Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-27 / 17. szám
XIII évfolyam. Megjelenik minden szombaton. Published Weekly on Saturday. 17. sz. on NEW YORK, N. Y„ 1912 ÁPRILIS 27. Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész. A borzalmak éjszakája. Immár előttünk áll minden borzalmas részletével az a rettenetes katasztrófa, a mely a világ legnagyobb és legpazarabb hajóját, a „Titanic ”-ot és vele együtt 1600 reményteljes jövőjű embertársunk életét elpusztította. Most, a mikor a különféle és zavaros előadások dacára is, szinte a legapróbb részletéig is ismerjük a legnagyobb és legborzasztóbb tengeri katasztrófa történetét, egy pillanatra a legborzalmasabb éjszaka eseményeit újra fel kell idéznünk, hogy a megholtak csendes pihenését és a magunknak a jövőben való bizodalmát azzal is biztosítsuk, hogy feltárjuk mindazt a retteneteset, a mi történt és feltárjuk mindazt, a mit tenni elmulasztottak. A Titanic április 14-én éjszaka i/212 óra tájban New Yorktól kb. 1200 tengeri mértföld távolságra egy óriás méretű jéghegygyei ösz- szeütközött. Maga az összeütközés alig volt érezhető. Az összeütközés pillanatában a parancsnok a hajó egyik pazarfényü salonjában rendezett banketten vett részt és a második tiszt vezetése alatt állott a hajó. A kapitány, aki 43 évet töltött a tengerészet szolgálatában, maga sem ismerte fel nyomban a veszedelmet, mert csak 10 perc múlva adta ki a Marconi állomás Őszt jenek a parancsot, hogy kér- sürgős segítséget. Az összeütközést követő félórában semmi sem történt, nyugalom és rend uralkodott a hajón, mert az utasok azt hitték, hogy a hajó vizíhatlan rekeszeit elzárták és a hajó folytathatja az útját. Csak akkor ébredtek annak a tudatára, hogy a hajó sülye- dőben van, a mikor a kapitány parancsára leoldották a 16 mentöcsol- nakot és parancsot adtak arra, hogy „első sorban a nők és gyermekek” szálljanak be a mentöcsol- nakokba. Ezekben a pillanatokban teljes erővel kitört az élet-halál harc. Ezekről a rémes csatákról a napi lapok részletesen és többször Írtak s igv csak azt kell még ismételnünk, hogy az utolsó csolnak eltávoztával a hajón minden sötétségbe borult, még egy néhány vészt hirdető rakétát feleregettek s aztán már csak a legborzalmasabb karének, a dermesztő hidegségü vízben úszók halálorditása hallatszott. És azután újra csendes lett a tenger, nem hallatszott más, mint a csolnakokban lévők zokogása, imád kozása. A hajnal bontogatta szárnyát, derengeni kezdett. A legborzalmasabb éjszaka és a legrettenetesebb katasztrófa túlélői dermedtségükből éledni kezdtek, a láthatár peremén megjelent egy szerény méretű hajó körvonala, a mely a gyász és pusztulás részeseinek uj erőt, uj reménységet, szabadulást és életet jelentett. A „Carpathia” fél árbocra leeresztette a lobogóját és a világ legszomorubb hajója megindult, magával hozván a legborzalmasabb éjszaka 700 résztvevőjét, a legrettenetesebb katasztrófa 700 menekültjét. Ez a borzalmak éjszakájának története. „Feltárjuk mindazt, a mit tenni elmulasztottak”, ezt mondottuk fentebb. És meg is kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy a jövőben az ilyen katasztrófák meg ne ismétlődjenek, vagy ha hajótörés történik is, az ne legyen okozója annak,, hogy sok százan a hullámsirban leljék halálukat. A „Titanic” parancsnokát vagy 5—6 közelben lévő hajó kapitánya figyelmeztette, hogy nagy óvatosságot tanúsítson, mert óriási jéghegyekkel van tele a tenger azon része. Ezt a tanácsot a Titanicon figyelembe sem vették, hanem a legnagyobb, némelyek szerint 23, mások szerint 26 csomó sebességgel robantatták a pusztulásba a hajót. „A világ legnagyobb és leggyönyörűbb hajója, legyen a leggyorsabb is”, ez volt az az őriiletes terv, melyet a hajótársaság vezetői maguk elé tűztek. Ez volt a hajó pusztulásának föoka. A parancsnok, bár tudta a jéghegyek közelségét, mégis a kevésbbé tapasztalt második tisztre bízta a hajó vezetését és a mikor az összeütközés történt, maga sem ismerte fel azonnal a veszély nagyságát, mert hisz