Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-11-25 / 47. szám

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja

47. sz. 1911 november 25.

Regény.

——o-----Az elátkozott család.------o-----Irta: Jókai Mór.

— Mert dolga van. Azt parancsolta, hogy elutasítsak minden embert.

—'Jó. Tehát itt fogunk várni, a mig dolgát végzi s kijön.

Bajcsy András uram nem azért volt nemes ember és céhmester, hogy attól, a •mit egyszer feltett magában, az első akadálynál visszarettenjen.

A mint a megyeház udvarán szétte- kintgetett, hirtelen valami jó ötlete támadt: az alispán legkisebb leánykája, Hermina kisasszony épen ott szaladgált az udvarban s valami kétségbeesett lepkét kergetett, a mely maga sem tudja, miért vetődött ebbe a virágtalan házba.

András mester kapá a fejéről a süvegét s deputatió létére utána eredt a lepkének, azt süvegével szerencsésen letü- lelte s kérges markával kivonva a süveg alól a nyomorult 'párát, illő hódolattal nyujtá azt át Hermina kisasszonynak.

Herlmina kisasszony mintegy ötéves lehetett ez időben; hanem azért tökéletesen fogékony kebellel birt az iránta tanúsít ott udvariasságokra nézve. Köszönni nem volt szokása, hanem e helyett megsejté a Bajcsy András uram órazsebéből kicsüngő carniolos pecsétnyomót s az nagyon megtetszett neki: milyen jó volna az az ő babája nyakára (nem tudom én minek).

Bajcsy András uram tétovázás nélkül ledl'dá órájáról az ősi klenodiumot s átnyújtván azt Hermina kisasszonynak, azt Ikérdé tőle, hogy van-e néki hát szép bábuja?

— Van bizony: még pedig olyan, a melyiknek haja is van.

— De olyan nincs ugy-e, a melyik a szemét is kinyitja, meg lecsukja?

— Hát maga látott olyant? kérdé Hermina kisasszony megilletődve.

— Láttam bizony. Azután még sir is, mikor megszorítják.

— Hol van az? Hol látta?

— Otthon van nálam, én vettem.

— Hát kinek vette? Van magának leánya?

— Hát én azt a kis-kis Hermina kisasszonynak vettem.

— Ah!... Höl van ?

— Jaj, nem tudom, hogy a tekintetes alispán ur megengedi-e a kisasszonynak, hogy azt elvegye tőlem?

— Oh a ipapa nekem mindent megenged.

— De mégis jó lesz előbb megtudakolni tőié; tudja a kisasszony, ha az alispán ur megharagszik, majd engem ver meg. Hanem hát menjen be a tekintetes alispán úrhoz s kérdezze meg tőle, szabad-e egy embernek bemenni hozzá, a ki magának egy babát akar adni. Aztán ezüstből van a cipellője, arany a fésűje.

— Ne féljen semmit, majd mindjárt beszélek én a papával; szólt Hermina kisasszony, pártfogó kézszoritással biztosítva a céhmestert s menten sietett az alispán szobája felé.

Az őrtálló hajdú bátorkodott a kisasz- szonyt figyelmeztetni, hogy oda bemenni nem szabad. Az alispán ur megtiltotta ezen az omladékos helyen való járást.

Hermina kisasszony azonban fenyegető pici ujját neki mérve a vén bajnak fejének, komoly figyelmeztetésül monda:

— János, meg ne haragítson, azt mondom, mert tudja azután, hogy baj lesz belőle.

János valószínűleg emlékezett a fenyegető kis hatalom nagy befolyására s nem mert több ellenvetést tenni, hanem be- ereszté a 'kisasszonyt.

Néhány perc múlva visszajött Hermina kisasszony, jót csípett a strázsa karján, minek áll az útjába, azzal odasietett Bajcsy András uramhoz s megfogva a férfi izmos tenyerét, azt mondá neki, hogy menjen vele.

János hajdú ezúttal nem merte Bajcsy uramnak útját állani: ezen comitiva mellett szabad ki- s bejárás volt az alispánhoz.

Bajcsy uram hóna alá nyomta süvegét, kardját karja alá vette s illő embertudással lépett be a megye főnökéhez.

Malárdy ott várta őt az ajtó előtt, olyan közel az ajtóhoz, hogy a belépőnek éppen vele szemközt kellett megállani. Onnan nézett rá büszke agyonnyomó tekintetével.

Bajcsy uramat ez nem hozta zavarba s nem feledtető el vele a csinos diák üdvözletei, melyet készen tartva hozott:

— Servus humillimus perillustrissime domine Vice Comes!

— Mit akar az ur? kérdé tőle Malárdy hidegen, röviden, visszautasitólag.

Bajcsy uram összeszedte testi-lelki erejét, föltéve magában, hogy nem fog elszédülni, bármennyire is nézzen a szeme közé ez a félelmetes férfi.

— Ego nobilis Bajcsy András, csizmadiámul céhmester in loco, jövök a tekintetes alispán úrihoz, qua deputatió, azon alázatos instantiával, hogy minekutána Isten ő szent felségének tetszett e mi nyomorult városunkat olyan csapással meglátogatni, a minő még az egyiptomi plágák között sincsen feljegyeztetve; e

mi boldogtalan városunknak békességes lakói összejövének a rác temető helyén és ott megegyezőnek egymás között: miszerint ne legyenek e város falain belül emberek, a kiknek ajkai zárva maradjanak e közinség napján: hanem hogy imádhassák Istent mindnyájan, szabad legyen minden hitbeli felekezetnek e város ingadozó 'földién olyátén faépületeket építeni, a melyekben Istent imádhassák. E végett küldettem én a tekintetes alispán úrhoz és még többen másók, a kik kívül az ajtó előtt várakoznak.

Bajcsy uraim rendben elmondá beszédét és nem akadt bele, pedig az alispán arca minden szavánál haragosabb vonásokat vett föl; kemény, égető szemeivel a beszélő szemeibe fúrta haragja delejét, szemöldökei mindinkább közeledtek egymáshoz, mint két fekete felhő s a mely percben Bajcsy elhagyta beszédét, hirtelen odalépett hozzá, egészen közel eléje, úgy, hogy kinyújtott ujjahegyével annak mellét érinté; csattanó hangon kiáltva rá

■—• Lázadó!

E szörnyű nevezésre összerendült a jámbor férfi.

Az alispán felszakitá az ajtót, hogy láthassa, kik ,vámnak még jelen.

— Hogy hívják önt? kérdezé a legközelebb állótól.

Az nyugodtan vallá meg nevét.

Aztán a (többit, mind sorban: egy sem tgadata el nevét, nem rettentek meg a vallatástól.

A'kor kinyujtá feléjök kezét ah alispán és szigorú hangon mondá:

— Önök mindnyájan, a kik itt jelen vannak, felelősek azon tárgyért, mely a leggonoszabb lázadási kísérletnek nevezendő. Ön pedig — szólt Bajcsyra mutatva: mint e zendülés coryphaeusa, fejével játszik és foglyom marad.

Bajcsy András nyugodtan emelé fel fejét s e percben úgy állt megrémült társai között, mint egy viador.

— Én uram! szólt középső ujjával mellére mutatva; én nemes Bajcsy András vagyok; igaz armalista nemes ember és igaz keresztyén. Mint nemes embert védelmez engem a primae nonus és senki az én vállamra kezét nem teheti, a mig törvényes ítélet nem hozatott ellenem; mint keresztyént védelmez ab én erős hitem ; és senki engem meg enm rémit abban. A mit én kértem, abban nincs semmi törvényellenes és a kérelem nem lázadás. A miért is én vissza nem vonom azt, sőt megújítom újra s ha szenvednem kell azért, a mit cselekszem, kiállom azt is és nem tartom nyomorult testemet drágábbnak az én uram Megváltóm testénél, a ki megostoroztatott és

■ megfeszittetett s szegekkel és dárdákkal