Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-23 / 51. szám
2 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 51. sz. 1911 december 23. Károli Gáspár gönci emlékoszlopának megkoszorúzása. A bridgeporti magyar ref. egyház a ■biblia fordító Károli Gáspár emlékoszlopára a halálozási nap év fordulóján koszorút helyeztet el s erre vonatkozólag a következő levelet intézte a gönci ref, lel- készi hivatalhoz: Bridgeport, Conn. 1911. Nov. 2:8. A Nagytiszteletü református lelkészi hivatalhoz Göncz, Abauj-Torna vármegye. Nagytiszteletü Lelkész Ur! A (bridgejporti magyar református egyház presbitériumának folyó évi november 26-án tartott rendes havi gyűlése határozata alapján a mai napon egyházunk pénztárából egy százötven koronát utalványoztunk át Nagytiszteletüséged címére, mint az alantirott lelkész kezdeményezésére a Károli -Gáspár gönci emlékoszlopára egyházunk nevében lehetőleg a halálozási nap évfordulóján elhe- tyezendő ércből készült babérkoszorú beszerzési költségeire egyházunk tagjaitól pár nap alatt összegyűjtött -csekély összeget, azon tiszteletteljes kéréssel, hogy a koszorút elkészíttetni és az emlékoszlopra annak idejében egyházunk nevében elhelyezni méltóztassék. Nagytiszteletü Uram! A Károli Gáspár emlékoszlopának -megkoszorúzására semmi -más nem indít bennünket, -mint-csupán az, hogy ha elszakadtunk is időlegesen az édes hazától, -és ha egy idegen angol nyelvet beszélő, de testvéries meleg érzületű, s krisztusi önzetlen szereteti! testvér egyház segítő kezét fogadtuk is el: de magyar voltunkhoz -és református hitünkhöz és vallásunkhoz meg rendíthetetlenül ragaszkodunk az idegenben is; és vallásunknak, őseinkhez hasonlóan, egyházunk liturgiája szerint való gyakorlatában soha csak egy hajszálnyira sem hábo-rittatván meg, tudjuk, hogy mit és mennyit köszönhetünk a gönci öreg temetőbe 320 évvel ezelőtt eltemetett Károli Gáspárnak, aki Isten világosító szent igéjét zengzetes anyanyelvűnkön adta kezünkbe; — semmi egyebet nem akarunk mi ezzel a koszorúval kifejezni, mint azt, hogy: ‘él még közöttünk az ő áldott emlékezete!” Remélve, ihogy -Nagytiszteletüséged a bridgeporti “nem csatlakozott” magyar református egyház kegyeletes -érzésű közönségének itt kifejezett óhajtását kész örömmel teljesitendi, kérjük a koszorút a következő — és -ugyancsak érobetükbő-1 készítendő felírással láttatni el: “A bridgeporti amerikai -magyar ref. egyház Károli -Gáspár emlékének.” Kérésünk megújítása mellett vagyunk — reájuk, gyülekezetük nagvj-aira és kicsinyeire jó Istenünk minden áldását kérve, a bridgeporti magyar református egyház nevében szeretettel: Kozma Mihály, Ludmán Sándor, ifőgondnok. ref. lelkész. Ifj. Köteles István, pénztárnok. * Örömmel adunk helyet e soroknak lapunk hasábjain, amely fényesen bizonyítja a Bridgeporti amerikai fennhatóság alá tartozó református egyház vallásos és hazafias érzését. A Pine Streeti református egyház tagjainak a buzgó munkálkodására minden alakalomnál úgy tekintettünk, mint a legfényes-ebb bizonyságára annak, hogy az amerikai fennhatóság alatt is megtarthatjuk szivünkben az igaz Ihonszeretetet és őseinknek hitét és vallását. .. sőt tovább menve ez alkalommal is (hangsúlyozzuk, hogy -hazafiságunkkal és vallásos érzésünkkel csupán úgy lehetünk Amerikában élő honfitársainknak hasznára, úgy szerezhetünk igazán a magyar népnek is dicsőséget, ha a megváltozott körülményeinket és helyzetünket figyelembe véve amerikai protestáns egyházak támogatásával építjük fel ez országban levő templomainkat. Kisérje továbbra is a Bridgeporti nemesen érző gyülekezetét Istennek áldása. Szerkesztő. T A R C A. NE HAZUDJ! A Reformátusok Lapja eredeti tárcája. Irta: Kovács Endre. A helyibeli egyik angol ref. mő-egylet tartotta szokásos havi meetingjét, a templom alatti pompásan berendezett, tágas Sunday-School teremben. Az egylet eln-öknője, a polgármesterné, az egyházi főgond- nokné, a prot. kórház főorvosa s még pár meghívott nő és férfi vendég már együtt voltak a terem-ben. Én is, mint ilyen, már korán jelen voltam. Élénk társalgás közben telt az idő. — -Igen, úgy van, különös is ez az úgynevezett “ártatlan hazugság, mondá a polgármesterné. A mi engem illet, én nagyon könnyen tudtam az életben a kételyeket legyőzni s minden hamisságnak hadat izenni. Én sohasem hazudtam. Dr. Tiboré főorvos, -ki a nyájas polgármesternével szemben ült, hünyorgatott a szemével. — Tegye a kezét a szivére, asszonyom! — felelte kedélyesen —- nem fogadott-e valaha valakit szalonjában, aki -máskülönben nem volt szívesen látott vendége s nem üdvözölte-e eme szavakkal: “Nagyon örvendek!” vagy a mikor végre va- la'hára az a vendég távozni készült, nem mondta-e neki: “Óh, ön már távozik, sajnálom?!” ... A polgármesterné az elnöknő kezében levő kézi munkát vizsgálgatva, úgy tett, mintha nem (hallotta volna a főorvos szavait. — És — ifolytatá a főorvos — sohasem fordult elő, hogy ha esetleg estélyein gyöngélkedett s visszatartotta fájdalmait, sőt a theáját is utolsó cseppig megitta, hogy senkise vegyen valamit is észre, s szívből örvendett azon, midőn vendéegi távoztak ? Erre már érezte a polgármesterné, -hogy válaszolnia kell s méltóságteljes tartással felelte: — Igen, az ily esetek kivételek, megszokott formaságok, frázisok, ezeket mindenki használja, ezek nem hazugságok. — 'Bizony nem is lelhetünk némely esetben nyíltak, — jegyzé meg az eln-öknő. — Gondolja csak meg, miképen hang- zanék az, ha valakinek, kit nem szivesen látunk, ezt mondanék: “Óh, minő kellemetlen, hogy újból meglátogatott!” —
