Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-11 / 19. szám
XXII. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM. NEW YORK, N. Y. 1912 MÁJUS 11. VOL. XIII. NO. 19. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Felelős szerkesztő: HARSÁNYI new yorki ref. lelkész. ÁSZIjÓ PUBLISHED EVERY SATURDAY. Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879. A Református Egyesület fejlesztése. (Az “Összetartás” f. é. január 20-iki számából.) Aki egyszer felismerte saját hibáit és fogyatkozásait, az előbbieknek orvoslásához, az utóbbiaknak pótlásához lelkiismeretesen hozzá fogott, nehéz már annak megállási a haladás utján, mert érzi, hogy minden mulasztása hibáinak öregbedését fogyatkozásainak szaporodását vonja maga után. Ritkán tapasztalhatjuk ugyan ezeket az emberi életben, mert gyarlóságunkból kifolyólag legnehezebb hibáinknak s fogyatkozásainknak a beismerése. Ha nehéz ezt tenni az egyénnek, menynyivel nehezebb az egy társaságnak. Nehéz a hibák orvoslása társas életben azért, mivel a közérdek sokszor áll szemben a magánnal s csak ritkán tud felemelkedni egy tömeg arra a magaslatra, hol az egyéni hiúság és önzés elmaradnak. Egyesületünket ama szerencsés társulatok közé sorozhatjuk, amelyek egyetértéssel, a közös ügy iránti buzgóságból, a régi hibák beismerésével s azok elhagyása szándékával ráléptek a biztosabb fejlődés útjára. És itt az a kérdés merül fel, hogy mi hát a következő teendők? A legelső, amiről most szólni akarok, a tagok számának szaporitása. Nem uj dolog ez, hiszen mindnyájunk ajkáról, de sajnos, nem a szivünkből is, hangzik naponta. A tavalyit megelőző három-négy évben Egyesületünk a tagok létszámát illetőleg a holt ponton állott, nemcsak, de. sőt gyakorta mutatkozott visszaesés is. Pedig megpróbáltunk mindent. Buzditottunk, létesitettünk, volt tisztviselőink saját zsebjeikből 5 és 10 dolláros aranyakat osztogattak azoknak, kik a legtöbb uj tagokat szerzik, fogadtunk utazó ügynö- j köt, szóval elkövettünk minden kigon- | dolhatót, hogy célt érjünk, de hiába, a ki- I vánt eredmény csak nem akart mutatkoz- j ni. Ki volt ennek az oka? A tisztikar nem lehetett, hiszen ők a saját zsebjeikből is áldoztak. A rendszer sem lehetett, mert hasonló rendszerek mellett, mint volt a mienk, ma is működik és szaporodik is más egyesület, sőt a mi réginknél sokkal rosszabb rendszerekkel is lépre tudják egyesek csalni a hiszékeny magyart. Fe- lekezetiségünk sem lehetett gátló ok, hacsak oly reformátusoknál nem, kik minden mást pártfogolnak, csak azt nem, a mi az övék, mert hiszen a mienknél vallási és más tekintetben alig van szabadabb szellemű intézménye a magyarságnak. Mi lehetett hát a gátló ok? Ugy-e a tagok? Persze, hogy a tagok és azoknak a nemtörődömsége. Óh azok a szegény tagok! De jó, hogy van kikben keresni a bűnbakot! Hanem ne siessünk az Ítélettel édes uraim! Kár azt csak oly könnyen oda dobni. Nem érdemlik meg azok a tagok a kárhoztatást. Nem pedig első sorban azért, mert közöttük számosán vannak, kik időt, fáradtságot és pénzt, mert sokszor ez is kell, nem kímélve, tetemesen kivették részüket a tagszrrzés munkájából. De nem kárhoztathatjuk a tagokat általánosságban azért sem, mert ők önmaguk biztosítása céljából álltak egyesületbe s nem azért, hogy ennek tagszerző ügynökei legyenek. Ne értsen senki félre. — Nem azt mondom én, hogy nem szép dolog, ha valaki annak az egyesületnek, a melynek tagjává lett, gyarapításán, nagy- gyá tételén fáradozik. Dicséretre méltó az ilyen munkásság. De bocsánatot kérek, erre a tagot kényszeríteni nem lehet. S ha nem kényszeríthető, ha ez nem kötelessége, akkor annak elmulasztásáért nem is róható meg. Erre az útra lépett rá a vezértestület akkor, amidőn azzal a kérelemmel fordult tagjainkhoz, melyet most is ismétel, hogy a saját jól felfogott érdekükben saját körükben hassanak oda, hogy rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket Egyesületünk tagjaiul megnyerni szíveskedjenek. S minthogy tudjuk azt, hogy ezen erkölcsi kötelességnek nemcsak a nemtörődömségből, hanem az idő és pénz kíméléséből kifolyólag sem tehetnek számosán eleget, azért mondta ki a vezértestület a nagygyűlésen utólagos jóváhagyásának reményében, hogy minden uj tag után a felvételi díjból egy dollárt a tagszerzőnek enged át az Egyesület. Hiába, ezt meg kell tenni. Méltó a munkás a maga bérére. Már pedig, aki tagot szerez, az munkás tagja az Egyesületnek. És ha nem kötelezhető minden tag a tagszerzésre, azoktól, kik tagot szereznek, nem kívánhatja ezt az Egyesület ingyen. És sokkal helyesebb igy jutalmazni a tagot, ki fáradozó, mint jutalom kitűzéssel, mert ez utóbbi esetben csak kettő-három részesülhet abban s akkor ez ezzel megelégedve, felhagy a munkával s nyugszik babérjain, a nyereménytől elesettek pedig csalódásuk folytán hagynak azzal fel. Az uj rendszer szerint pedig minden fáradozó tag megkapja jutalmát azonnal. Vegye minden tag azért figyelembe, hogy most már fizetett ügynöke lehet bárki is egyesületünknek s munka diját az osztály ügykezelőktől az általa szerzett uj tag felvételi dijából azonnal megkaphatja. Én ismerek tagot, ki ily módon 10, 15, sőt 20 dollárt is keresett egy hónap alatt. Miért ne tehetne ezt meg bárki is
