Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-11 / 19. szám

XXII. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM. NEW YORK, N. Y. 1912 MÁJUS 11. VOL. XIII. NO. 19. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Felelős szerkesztő: HARSÁNYI new yorki ref. lelkész. ÁSZIjÓ PUBLISHED EVERY SATURDAY. Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879. A Református Egyesület fejlesztése. (Az “Összetartás” f. é. január 20-iki számából.) Aki egyszer felismerte saját hibáit és fogyatkozásait, az előbbieknek orvoslásá­hoz, az utóbbiaknak pótlásához lelkiisme­retesen hozzá fogott, nehéz már annak megállási a haladás utján, mert érzi, hogy minden mulasztása hibáinak öregbedését fogyatkozásainak szaporodását vonja ma­ga után. Ritkán tapasztalhatjuk ugyan ezeket az emberi életben, mert gyarlóságunkból kifolyólag legnehezebb hibáinknak s fo­gyatkozásainknak a beismerése. Ha nehéz ezt tenni az egyénnek, meny­nyivel nehezebb az egy társaságnak. Nehéz a hibák orvoslása társas életben azért, mivel a közérdek sokszor áll szem­ben a magánnal s csak ritkán tud felemel­kedni egy tömeg arra a magaslatra, hol az egyéni hiúság és önzés elmaradnak. Egyesületünket ama szerencsés társula­tok közé sorozhatjuk, amelyek egyetértés­sel, a közös ügy iránti buzgóságból, a régi hibák beismerésével s azok elhagyása szándékával ráléptek a biztosabb fejlődés útjára. És itt az a kérdés merül fel, hogy mi hát a következő teendők? A legelső, amiről most szólni akarok, a tagok számának szaporitása. Nem uj dolog ez, hiszen mindnyájunk ajkáról, de sajnos, nem a szivünkből is, hangzik na­ponta. A tavalyit megelőző három-négy évben Egyesületünk a tagok létszámát illetőleg a holt ponton állott, nemcsak, de. sőt gya­korta mutatkozott visszaesés is. Pedig megpróbáltunk mindent. Buzditottunk, létesitettünk, volt tisztviselőink saját zsebjeikből 5 és 10 dolláros aranyakat osztogattak azoknak, kik a legtöbb uj tagokat szerzik, fogadtunk utazó ügynö- j köt, szóval elkövettünk minden kigon- | dolhatót, hogy célt érjünk, de hiába, a ki- I vánt eredmény csak nem akart mutatkoz- j ni. Ki volt ennek az oka? A tisztikar nem lehetett, hiszen ők a saját zsebjeikből is áldoztak. A rendszer sem lehetett, mert hasonló rendszerek mellett, mint volt a mienk, ma is működik és szaporodik is más egyesület, sőt a mi réginknél sokkal rosszabb rendszerekkel is lépre tudják egyesek csalni a hiszékeny magyart. Fe- lekezetiségünk sem lehetett gátló ok, ha­csak oly reformátusoknál nem, kik minden mást pártfogolnak, csak azt nem, a mi az övék, mert hiszen a mienknél vallási és más tekintetben alig van szabadabb szel­lemű intézménye a magyarságnak. Mi le­hetett hát a gátló ok? Ugy-e a tagok? Persze, hogy a tagok és azoknak a nem­törődömsége. Óh azok a szegény tagok! De jó, hogy van kikben keresni a bűnbakot! Hanem ne siessünk az Ítélettel édes uraim! Kár azt csak oly könnyen oda dobni. Nem érdemlik meg azok a tagok a kárhoztatást. Nem pedig első sorban azért, mert közöttük számosán vannak, kik időt, fáradtságot és pénzt, mert sok­szor ez is kell, nem kímélve, tetemesen kivették részüket a tagszrrzés munkájá­ból. De nem kárhoztathatjuk a tagokat általánosságban azért sem, mert ők önma­guk biztosítása céljából álltak egyesület­be s nem azért, hogy ennek tagszerző ügy­nökei legyenek. Ne értsen senki félre. — Nem azt mondom én, hogy nem szép do­log, ha valaki annak az egyesületnek, a melynek tagjává lett, gyarapításán, nagy- gyá tételén fáradozik. Dicséretre méltó az ilyen munkásság. De bocsánatot kérek, erre a tagot kényszeríteni nem lehet. S ha nem kényszeríthető, ha ez nem kötelessé­ge, akkor annak elmulasztásáért nem is róható meg. Erre az útra lépett rá a vezértestület akkor, amidőn azzal a kérelemmel fordult tagjainkhoz, melyet most is ismétel, hogy a saját jól felfogott érdekükben saját kö­rükben hassanak oda, hogy rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket Egyesületünk tagjaiul megnyerni szíveskedjenek. S minthogy tudjuk azt, hogy ezen er­kölcsi kötelességnek nemcsak a nemtörő­dömségből, hanem az idő és pénz kímélé­séből kifolyólag sem tehetnek számosán eleget, azért mondta ki a vezértestület a nagygyűlésen utólagos jóváhagyásának reményében, hogy minden uj tag után a felvételi díjból egy dollárt a tagszerzőnek enged át az Egyesület. Hiába, ezt meg kell tenni. Méltó a mun­kás a maga bérére. Már pedig, aki tagot szerez, az munkás tagja az Egyesületnek. És ha nem kötelezhető minden tag a tag­szerzésre, azoktól, kik tagot szereznek, nem kívánhatja ezt az Egyesület ingyen. És sokkal helyesebb igy jutalmazni a ta­got, ki fáradozó, mint jutalom kitűzéssel, mert ez utóbbi esetben csak kettő-három részesülhet abban s akkor ez ezzel meg­elégedve, felhagy a munkával s nyugszik babérjain, a nyereménytől elesettek pe­dig csalódásuk folytán hagynak azzal fel. Az uj rendszer szerint pedig minden fára­dozó tag megkapja jutalmát azonnal. Vegye minden tag azért figyelembe, hogy most már fizetett ügynöke lehet bárki is egyesületünknek s munka diját az osztály ügykezelőktől az általa szerzett uj tag felvételi dijából azonnal megkap­hatja. Én ismerek tagot, ki ily módon 10, 15, sőt 20 dollárt is keresett egy hónap alatt. Miért ne tehetne ezt meg bárki is

Next

/
Thumbnails
Contents