Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-16 / 50. szám
2 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 50. sz. 1911 december 16. AZ IGAZI KERESZTYÉNSÉG. Alapige: “És mikor előszóli- tott volna a sokaságot az ő tanítványaival egybe, mondja nékik: Valaki engemet akar követni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztét és úgy kövessen engemet.” Márk ev. 8:34. Krisztus egyházának a társadalmi életben a legmagasztosaibib missziója van. Olyan intézmény az ő egyháza, amely a mindennapi eseményekkel .foglalkozik s . munkája kiihat szegényre, gazdagra, a földi és a mennyei életre egyaránt. Ezért (hiszek én egy közösséges keresztyén anyaszentegylházat, mert tudom, hogy az az embernek és családnak a jaivát és boldogságát munkálja. Az egyház nemcsak arra való, hogy előkészítsen bennünket a halálra, hanem sokkal inkább, hogy megtanítson bennünket e földön úgy élni, mint Istennek a gyermekeihez illik. Az egyház a családi életiünket akarja jobbá tenni és ez az o magasztos hivatása, ezért kell hogy az egyház központja legyen a társadalmi és szellemi életnek is és megadja minden ■körülmények között az embereknek a lelki táplálékot. Ha az egyháztagok szeretik az egyházat, úgy írendkivül fontos szolgálatot tehetnek éppen az egyház által felebarátaiknak. Igen sokszor egy baráti kézszo- ritás a templomiban sokkal többet használ, mint bármilyen nagy pénzbeli segítség más alkalamlmal. A fődolog, hogy megvan-e bennük az akarat, hogy segítsünk felebarátainkon. A nemesen gondolkozó ember meg tudja érteni, milyen nagy segítséget nyújthat körülötte lévő felebarátainak az egyház által. Természetesen: nagyon fontos minden segítségben az, hogy megtagadjuk önmagunkat és úgy kövessük azt, a ki a legnagyobb segítséget adta a küzdő embernek: az Üdvözítő Jézus Krisztust! * Mit jelent Krisztus egyházának tagja lenni. Sokan vannak, akik a Krisztus egyházához tartoznak, de egyáltalában nincsenek tisztában az egyház iránt való kötelezettségekkel. . Némelyek nem restellik ki is nyilvánitani, hogy mi hasznuk van belőle, ha valamelyik egyházihoz tartoznak. Tanuljuk meg, hogy az, a ki ily könnyelműen beszél az egyházi intézményről, nem tudja, nem is sejti annak a becsét és értékét. Nem csuda aztán, ha nem tudja azokat a kötelességeket sem, a miket Isten látható földi országa kivan ő tőle. Az ilyen rendesen csak látszólag jó keresztyén, talán azért, mert az ősei vallásos, buzgó emberek, jó reformátusok voltak, nem akarja hát, hogy ismerősei, rokonai közül vallástalan érzéséért megrovásban részesítse valaki. Pedig az ilyen arrtber nem igazi tagja a Krisztus egyházának: — az igazi tagnak sziyből kell szeretni Krisztus egyházát, a mely a gyermekeket jó érzésre, a felnőtteket pedig és általában mindenkit Isten félelmére tanít meg. Az igazi egyháztag boldog érzéssel tesz vallást Jézusról és nem szégyenli az ő evangéliumát. Az ilyen aztán valahányszor a templomot felkeresi, újra éled, látva egyházának haladását és fejlődését. Az ilyen egyháztag, legyen az nő vagy férfi, érzi a felelősséget is a Krisztus egyházával szemben. Segíti, támogatja, almikor csak teheti. Igaz, hogy lehet valaki jó ember egyház nélkül is, de vájjon igazságos-e az, hogy olykor-olykor az egyház előnyeit élvezzük, mig a terhek viselését csupán másokra bízzuk. Az egyház munkája az, hogy szellemi, lelki táplálékot nyújtson az embereknek hat naipi munkálkodás után. Továbbá egybegyüjtsé a legkülönbözőbb gondo.l- kozásu embereket s megtanítsa őket az igazi felebaráti szeretetre. Megtanítsa őket azokra a nagyszerű ‘kötelességekre, a melyekkel egymás iránt tartozunk. Át- érezlheti ugyan valaki ezeket az egyház falain kívül is, de valljuk meg, hányszor restülünk meg a nemes cselekedetekben, ha nincs a hátunk ímegett a biztató, serkentő, buzdító szó?' A gyermek hányszor mulasztaná el kötelességét, ha a szülő minduntalan nem figyelmeztetné őt erre? Az ember hányszor elaludnék, ha az egyház nem serkentené a jóiban, a nemesben előre. Ezért kell minidannyiunknak szivvel-lélekkel egyházunkhoz ragaszkodni, Krisztusnak hűséges tanítványai gyanánt és mindenben őt körvetni, a mi nagy /mesterünket és Üdvözítőnket. T AR C A. Az estvéli imaiCsillagtalan, sötét az éj. Nehéz köd borul Bridgeport ivarosa fölé. Oly néma, oly szomorú, oly kísérteties minden. “Az óra már éjifélre jár.” Minden ablak sötét. Sehol semmi világ s a város magyar negyedének egyik elhagyatott -utcáján lassú, nehéz léptek zaja veri föl a csöndet. Lehor- gasztott fővel, mogorva arccal közeledik egy harminc-harmincöt évesnek látszó magyar ember. Bár “sürii sötét az éj”, azért megtalálja alacsony pince- lakását. Megáll, majd belép. Az asztalon gyönge, kialvó- fél'ben levő mécsvilág pislog, kísérteties fényt adva az ‘amúgy is szegényesen bútorozott szobának. lA nyári magyar iskolába járó kis fia az asztal mellett, fejét két kiarjára hajtva, alszik. Tanult, elfáradt s elaludt. Még ott van a papiros, a mint abbahagyta az írást. Az asztaltól jobbra/ nejének, az áldott jó asszonynak, a kegyetlen sors részesének hálószobája áll, melynek ajtaja épp -jnyitva van. Már alszik, keblén kis csecsemőjével. És hogy mosolyog a /kis angyal! Talán éppen az ap/ja felől álmodik. A mint igy a szoba közepén elgondolkodva áll, egy pillanatra boldognak, megelégedettnek érzi miagát. De nem sokáig tart. Eszébe jut, hogy ezek még mái nem ettek s köny tolul szemébe s felsóhaijt: 1— Istenem* 1, hát meddig tart imég ez? Már harmadnapja mintes kenyér a háznál és még ma sem találtam munkát, még ma sem hoztam pénzt!? Összejártam az egész várost, össze még a szomszéd városokat is. Sem rokonom, sem barátom, mines senkim, a ki ismerne ez idegenben, nincs, a ki segítene és nőm és gyermekeim éheznek. Mit mondok majd nékik, ha holnapra kelve kenyeret kérnek tőlem? Ezt tovább ki nem állom. Hiszen ha iszákos, ha durva, ha kegyetlen volna, azt mondaná e gyermeknek: menj, dolgozz, keress; apád nem tud kenyeret adni, szerezz magadnak. Tanulni? Mit tanulni? ‘Légy oly faragatlan, oly durvtai, mint más. Ha lelketlen, ha istentelent, ha elvetemült volna, azt mondaná nejének, ki még mindig szép: menj, ha nem akarsz kicsinyeiddel éhen halni, keress pénzt, ahogy tudsz s tartsd Ifenn magad és őket is. Becsületesség!? Erény!? Mit erény? Miit becsületesség? Uégy olyan, mint sok ezer már.
