! Lehajtott fejjel, földre szegzett szemmel, majdnem rohanva indult vissza a városba. Azért tette igy, nehogy valaki megállítsa és szóba álljon vele. Nem akarta, hogy a szeme közé nézzenek.

Nemsokára zihálni kezdett, nem bírta a sebes járást. Bizony, aki tiz esztendeig olyan tempósan, korlátlan járkál egy a; asztnvi területen, annak tagjai megle- hetően e'szokrak a szabad mozgástól. — Mintha a lyukban élő egeret kieresztenék a Hortobágyra, hogy most nyújtózkodjál. Körülnézett, hogy miképp segíthetné elő a sietségét. Látja, hogy egy parasztszekér hajt utána. Amint melléje ért, rákiáltott :

— Atyámfia, nem venne fel a szekerére? Szívesen megfizetem, ami dukál.

A szekeres rögtön megállt.

— Szálljon csak fő] kigyelmBd, a fuvart majd megbeszéljük.

Dús Péter megkönnyebbülten lélekzett fel. mikor a kocsis mellé leült és a lovak sebesen megindultak Vác felé. Hátranézett a hegyek felé és szemeit a völgyek

ködött, minden ékesszólástant, mint emberi bölcseséget megvetett; de érezte, hogy a görög művészettel nem mérheti magát össze. Tehát prédikációjának a tartalma ragadta meg a sziveket, hozzájárult ehhez az ő lelkesültsége. A zsidós nézetei és fogalmai mögött — ilyenek: Messiás, törvény, jóslat — volt valami egyszerű, mely minden embert megragadott: a vi- lágitéletről, bocsánatról és megváltásról szóló üzenet vagy — egyszerűbben, görögösebben kifejezve: a másvilág és az odavezető biztos ut. Itt állott egy ember, a kinek a másvilágról sejtelme nem volt és arról nem álmodozott, aki önmagán tul- látott, ki előtt annak kezdete oly bizonyos, oly magától értedődő volt, mint saját személye. És ez a közönséges ember egy senki, aki tapogatódzik és kutat az odavezető ut után, aki kételkedik, bizonykodik : előtte egyetlen szó ótette világossá és bizonyossá az utat: nem cselekvés, nem működés, hanem az Isten által küldött megváltóban való hit. Mert akinek hite van, megnyeri a lelket, a szeretet, a szabadságot és az istenfiuságot s itt alant már a másvilágban veti meg lábát. “Egy embernek vallása nem ama sok dolgokból áll. melyekben kételkedik és a melyeket hinni próbál, hanem ama kevés dolgokból, melyekről bizonyos és a melyeknek hivé- se végett megerőltetésre nincs szüksége“. Carlyle. Pálra nézve e dolgok a másvilág és a megváltó Jézus voltak, kit ő látott, határozott, valóságok, biztosabbak, mint

sötétségén jártatta, ahonnan a szürkület mintha utána gomolygott volna és mintha láthatatlan kezek nyúltak volna feléje. És a mint maga elé nézett, egyre közelebb és közelebb látta a kedves várost, melynek falai közt a bűnösök bocsánatot és védelmet nyernek.

A fuvaros próbált egy kisbeszélge- tést, de bizony ez nem igen ment. Az utas csak ünmögött és integetett, de nem szólt semmit. A mint a város falai közé értek, ott is hagyta őt, adván neki tiz krajcárt. A kocsiról leugró Dús Péter egyenesen a fegyház felé sietett s a fegyőrök tanyáján, a nagy kapu mellett becsöngetett. — Már akkor egészen sötét volt és ő reszketett a türelmetlenségtől. A nehéz vasajtó keservesen csikordult. mikor kinyitották. De Dús Péter az édes anyja hangját se hallgatta volna szivesebben, mint ezt a csikorgást. Márton, a vén fegyőr jött ki, a kinek keze alatt a tiz eszteűdő java részét töltötte.

— Hát téged mi szél hozott vissza, Péter. Azt hittem, régen árkon-bokron túl

vagy.

— Félek... Nem merek, Márton bácsi, — rebegett a visszatért rab halk hangon.

— Mitől félsz? Mit nem mersz?

— Azt gondoltam Márton bácsi, hogy a