Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-23 / 51. szám
51. sz. 1911 december 23. 3 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja AZ IGE TESTTÉ LETT. — Ján.'I. 14. — Az ige testté lett Karácsony szent napján, Isten jött a földre Magát megalázván. * Pásztorok és bölcsek S a föld dús királyi Borultak a porba Kis Jézust imádni. * A büszke emíber ma Egy a mást imádja, S oktalan gőgjében Az Istent — ttaigadja. * Jézus! jöjj még vissza iS gyújts égi világot, iVezesd a jó útra lE 'romlott világot! Dayton, O. 1911. Kovács Endre, ref. lelkész.-----------O----------ISTEN ORSZÁGA. (Advent vasárnapi egyházi beszéd.) (Folytatás.) Istennek )hü szolgája az igazságot és megtérést akarta hirdetni szóval és tettel; szemök előtt építette a megmentő bárkát, de azok eszeveszettnek tartották őt s világi örömükben nem (hagyták magukat zavartatni, míg egyszer csak megnyíltak az egek csatornái, felszakadtak a völgyek forrásai és az özönvíz itélőszéke eltörölte őket a föld színéről. Tartsunk inkább a kegyes Noéval és Póttal, a kik a fenyegető Ítélet napjára várakoztak és várakozásukban készültek arra, hogy ez Ítéletet kikerüljék. De miért ez a várakozás? Hiszen úgyis éljö', ha nem várakozunk rája?! Bizonyára el tfog jönni, de Isten országába csak azok jutnak, a kik az Isten országába való felvételre igazi várakozás által tették magukat méltókká. E várakozás pedig az angyalnak (Lóihoz intézett eme szavai szerint: Siess, mentsd meg a te életedet! (I. Móz. XIX \ij) sietést jelent, menekülést e világ Sodomájából, benső szabadulást ama kötelékektől, melyekkel e (föld még lebilincselve tarthat bennünket. A cselekvésben és munkaszünetiben, a beszédben és (hallgatásban szüntelenül arra tekintsünk, ki az ég felhőiben fog eljönni. Mit teszesz akkor, Keresztyén Testvérem, ha egy barátod, kinek ítéletétől rád nézve sok függ, jövetelét meg nem határozott időre üzeni meg? Nemde feldíszíted házadat, hogy jól érezze magát körödben s minden lehető előkészületeket megteszesz arra nézve, hogy ne kelljen magadat szégyelni ó előtte?! Tehát ha bizonyosak vagyunk a felől, hogy az Ur eljő, és hogy az ő országának dicsőségébe csak azok jutnak, a kik e (földi életben lel'köket a világból kiszabadították, tisztítsuk meg szivünket, hogy az óhajtott örökkévalóság legyen osztályrészünk. Ne kifogásoljátok ez intelmet azzal, hogy: Hiszen mi már nem érjük meg, hogy az Ur Jézus eljő. Akár élünk, akár meghaltunk, mindnyájan annak itélőszéke elé kerülünk, a ki bizonynyal el jő s ő előtte csak azok fognak állani, a kik itt alant neki éltek és neki is háltak meg. Ne gondoljátok, hogy Krisztus az Ur dicső napjának eljövetelére való folytonos várakozással szemben közönyös s a földi élet és hivatás feladatának elvégzésére rest lenne;; nem, ellenkezőleg, épen az eljövendő Urra való szüntelen tekintet tesz igazán hűségessé földi munkáinkban és igazán elővigyá- zővá jártunkban, keltünkben. Épen az, a ki bensőleg szakított a földi dolgokkal, éppen az, aki tudja, hogy joga van a menyország polgárának lenni, törekszik arra, hogy (földi életének nagyon is rövid szakában hűnek találtassék, és épen ezért a reá bízott talentumokat nagy hivséggel, hasznosan forgatja, s tud dolgozni jutalom és szenvedni emberi vigasz nélkül, mert az örökkévalóságért munkálkodik és szented. Ilyen érzülettel tekintsünk Urunk eljövetelére s az ő országának teljesedésére, szeretteim az Urban. Ha Isten országát, mely eljött, magunkban hordozzuk és érezzük, tekintsünk Isten országára, mély felettünk és előttünk van; akkor a mennyország királya második eljövetele alkalmával is az ő országa tagjainak fog bennünket elismerni s tfelvisz örök, boldog honába. Amen. Th. Seifert után Székely Sándor, brownsvillei, Pa. ref lelkész.. Avagy léhetne-e jóízűen végig enni egy ebédet vagy vacsorát, ha ezt mondanék az illetőnek: “Tudja-e, hogy ily rosszul még nem mulattam évek óta, mint az ön társaságában.” Újabb nőegyleti tagok jöttek ez alatt. — Az úgynevezett “ártatlan” hazugságok elleni legjobb eszközt magam is átéltem már — mondá Lange főgondnok neje, ki feltűnően szép fiatal asszony volt. Mert magam is beleestem egyszer ebibe a hibába, hogy egy hétig a látogatóknak az ajtónál ezt a parancsot adtam ki: “Nagyon sajnála Lange asszony •— de automobil-sétára ment.” — A látogatók elriasztására ez radikális szer, — vélekedett a főorvos. — Vájjon nem kívánja-e ön, asszonyom, ezt a nyilvánosság elé hozni, mintegy intő például azoknak, kik féltékenyen őrzik a társasági “becsületesség” zománcát.” — Miért ne? — mondá Langené. — Szivesen elmondom az egész történetet. — Még azt is megjegyzem, hogy minden ilyen tetszés nyilvánítás: “Milyen szép és érdekes”, stb. az önök részéről őszinte lesz s elbeszélésem erkölcsi benyomásá- naé hatása alatt lesznek. Tehát hallják elbeszélésemet. Féléves házasok voltunk, férjemet városi ügyésznek választották és épen ekkor dolgozott egy nagyobb jog-tudományi munkán, melytől minden tekintetben sokat reméltünk. Ez a munka férjemnek minden idejét igénybe vette. Én falun jobban mondva farmon nevelkedvén fel, az úgynevezett gyönyörökben, mulatságokban nem igen vettem részt s természetesnek találtam, hogy itt a városban is csendesen és egyhangúan töltsem életemet. Azonkívül (féléves asszonyka voltam, a háztartás az újdonság ingerével hatott rám, azonkívül férjem büszkeségére igen sokban segítettem a munkájánál. Röviden én elfeledtem, hogy még tizenkilec éves sem vagyok. Ha néha a lábaim nyugtalanul verték a taktust, mikor egy-egy alkalommal a fúvó-zenekar játszott a városban, azt, mint ifjúságom könnyelműségének utolsó maradványát 1 tekintettem, melytől mint asszonynak is nehéz megszabadulni. Ez a dicséretre méltó és pompás állapot így tartott csaknem egty évig s tovább is igy ment volna, ha égy kívülről jött (hirtelen változás életmódunkat rendes menetéből ki nem zökkenti. Fivérem roppant eleven és Európát is többször megjárt világfi volt, — akkoriban nősült — épen ellentéte férjemnek, ik a megtestesült komolyság volt, városunkba nevezték ki, mint postamestert. Sógornőm — Edith — egy katonatisztnek gyönyörű lánya, nagyon vigkedélyü volt s nagyon hamar megismerte családi viszonyunkat. (Folyt, köv.)
