Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-18 / 7. szám
3. odal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 7. sz. 1911. (Február 18. a ti civiliziátiototoat lenézzük mert amienk magasabb s életkörülményeink jobbak, ha nem a vallást, ezt a ti tőletek kapott vallásunkat sehogy sem birjuk fenntartani, ha azt akarjátok hogy fenntartsuk tovább is, adjatok segélyt, adjatok pénzt" . . . mondom nem tudom hogy azok a kitelepítő városok nem dobálták volna ie ki az ilyen pöffeszkedő s kéregető gyarmatokat — Pedig ez Krisztus előtt 4—500 észtén). dővel volt. S hogy azután a kitérő után visszatérjek ismét a mi otthonhoz való viszonyokra mondom mi teljesen és tökéletesen elis merjk azt, hogy az otthoni vallásunk s val lásos szervezeteink tökéletesek s hogy mi tartozunk teljesen hűek lenni s örökkön örökké hozzájuk tartozni a vallás minden pontjában, — de 'azt (nem ismerjük el, hogyha már egyszer kiszakadtunk ide, s százak meg ezerek teljesen lés örökre is i (leszakadtak, hogy 'akkor nekünk mégis oda kelljen menni sziintelienül pénzért, anyagi segélyért, szüntelenül onnan kelljen kihozni a mi a vallásra (kell, mig egyebekben. mivagyunk az erősebbek. ,N)em, ne künk amint azoknak a görögöknek akik 'az anyaországból kivándoroltak megkell tartanunk a vallásunkat, de lépp úgy mint egyebet, azt is a magunk erejéből. — sa, én Ígérem, hogy soha nem fogom követelni annak megtartását. Sőt még azt is mondom — bár határozottan tudom, hogy ez nem találkozik a férjem véleményével s tőle bizonyára ki is kapok érte — hogy majd Upm is állit ki egy ellenkötelezvényt a melyben kijelenti, hogy sohasem fogja ellenezni, hogy úgy fiú mint leánygyermekei a református vallásban neveltess seneik. .Mert én, lássa szeretem magukat és mindenre képes lennék magukért . . . így beszélt Csereyné, hízelegve. így csinálta a kelepcét s igy jtott abba az okos Wesselényi Miklós. 'S hogy igy készen lettek .a dologgal, a zanya, meg a leánya nagyhirtelen visszautaztak Béosbe. — a családi fészekbe. Az ifjú vőlegényt is vitte a szive, a szerelme. Óh’ minő nagy boldogság volt az Csereyéknél, hogy Wesselényi minden rábeszélés nélkül követte őket Pécsbe, abba a német fészekbe . » . Dé delgették, beoézgeték is egy darabig, azt a bizonyos szerződés- félét dehogy is hozták volna elő egyszer is. így eset meg, hogy Wesselényit egészen lefegyverezték erősen ragaszkodott hozzá juk. Hanem egyszer nagy szomorúság ült mindenki arcára a családban. Wesselényi egészen megijedt, valami veszedelemtől tartott. (Elő is hozakodtak vele hamarosan. . . . Az a Páter! Csak az ne volna a világon! ők már szin te elfelejtették az egész dolgot, de a tisztelendő Páter (már hogy a kath. papjuk) valahogy megneszelte az ügyet s határozottan kikelt a házasság ellen, mindaddig, mig Wesselényi egész komolyan meg nem ígéri, hogy nemcsak leány-, de fiúgyermekeit is a róm. kath. vallásban fogja neveltetni ... Az a Páter! CsaJk az ne volna a világon! . . . TARCZA. CSEREY ILONA. Irta: Juhász Sándor. Egy szerződés. (folytatás) neki! — bár nem kész örömmel, de mégis nem fog útjába állani az ő boldogságuknak. — így beszélt Csereyné, — simán, hízelegve, okosan, mint a kígyó, hogy úgy lássák, mintha nem ő akarná ezt a frigyet tulajdonkép legerősebben, de a melynek létre jövetele még fájdalmat is okoz neki. Hanem elszámitotta magát. Azt hitte., hogy lányának szép szemei teljesen lebilincselték Wesselényit, úgy hogy az bármire könnyen rávehető. (De hát csalódott, mert az ifjú katonatiszt határozottan kijelentette, hogy bár Ilonát kimondhatatlanul szereti s őt feleségévé tenni — legfőbb óhaja, de semhogy ilyen szerződést kössön, készebb inkább kiölni szivéből a .szerelmet lés lemondani bálványbépéről. (Ekkor ijedt meg csak Csereyné, mert az ifjú határozott kijelentésére korántsem számított. Hanem azért korán fötalálta magát. Szép szóval engedékeny hangon elmondta: — Hát ha már annyira van a dolog, én még más engedményre is kész leszek, csakhogy ne mondják maguk, hogy én utjukba álltam. ÜST a nem bánom, hagy egymáséi lesznek is. De hát attól az aláírástól sem kell ám úgy megijedni édes Wesselényi, mert lássa, az csak formaság, azt csak a törvény irja elő ámde nekünk nem kell ám azt mindenben megtartanunk. Lás Krisztus születése előtt már 500 esztendővel keresztül tudta vinni az a mi hozzánk igazán műveletlen nép, hogy ahová mentek ott megtudtak élni, meg tudtak gazdagodni, tudták a magok műveltségét előbbre vinni, tudtak a vallás révén testvéri csatlakozásban lenni s baj, háború esetén lépp ezáltal a közös vallás által csat lakozni, — miért ne tudnánk hát mi most Krisztus után a 20-ik században 'annyira összetartani amint tudtak azok? — Miért kell nekünk éppen a vallás által, amelyik nek egyenesen az összetartó kapocsnak kellene lenni s a testvéri s nemzeti szeretet fenntartójának, éppen azáltal örökkön örökké ellenségeskedni? — Hát be kell ismernünk önmagunknak azt, hogy nem vagyunk annyira sem kultur nemzet mint a görög volt? — be kell ismernünk azt, hogy nincs bennünk annyi büszkeség s annyi összetartási erő mint a zsidókban van? Ugyan ki ad segítséget a zsidónak ha eltelepedik Afrika vagy Amerika vagy Európa akármelyik kis rongyos falujában hogy ott a vallását úgy tartsa meg mint 'ahogy megtartották az ő ősei Zsidó országban ? — hiszen azoknak nincs is anya országok ? — s a vallások azért mindenütt egy s a vallások által mindenütt testvérek s mindenütt segitik egymást. S most térjünk hát a „rossz betetőzésre" Igenis nagyon fontos kérdés a pénz kérdés. Annyira fontos dolog az, hogy amióta meg van a világ, azóta a veszekedésnek a háborúnak, a nemzeteik megsemmisülésének vagy felemelkedésének, a rokoni szeretet, a testvéri érzések erősségének soha de soha sem volt más igazgatója csak az az egy. — Miért jöttünk Amerikába? — Bizony nem csaík azért, hogy világot lássunk. 'Nem azért hagyje el az a szegény munkás ember feleségét gyermekeit, faluját, mert ikiváncsi a tengerre, hanem azért, mert nem bir otthon meg is éllni, meg a terhet is viselni. — Sok kell a megélhetésre, sok kell az egyház fenntartásiára, mégis a parókiák ócskák, a templomok elhanyagoltak, az iskoláik túl tömöttek, a falu szegény nem bir két tanítót tartani, stb. stb. — Hiszen mindenikőnlk tudja, hogy mi hozza ki a népet. — Már most ha az az ember kijön, annak gondot kell viselni innen otthoni családjára, gondot kell viselni a parókhiákra az iskolákra s mindenre amit otthon hagyott amellett még itt magára s lelkére, testére egyformán is. — Hát Ikérdem, helyes dolog-é az, hogy az az ember aki itt megkeresi a maga kenyerét s meg az otthoni összes szükségletet is, hogy az az ember azt a pénzt amit haza küld ugyancsak még egyszer itt lássa viszont amikor kiküldik papi, egyházi
