Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-02 / 48. szám
48. sz. 1911 december 2. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 5 AZ IGAZI ÁDVENTI ÖRÖM. — Advent I. vasárnapi egyházi beszéd. — Alapige: Luk. 1:57—75. Valamint a 'felkelő napot az ég boltján hajnalpir előzi meg -és még mielőtt pompázó fényével a mély völgyeket is megvilágítaná, sugaraival csak a hegycsúcsokat és magaslatokat aranyozza be, éppen úgy veti előre sugarit a karácsonykor felkelő kegyelem-nap az ünnepek ünnepiét megelőző adventi időkre. Ha azonban a karácsony a legtisztább örömnek ünnepe, akkor az adventi időszak a benső előÖrö'mnek kora. Mert hiszen örömdalok is azoik, melyeket ez advent első vasárnapján ajkunk rebegett. De vájjon szivünket is ez a háládatos, reményteljes öröm hatja-e át; vagy csak azért énekeltünk, mert ma az egész keresztyénség a földön örvendetes adventi énekeket zen- gedez? Olh, ha valamkior, ma szeretnék lenni az, ami egy lelkész az ő gyülekezetével szemben: örömötöknek segítő társa. Szeretném nektek az igazi adventi örömöt elősegíteni; és szeretném, ha ez adventi öröm amaz öröm fényén lobbanna lángra, mely a mai evangéliumból sugárzik felénk. Zakariás az adventi öröm hirnöke. ő látta az Idvezitő születésnek napját; akkor is élt, mikor a népek az üdv utolsó idejére várakoztak. Az ő dics-éneke az első igazi adventi ének és ez ének hangjainak visszhangozni kell szivünkben, ha ugyan azt akarjuk, hogy igazi adventi örömünk legyen. Miben gyökerezik az igazi adventi öröm? 1. Hálaadásban. 2. Bizalomban. , I. Zakariáson, az agg papon, büntetésből csoda történt. Midőn hivatalos tisztében forgolódnék, megjelent az Urnák angyala és egy fiú születését jelentette neki. Azonban az Ígéret olyan rendkívülinek tetszett előtte, hogy nem hitte el. E hitetlensége miatt megnémult. Éppen ezért meg volt neki tiltva, hogy szivének örömét kiöntse, midőn a megígért fiú megszületett. Csak abban az órában oldódtak meg nyelvének kötelékei, midőn a gyermeknek nevet kellett adni. Mint egy Ihoszu ideig feltartóztatott hegyi paták, ömlik szájából a beszéd és ez az ő beszéde hálás dicsőítése az Istennek, ki az ő szavát, ígéretét valóra váltotta. A Messiás előfutárjának születése kezesség magának az Idvezitőnek megjelenésére nézve. Az Idvezitő pedig Izráel egész népének igértetett és mert meg volt Ígérve, az ó-szövetségi kegyesek egyre vártak rája. Azt a reményt, hogy eljő a győző, ki a kigyó fejét megtöri, táplálta Ádám és Évát a paradicsomból való kiűzetésük után; de a kit reméltek, nem jött, hogy a bezárt paradicsom kapuit előttök kinyissa. Ábrahám kapta azt az Ígéretet, hogy az ő magva fogja birtokolni Kanaán földjét és a népekre áldás leend; de neki idegenek között sátrakban kellett álnie. A nép, mely Ábraihámtól származik, a (Megváltó felől táplált reményt magával vitte Egyptomba és ismét visszahozta az Ígéret földjére. És midőn Dávid birodalma romokban hevert, egyik próféta a másik után emelte fel szavait s a gyötrődő- ket és szoromgatottakat a béke országára utalta, a melyben a béke fejedelme fog uralkodni. De bármily forró volt is a hívek vágyakozása, annak beteljesedése a messze jövőben látszott; és midőn Ma- lakiás óta a jövendölés hangja hallgatott, úgy látszott, mintha Isten az ő népéről megfeledkezett volna és a jámborok reményét meg akarná szégyeniteni. E tel- jesületlen remény és ki nem elégitett vágy történetére kell nekünk gondolnunk, szeretteim az Urban, ha igazán meg akarjuk érteni a hálás örömöt, mely Zakariás adventi énekében nyilvánul: Áldott az Ur, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét! Milyen megszégyenítő és megalázó, de egyúttal milyen bátorító és szívélyes örömben való részvételre buzdító ránk nézve az ótestamentumi jámbor Zakariás adventi öröme! Ugyan tulajdonképpen mi volt az, a mit látott? A teljesedés kezdetét megérte, a Messiás előifutárjának bölcsőjénél állott. De magát a (férfiúvá felnövekedett Idvezitőt nem köszönthette, az üdvről szóló prédikációit nem hallotta, csodatettei közül egyet se látott és mégis olyan szerfölötti öröme van, mellyel szemben a mi adventi örömünk olyan erőtelennek, olyan bágyadtnak látszik. Jóllehet 'Zakariás dicséneke és a karácsony ünnepe között csak napok voltak; jóllehet köztünk és ama napok között, a mikor az Ur Jézus a földön járt-kelt, tizenkilenc évszázad fekszik, mégis menynyivel közelebb kellene állania bensőleg hozzánk, mint amaz aggastyánhoz! Mert mennyivel többet tudunk mi róla, menynyivel többet köszönünk neki, mint Zakariás! Láttuk az evangéliumokban, hogy gyermekkorától kezdve népe között jár, bőségesen osztogatva a kegyelmet kegyelem után a szegényeknek és szüköl- ködőknek; láttuk őt a Golgota áldozati oltárán, a világ bűnével megterhelve, főpapi diszében. (Királynak ismerjük őt, ki felment a mennybe, hogy trónjáról égi javakban való lelki áldást árasszon földön lakó népére. De ha az idvességnek ótestamentumi népe a föld minden népei közé szétszóratott, a biztos idvesség, melyet az istentelen világnak az Idvezitő eszközölt, még ma is rendíthetetlenül áll. Habár Urunk Jézus keresztje régen elkorhadt, az üdvösség, melyet a Kereszt- refeszitett nekünk szerzett, még ma is állandó azokra nézve, a kiknek lelkét az utolsó ítélet borzalmai, a nyomor zivatarai támadják meg. Óh, szeretteim az Urban, vágyakoztatok-e valaha békesség után s találtatok-e olyan békességet, mellyel a világ nem bir s nem bírhat; keserűséggel kinált-e a föld mennyei édesség helyett; voltatok-e egyedül s az emberektől elhagyatva s ennek dacára sem ereztétek magatokat vigasztalannak és elhagyatottnak, hanem erősnek és bátornak?! Az ilyen áldást csak annak köszönhetitek, a kinek közeli eljöveteléért Zakariás Istennek könyörületességét magasztalja, a ti Idvezitőtöknek, Jézus Krisztusnak. Az olyan áldásról, melyet az isteni üdvigéret betöltése a mi keresztyéni életünkben nekünk időnként hozott, emlékezzünk meg, hogy a mi örömünk ismét feléledjen s tartós legyen, örömünk teljék abban, a ki eljött és az uj egyházi évben ismét közel akar lenni hozzánk, hogy kegyelmének ajándékaiban naponként újólag részeltessen. De van-e ilyen reménységre jogunk is? Igen, bizonyára, ha Zakariással bízunk Istenben, ki az ö Ígéretét teljesíteni (fogja. II, Szomorú napok jártak Izráel felett abban az időben, mikor Zakariás az ő adventi énekét zengte. A választott nép politikai önállósága elbukott; a sasok, a római légiók táborjelei, voltak kitűzve Dávid királyi várára annak jeléül, hogy a pogány nép kezében van a főhatalom. Az ország elszegényedett, az idegen kegyetlen szivü adószedők kiszipolyozták. Az elnyomottak titkon gyűlölettel voltak éltelve leigázójuk iránt, hébe-korba a lázadás lángja is lobbot vetett. Azonban legkegyetlenebbül bántak el azzal, a mi Izráelnek büszkesége s ereje, az ő vallásával. Igaz, hogy sokat imádkoztak, de legtöbbször csak szájukkal daráltak. Sok áldozatot vittek a templomba, de a szent helyet szentségtelen (foglalkozásra és nyereségvágyó üzérkedésre is felhasználták; azok, a kik a legjámborabbnak akartak látszani, a farizeusok, kérkedtek a törvény megtartásával, de a törvényben a legnehezebbet, a szeretetet és könyörü- letességet elhagyták, nem gyakorolták, (Folytatjuk.)
