Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-18 / 20. szám

XIII. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM. NEW YORK, N. Y. 1912 MÁJUS 18, VOL. XIII. NO. 20, Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879. TARTSUNK ÖSSZE. Ez a pár sor nem akar sem támadás, sem védekezés lenni. Csak a tényeket akarja felsorolni és rámutatni arra, hogy , milyen tisztelet illetné meg az amerikai magyar reformátusságot, hogy milyen di­csőség és közbecsülés lenne az osztályré­sze, ha az egész amerikai magyar refor- mátusság egy táborban lenne. Nem akarunk ez alkalommal az okta­lan és céltalan állítólag hazafias és állító­lag hazafiatlan megkülönböztetésekről beszélni, hisz az teljesen mindegy, hogy az amerikai egyházközségek akár otthonról, akár az amerikai egyházaktól kapják-e a támogatást, a segélyt, mert csak az a fő, hogy egyházközségeink hitünket ápolják, híveinket gyarapítsák és hogy magyar nyelven dicsérjék az Urat. Ne beszéljünk most sem “csatlakozott” vagy “nem csatlakozott” egyházakról, hanem nézzük meg közelebbről, hogy mi mindent érhetne el az amerikai magyar reformátusság, ha félretéve a megkülön­böztető jelzéseket, csak egyedül reformá­tusnak vallaná magát, még pedig olyan reformátusnak, aki, mint egy ember, ha­tározott célokért küzd, vallásának ápolá­sáért és a saját maga jólétének előmozdí­tásáért. Ha az amerikai magyar reformátusság számát csak a minimálisra is tesszük, ak­kor is elmondhatjuk, hogy 3—4 nagy vá­rost benépesitnénk mi magunk. Szóval meglehetősen nagy számmal élünk itt Amerikában. Sajnos az itteni magyarság legnagyobb része, másként értelmezi a Szabadságot, mint azt Amerika függet­lenségének kivivői tették. Itt a magyar embert megszéditi a Szabadság; azt hiszi, hogy a Szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, s igy hazulról hozott jó­tulajdonságait leveti, a rossz tulajdonsá­got pedig úgy megnöveli, hogy a józan éle­tű, Istent félő egyszerű magyar földműve­sekből itt a “Szabadság hazájában” do­logkerülő, korcsmát szerető, Istent ká­romló ember lesz. A hazulról ide kijött magyarság, s igy magyar reformátusság két harmad része igy lett itt az idegen­ben templomkerülő pogánynyá. Istennek hála egy része hittestvéreink­nek még híven ápolja a magával hozott jó tulajdonságokat és Istent szerető, egyhá­zát támogató maradt itt az idegenben. A magyar reformátusságnak ez a része még mindig elég tekintélyes számmal bírna ahhoz, hogy összetartásával bebizonyíta­ná, hogy minden dicséretre és minden tiszteletre méltó, és hogy nagy jövőnek néz elébe. Összetartás. Biz ez igen szép szó. És még sem létezik. Az a maroknyi reformá­tusság, amely szétszórtan él uj hazájában, valóságos gyűlölködésével, ellenségeske­désével rontja egymás erkölcseit. Hogy is lehetne másként! Hisz vannak olyan egy­házak, amelyek “csatlakozottak”, vagy­is otthonról, Magyarországróló kapják a hitéletük fejlesztéséhez szükséges támoga­tást. Viszont vannak olyanok, amelyek az amerikai testvéregyházaktól kapják a se­gélyt. Mindannyian pedig azért kapják a támogatásokat, hogy békében, szeretettel éljenek és gyűlölködés helyett, a vallásos érzület ápolását, a hit iránti szeretet éb­rentartását oltsák a szivekbe. Igen ám, de, hogy legyen akkor a hívek szivében szeretet, hogy legyen szivökben bizalom, amikor nem egyformán reformá­tusnak tekintik őket, hanem aszerint lesz­nek osztályozva, ahogy az egyházuk csat­lakozott vagy nem csatlakozott. Pedig a szeretetnek, az összetartásnak, az egymás megbecsülésének legkönnyebb útja lenne, ha az egyházak egy táborban lennének. Akkor a gyülölség helyét nyom­ban a szeretet váltanná fel. Mindez pedig nem igy van. Az egyik tábor vad gyülöltséggel nézi a másik sze­retetteljes munkáját, holott az a másik csak egy testvéri kézszoritásra vár, hogy keblére ölelhesse azokat, a kik semmivel sem különb reformátusok és semmivel sem jobb magyarok, mint amazok. Ne késsen tehát soká az a kézszoritás, amely bennünket, reformátusokat egy tá­borba gyűjt, ne késsen soká az az idő, mi­dőn összetartásunk becsülést és tiszteletet parancsol. Hisszük, hogy ez az idő mielőbb el fog jönni. És kérjük Istenünket, hogy ez legyen meg mielőbb. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Felelös szerkesztő: ’HARSAKÍY1 LÁSZLÓ PUBLISHED EVERY SATURDAY.

Next

/
Thumbnails
Contents