Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-23 / 51. szám
XII. évfolyam Megjelenik minden szombaton. Published Weekly on Saturday. 51. sz. NEW YORK, N. Y., 1911 DECEMBER 23. Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész. / Ä inf hitünknek nagy titka. / Abban a csodálatos üdvtervben, melyet Isten az elesett emberi nemzet megváltására nézve magában eleve elvégzett vala: az első arany láncszem ez a kegyelmes ígéret volt: “Az asszonynak magva meg fogja törni a kígyónak a fejét.” Ezt az ígéretet Isten hirdettette a próféták által, megerősítette időről-időre abban a szövetségben, melyet az ő választott népével, Izrael nemzetével kötött volt s midőn az isteni ígéret beteljesedésének ideje elérkezett: egyszülött Szent Fiának, az Ur Jézus Krisztusnak e földre való elküldésében meg is valósitá azt. A Krisztus születése tehát egyfelől ia Ilii és igaz Isten ígéretének s teljesedésbe menését, másfelől az emberi nemzet ellenségének, a bűn fejedelmének legyőzését is jelenti. A megigértetett Messiásról világos szavakkal mondatik, hogy ő az “asszonynak magva.” Mert néki mindenekben hasonlatosnak kellett lennie mi hozzánk, az ö atyjafiaihoz, kivéve a bűnt. Az emberi nem az asszony által esett ki az eredeti ártatlanság és boldogság állapotából, s Istennek üdv terve és örök végzése az volt, hogy a váltság is “asszony magva” által eszközöltessék. Erről mondja a legnagyobb apostol Pál, ki a legmélyebben tudott betekinteni az isteni bölcse- ség tanácsvégzéseibe, s ki a lelkében felgyulladt mennyei világosság fényénél fel is ösmerte Krisztusban ama megigértetett Messiást, hogy minden bizonnyal a mi hitünknek nagy titka ez, hogy Isten jelent meg emberi formában. “Az isteni kegyelemnek nagy csodája ez, mondja a kegyes Augustinus a nagy egyházi atya is, melyet minél kevésbbé értünk meg annál biztosabban imádunk.” Ebben az értelemben és a hit édes gyönyörűségével énekeltük mi is azt a szép adventi éneket: Kegyes lelkek az Urat dicsérjétek, Áldott Idvezitőnket tiszteljétek, Ki betelj esité a mit igére, Magát megalázván Isten létére, Felvevé testünket, Eltörlé bűnünket, Szent ártatlan voltával, Fogadjuk hát midőn, Mostan is hozzánk jön, Dicséret mondásával (51 Dics.) De a megváltó születésének szent eseménye csak az által válik áldássá reánk nézve is, ha Ő mi bennünk is “megtöri a kígyónak fejét”. Krisztus a váltság munkáját egyénenként és egyenként végzi el azokban a szivekben, melyek az ő befogadására megnyílnak. Idvességünk eszközlésében mi is tevékeny munkára vagyunk hivatva és lekötelezve az által, hogy higyjíink Ö benne, ki érettünk jött alá e földre. A Krisztus megváltói dicső munkásságának értékét ugyan a mi hitetlenségünk se le nem ronthatja, se meg nem kisebbítheti, mert Istennek tanácsvégzése megáll mindörökön örökké, mindazonáltal hitetlenségünk által magunkat fosztjuk meg attól az édes gyönyörűségtől, a mely a Krisztussal való közösségben a lélek számára vagyon.. Adjuk által azért magunkat szivei lélekkel Idvezitőnknek, hogy legyen a mi szivünk az ő szivének mása. Éltünkben az ö éltét, hogy minden lássa. Harsányi Sándor, Homesteadi és vid. ev. ref. lelkész.
