Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-02 / 48. szám

2 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 48. sz. 1911 december 2. AZ AMERIKAI MAGYAR PRESB. REFORMÁTUS EGYHÁZAK TÖRTÉNETE. A THROOPI, PA. EGYHÁZ. (Folytatás.) Dr. Logan Sámuel volt azidőlben a scrantoni pröbyterian superintendens, a ki a ‘‘magyarok atyja” elnevezésre bőven rászolgált az érdekükben egy félszáza- don keresztül kifejtett buzigólkodásáért, nemeslelk őségével nagy :n ép szerűséget és befolyást szerezve. Az ő fiigyeimét hívta fel Hámborszky Gyula a környék­beli protestáns magyarságra, kérve se­gítségét, támogatását, hogy küllőn egy­ház szervezésével és szükséges helyiség szerzésével a jóravaló elemet együtt le­lhessen tartani. Dr. Logan közbejárására a throopi kőszénbánya társaság, melynek bányái­ban dolgozik a magyarság, egy kettős lelkészházat (átalakítva imalházzá) en­gedett át 1898 augusztus havában a re­formátus egyház céljaira. Az egytház első törzse itt megalakulva 65 tag 1900 busvét vasárnapján a dunmorei angol presbyterián egyházba — a presbyterián egyház szabályai szerint — felvétetett és mint throopi magyar ref. piresbyteriá- nus egyház 1900 április 22^én hivatalo­san elismertetett és a Lackawanna Pres- byterybe bekebeleztetett. Scrantonban magában kevés a refor­mátus magyar és inkább csak átmenő­ben ; igy szervezett református gyüleke­zete nincs is. Van egy kis kápolnájuk (Mrs. Parke ajándéka) és ott tartja a kisszámú egyházi közönség vallásos gyü­lekezéseit. A nagy kőszönlbánya-sztrájk alkalmá­val 1902-ben a throopi magyarok a kény­szerpihenőt arra használták fel, hogy családjaik számára házakat építettek. Ez adta meg az eszmét arra, hogy a temp­lom építésére is ez voilna az alkalmas idő. Hámborszky Gyula buzgólkodásá- nak eredménye volt az eszme megvaló­sulása. Újból Dr. Logan jóságához fo­lyamodtak, kinek segítségével sikerült a Throop-családtól a templom céljára tel­jesen ingyen telket szerezni. Dr. (Logan és Hámborszky Gyula igyekezetével si­került a templom felépítéséhez és felsze­relésiéhez szükséges pénzt és anyagot összegyűjteni. A templom (rövidesen felépült és 1903 julius 4-én ünnepélyesen felszentelték, hogy a throopi református magyarságot vallásban és hazaszeretetben egyesítse. A WINBURNI, PA. ÉS VIDÉKI EGYHÁZ. A Winhurne, Pa. és vidéki első ma­gyar ref. egyház 1907 őszién alakult meg Orto János, ottlalkó hitbuzgó református keresztyén kezdeményezésére. Egy ak­kori gyűlés keretében megejtették az elöljáróság megválasztását, amely ideig­lenes presbvterium meghívás folytán megnyerte misszionárius-lelkészének az Allegheny Seminaryben tanuló Bodry János theologust, ki két éven át vezette elismerésre méltóan az egyház ügyeit. Bodry Jánosnak a gyülekezettől való megválása után semmi különös sem tör­tént az egyház érdekében 1910 augusz­tus i-ig, amikor u. i. Pompl H. Rudolph alplhai ref. lelkész — a huntingtoni egy­házmegye meghívása folytán — mutat­kozott be a híveknek, akik leendő lelké­szüket lelkes szeretettel fogadták. Pompl H. Rudolph lelkész lankadatlan munkálkodásával, a winiburnei magyar reformátusság kegyes hitélete biztos me­derbe jutott. Az egyház szervezésével kapcsolat­ban megválasztotta a végérvényes pres- byterium tagjait, akik még szeptember havában megveszik az u. n. “Hungarian Hillen” levő ingatlant templom, paróchia és iskola céljaira. November havában az egyházat bekebelezték, inkorporálták. A templomépités ügye azonban ahhoz a lelkes hangulathoz képest, amely fogva tartotta a lelkeket elejétől fogva, csak lassan haladt előre, de dűlőre jutott áp­rilis hó 12-én, amidőn a lelkész értesült a Board of Church Erection által adomá­nyozott 1000 dollár segélyről. A presbyterium egyik gyűlésén elfo­gadván a lelkész által megrajzolt hazai stylü templom terv- és alaprajzát, csak­hamar szerződést kötött egy helybeli építőmesterrel, ki a kálvinista magyar­ság legszentebb vágyát lelkiismeretes munkájával aug. 20-án a legnagyobb T A R C A. A FARMER (Mikor az Isten keze által alkotott nagy templomban, a sza­bad természet oktató, nevelő és megnyugtató, lelkünket alko­tójához emelő ölén meg-megállok a rét viránya közt egy-egy nyíló virág előtt, melyet emberi kéz nem ültetett, kertész keze nem gondozott, mikor a nagy összhangot látom mindenek­ben: önkénytelemül jő ajkamra a h’ajdankor énekének Istent kereső szava: “Csudákkal teljes a természet temploma, me­lyekből kilátszik hölcseséged nyoma. Nagy vagy a nagyok­ban, bölcs vagy a kicsinyekben, gondod el nem fárad annyi sok ezerekben; végtelen jóságod a menny és föld hirdeti, so­kaságát nyelvünk ki nem beszélheti”. Mert oktat, nevel, Istenhez emel a természet: szeretem azt. Imádó érzéssel bámulom csodáit, repeső örömmel vá­gyom kebelére, mint anyjáéra a gyermek, ki minden más kar­tól visszaborzad, mintha tudná, hogy csak az anyai sziy sze­ret igazán, más csal. Édesdeden (heverek a mező füvén, hol megcsap a kaszált széna leihellete; ábrándozva hallgatom a füvek sűrűje alatt lappangó, lezuhogó patag csobogását; gyönyörrel járkálok öreg-ifjú testén ennek a tápláló földnek, mely — mint a hang­szer, ha megérintik, minden szavamra hangot ad. A szép és oktató természet olyan bűvölő, olyan magához vonzó; elég vele csak érintkeznem, hogy megváltozzak, jobbá legyek. Haragunk elmúlik, bánatunk földerül, mikor látjuk, hogy kö­rülöttünk minden örömben él. Lelkünk, mely talán a kopor­só és sir ólhajtásáig leveretett, mint valami isteni sugár, fel­egyenesedik a számtalan nyüzsgő élet láttára s a hajnali har­matban, a lég friss bővében ktfürdünk a bűnökből, mikkel az oly sok gyarlósággal teljes társaságban beszennyeződtünk s a lélek, mint a templomban, néhány órára visszanyeri tiszta­ságát. Itt, csak itt látni a különbséget, hogy mily kedvesen tiszta és szeplőtlen a természet képe s milyen dúltak a társas­élet arcvonásai. Ott egyik a másikat egészíti ki, itt a szélső­ségig menő ellentétekkel találkozunk. Ott minden közöröm­ben él, itt a magának élő dölyfös irigység szelleme hat át és sorvaszt lelket és testet. Ott minden az egymáshoz fűző sze­retet törvénye szerint él s örül léteiének, itt telhetetlen testi­ség, káini testvérietlenség gyötri az élet célját nem ismerő emberi világot. Idejárok reggelenként imádkozni, senki mással, csak Is­tennel társalogni. Mert minden, a mi itt van, minden, a mi magára vonja szivem érzelmét, elmém figyelmét, az mind egy-egy tanítás, mely az örökkévalóról, a szeretet kiapadha­tatlan forrásáról tanít. Itt az áldások gazdag tárházában tá­madnak reggeli gondolataim, melyek kibékítenek az élet igaz-

Next

/
Thumbnails
Contents