Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-18 / 20. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 20. sz. Május 18. A királyi törvény (Folytatás.) Pedig gyakran ez az eset forog fenn, mikor azt hisszük, hogy Isten törvényének ezt vagy azt a részét nem szükséges olyan szigorúan venni; hogy például pontosak vagyunk az illem minden követelményével szemben, de nagyon könnyedén bánunk az igazsággal; vagy felünk egy embert tettlegesen bántani, de nem csinálunk lelkiismerti kérdést abból, ha leikébe tört döfünk; vagy ha gyermekeink- előtt tekintélyünket fitogtatjuk, de ugyan akkor a tanító, az elöljáróság, az egyház tekintélyét a sárga földig lepocskondiázzuk. Vagy az ötödik parancsolat betöltését tőlök megköveteljük, de a negyedikre ügyet se vetünk. Pedig egyik törvény éppen úgy Istentől származik, mint a másik. Aki ezt mondotta: Ne paráználkodjál, ezt is mondotta: Ne ölj; és ha nem pa- ráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél, — vagy ha nem vétettél a hatodik és hetedik parancsolat ellen, de az ötödik és nyolcadik ellen igen, akkor is törvényszegővé lettél. Ha a ruha csak egy helyen van elszkaitva, nem rongyos-é? Ha arcomat és kezemet naponként gondosan megmosom, de lábaimat soha, — tisztább ember vagyok-é? — Ha a szervesemnek vakító foga van és egy fehér kökét királyi vonása. penyt vesz fel, mely egész testét j betakarja, — fehér lett-e? Az isteni törvény fehér, semmi fekete mocskot nem tűrő felség. Még egy más lelkiismereti eeszélyt kell itt megemlíteni. Ez a veszélye^ ragály környezetünk nézete révén tapadt reánk. Hivatal- és tiszt-társaid között széliében elterjedt szokás bizonyos büiiijktet nem venni szigorúan, s ezzel még becsületüket ; se vesztik, ellenkezőleg, még nagyra vannak azzal s hősökként szerepelnek; és hát te nem akarsz gyávának látszani s követed példájokat, noha lelkiismereted tiltakozik is. Itt nagyarányú lelkiismeret el- némitásról, lelkiismeret meghamisításról van szó. Mai társadalmunkba erősen bevette magát e hagyományos méreg. A bör- '. önből kiszabadult fogoly' ama szándékkal, hogy uj életet kezd, hasztalan kopogtat az ajtókon, munkát keresve; de egy' kétes utón meggazdagodott és befolyásra szert tett egyén előtt megnyílnak az ajtók. Egyr tiszteletreméltó, de nem egészen egyenlő rangú személy görbe tekinteteknek van kitéve ugyanazon társaságban; de egy másiknak, ki az élet sarában fet- reng, szívesen ígéri táncát a házi-kisasz-- szonyi ak. S mégis érvényben marad: aki ezt mondta: Xe ölj; nem mondotta-é azt is: Ne paráználkodjál!? — kétszeresen végzetes, kétszeresen nehéz felelősség, ha népünk körében, kiknek vezéreknek kellene lenniük,, a felső tízezrek világában az a szellem kezd lábra kapni, mely az isteni törvény bizonyos részei felett egyeduralmat igényel magának. És még csodálkoznak, ha gúnyos “osztályerKÖlcs”-ről szólunk. Nem mi vagyunk függetlenek, hanem Isten törvénye és az is inarad, s az nem hajt térdet az ellenszegülőknek, se felfelé, se- lefelé. Az isteni törvény nem engedi feleségének átlyukgatását, megcsorbítását. De ez a megcsonkítás manapság még messzebb megy. A törvény végokát kutatják, s átlyukgatják azt az újkori bölcsességgel, mely szerint nincs annak mélyebb,, isteni alapja; ami erkölcsei rend gy'anánt fennáll, azt egyesegyedül az emberek koponyája eszelte ki; az egész erkölcsi törvény az időnkénti társadalommal való egyezség, mely csak addig érvényes, mig a társadalomnak tetszik. Egyszóval: tagadják magát a Törvényadót is. Az ilyen nézet az erkölcsi lel kiismeretnek sírját eredményezi. Ha nincs magasabb akarat, mely lelkiismeretemet köti, kinek mi gondja rá? Ha lelkiismeretem a maga módja szerint számol le az emberi kapcsolatokkal és találmányokkal?! Az egyes ember még lehet, hogy íekiismeretes, megmaradó keresztyén leíkiismerete még önTÁRCZA. A STÁTUA. Irta: Malonyay Dezső. Egyszer csak soha nem hallott, riasztó trombitaszó harsaid a piacon. Szent Isten! Jézus Mária József!. .. Egy nagy csizmás, ezüstsujtásos kurír fújta a trombitát. Marcona bajusza mint az eszterhéjja, valóságos jégcsapok lógtak a vitéz bajuszáról. Pillanat alatt piacon volt a város. Jön a császár!... Az egész annádia! Szállás keli a császárnak! A császár?... Soha itt császár nem járt!... Arról ugyan hallott az érdemes magisztrátus, hogy holmi háborúskodás folyt a lengyel határon, de az még a nyár végén volt s ők azt hitték, hogy azóta már régen kikapott, aki kezdte. De csak el kellett hinni mégis. A kurír nem tréfál: jön a császár és kísérete; meg hálnak a városban és vacsora is kell nekik. A tanács tehát összegyűlt a városházán ; ha felesége bundát nem ád rája, Sotzek bácsi, a polgármester, papucsban, s hálóköntösben futott volna a városhá— Ugyan, apus! A császár is .csak ember, majd ellátjuk, ha itt lesz! — biztat- tahalálra rémiült urát Ágnes asszony s megígérte a város szolgának, hogy hátához veri a dorongot, ha odapörkölödik a kürtöskalács. — Ott legyen az eszed, te! Hátha a császár is szereti! A jegesbajuszu kurirrak nyomban jó sora lett; lovát bekötötte a polgármester kövér hintósai mellé az istállóba, hamarosan lecsutakolt, segített néki Mihály is, a ki örvendett, hogy igy szabadulhatott a szérecsenydiőtól, mert már három körmét odareszelte. Azután beült a kurír; a konyhába, kapott egy kancsó bort s déliről maradt dagadót. A leányok eleinte ijedez- tek zordon bajuszától, de Ágnes asszony odaparancsolta őt a tűzhely mellé: forgassa a dorongot, ha fázik!... forgatta s a lányok daloltak megint. Jóféle székely ember volt a kurír; apránkínt elmondta, hogy nagyon siet a császár és nagyon haragszik; azt is megsúgta, jóizüt kacsintva hozzá: “Verik a nimetet a gránicon!” A városházán azok meg csak tanácskoztak. Négy órakor is tanácskoztak még, ötkor is, hatkor is még, mind tanácskoztak, lives még nem volt. amióta a város megvan ! Elhatározták, hogy ki kell üríteni a tanácsházat s jól be kell fűteni; a császárnak a tanácsteremben vetnek ágyat; vacsorára föl kell ajánlani a felségnek a halat is. . . Eszükbe jutott, hogy küldöttségét kell küldeni a császár elibe! Fogadni kell a császárt!... A küldöttséget is meg •* kell választani. Béliig Sámuel lesz a szónok !... Még mindig tanácskoztak, a mikor az első fogat a piacra gördült s megállóit a polgármester háza előtt. Befutott Mihály, a darabont, aki a kapu előtt leste a császárt. — Valami hintó, nemzetes asszonyunk! —* lelkondeze a konyhaajtóban. — De mind ccsupa német ez is. instállom, én nem tudok velük beszélni! Még két hintó érkezett s vagy három tucat Iovaskisérő, mind nagy csizmás, de borotváltképü. Nyúzott ábrázatjuk kék volt a hidegtől. — A császár! — kiáltott a kurír s oda- mered't á kapufélfa mellé. Egy nagybundás, agyonfázott, vékonyka ur kászmálódott elé a hintóból. Aféle szelid, inkább becsületes ábrázatu német ember. Ugyan semmi császárformája! — gondolta Mihály. — Még korona sincs a fezara.
