Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-13 / 2. szám
/VA11. CVlUijaiii ****** WW** .*W. v i wvt^.j \>w k^nVai uaj • NEW YORK, N. Y., 1912 JANUÁR 13. Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész. A MÁSODIK NEMZEDEK. Ha az amerikai magyar református egyházak erőviszonyait és ■szervezési módjait alapos tanulmányozás tárgyává tesszük önkéntelenül is egy igen fontos kérdést a második nemzedék kérdését kell felvetnünk. A bevándorlás, mint azt a hivatalos adatok bizonyítják erősen csökken és az egyre szigorúbb bevándorlási törvények évről-évre megnehezítik a bevándorlást. Oly mértékben tehát, mint eddig történt, a híveknek a bevándorlás utján való szaporodására nem igen lehet számítani. Miután a magyar bevándorlás, a szaporodó munka alkalmak és a jobb megélhetési viszonyok beálltával nem csak csökkenni fog, hanem lassan-lassan meg is fog szűnni, igy tehát a hívek szaporodása csakis természetes szaporodás utján várható. Az öregek elhaltával lesz egy második generációnk, egy második nemzedékünk, amely faj és hazaszeretö református szülőktől származott, de már majdnem kizárólag csak angolul beszél, amerikai iskolákat végzett, egész gondolkozás módjában amerikaivá lett, hazának csak egyet ismer el: Amerikát, a há- romszinü lobogót ismeri, de az már idegen előtte, az amerikai lobogót azonban féli, tiszteli és szereti. Hyen lesz a második nemzedék gondolkozása, nevelése és hazaszeretete. Hát a hite, a vallása hogyan alakul majd át? A második nemzedék fogja-e követni az első nemzedéknek, az itt még idegen letelepülőknek megkezdett egyházalapitó és templomépitő munkáját? Vájjon az a második nemzedék, amely a munkája közepette, az üzlete lebonyolításánál és a társas érintkezésnél mindig és mindenhol csak az angol nyelvet fogja használni, vájjon az a második nemzedék ragaszkodik-e majd annyira hagyományokhoz, hogy ha Istenhez könyörög akkor magyar szót vegyen az ajkára, akkor felejtse el szülőhazája hivatalos és a saját maga anyanyelvét az angolt és magyarul imádja az Istent? Szabad-e ezt hinnünk? Lehet-e ezt hinnünk? Aligha. És ha igy egy rövidke szóval egy nagyon fontos és tán sok sok vitára alapot adó kérdésre ily határozottsággal válaszolunk, akkor már egy, az egyházunkra nagy fontosságú és tán korszakot alkotó újabb kérdést kell feltennünk: mit kell tennünk? Kötelességünk-e elébe vágni a jövendőnek, vagy szabad-e ölbe tett kézzel néz- nnük azt, aminek be kell következnie? Ha megakadályozzuk, vagy csak megkíséreljük a megakadályozását annak, hogy híveink akkor már amerikai híveink, angolul imádják az Istent és tőlünk angol Istentiszteletet követeljenek, akkor el kell majd veszítenünk a hívek nagy részét, sőt talán a nagyobb részét és egyházunk, magyar egyházunk veszteségét szenved. Ha engedünk az újabb nemzedék követelésének és belenyugszunk a nagy változásba, akkor sok oly hívünk szakad el tőlünk, akik a megholtak és még élő öregek iránti tiszteletből és szeretet- bői ragaszkodnak a hagyományokhoz és igy a magyar nyelvű Istentisztelethez is. Ez a két ut van előttünk. És nekünk egy harmadik útra kell lépnnük. Ha eljön az az idő, amikor az amerikai nevelés és az angol nyelv diadalmaskodni fog a magyar szülők hagyományain és a magyar nyelven, akkor csak egy kivezető utunk lesz, melylyel egyformán fogjuk szolgálni hitünket, egyházunkat és híveinket is. Két nyelven kell majd imádkoznunk, két nyelven kell majd Istentiszteletet tartanunk. így, a tán nem is olyan messze jövőbe vetett kép ismét a mi egy-