Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-18 / 46. szám
4 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja__________46, zs. 1911 november 18. VOL. XII. NOV. 18. 1911. No. 46. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Ref. Church in the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE, daytoni ref. lelkész. Szerkesztőség és kiadóhivatal: a 14-ik utcai magyar ref. egyház, New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Rév. LÁDISLAUS HARSÁNYI Lakás: 326 E. 79th St., New York. Telephone 7135 Lenox. Előfizetési árak: Amerikába egész évre.................................. $2.00 Magyarországba egész évre.. $3.00 (15 kor.) HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published every Saturday by the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor Rev. LADISLAUS HARSÁNYI. Publication office: 244 East 14th Street, New York. N. Y. Subscription rates: One year $2; Half year: $1; Foreign countries: One year $3; Half year $1.50. ÜZLET ÉS ESZME. Levelet irt hozzánk, az ‘Amerikai Magyar Reformátusok Lapjá”-nak egyik buzgó olvasója, és bár ez a levél szoros vonatkozásban van a lapunkkal, de egyben ugyanilyen vonatkozásban áll az amerikai magyar reformátussággal. Ezért foglalkozunk ehelyütt a levéllel, anélkül, hogy az volna az érzésünk, mintha a mi Ízlésünknek meg nem felelően szinte háziügyet vinnénk a közönség elé. Azt mondja a mi derék református testvérünk, hogy nem lát elég .üzleti szellemet a lapunk terjesztésében. Elmondja, hogy nem bántó célzattal állítja ezt, Ihanem egyszerűen csak az amerikai magyar reform át üss ág iránti szeretetből, amely reformátusságnak ez a lap a szószólója. A legjobb indulatból eredő panaszkodás elmondja továbbá, hogy nemcsak nem válnék semmi néven nevezendő kárára a jó ügynek, nemcsak nem érintené annak erkölcsi színvonalát, ha nagyobb volna a propaganda, amely ezt az újságot a református magyar hittestvérek ■közt terjeszti: de sőt ellenkezőleg, egyenesen céltudatlan álszemérem üzleteske- clésnek .tekinteni a lap terjesztését, mert hiszen az egyúttal az amerikai magyar reformátusságot szolgáló eszmék terjesztését jelenti. Ez a hozzánk intézett levélnek a veleje és mi csak azt sajnáljuk, hogy diszkrécióval tartozunk a levél Írójának, engedelmeskednünk kell határozottan kifejezett kérésének, hogy nem Írjuk ki a nevét. Mert, ha idény omtathatnók ezt a nevet, igazán előkelő és az eszmék gyakorlati értékesítésében igazán követésre méltó példát állíthatnánk föl. Ám: nem a név a lényeges, hanem az eszme, és legnagyobb örömére az szolgál ennek a lapnak, hogy — nem ő állította föl a lap terjesztésének föntebb említett kritikáját. Mert, ha a lap maga beszél igy, akadhat rosszhiszeműség, amely kettéválasztja a lapnak és a lap által képviselt eszméknek a terjesztését és valami csodálatos észjárással azt mondhatja, hogy ez az egész csak a lap “üzleti érdeke”. Ha a lap azt mondja, szerezzetek hittestvérek minél több előfizetőt, ezt csupán zsebkérdés gyanánt vagy az értelmetlenség, vagy a minden áron vitatkozás szelleme foghatja föl: aki azonban amerikai magyar reformátusnak vallja és érzi magát benső érzése szerint, az akképp gondolkodik az előfizetésre való fölhívásról, hogy terjedvén a lap, mindszélesebb határok közt hódítanak egyházunk eszméi. Hogy a lapot nem ingyen küldik? Persze, hogy nem. Ennek az az elemien egyszerű oka, hogy a szerkesztésnek, a lapkiadásnak és a nyomtatásnak a munkája pénzbe kerül. Csak az látja tehát üzletnek a lap propagálását, aki maga is csupán kalmár-lélek: de aki hűséges fia az amerikai magyar református egyháznak, az a lap terjedésében az eszmék terjedésének örül. És bizony mondjuk, igaz öröme telhetik ebben, aki igaz református testvérünk... * A német trónörökös bizonyságát merte adni annak a közismert igazságnak, hogy aki bíborban és bársonyban született, az is olyan ember, akinek érzései vannak: — és a német trónörököst megbüntette ezért a felséges papája. Az történt ugyanis, hogy Vilmos trónörökös a német birodalmi gyűlésen fejcsóiválással merészelte kifejezni, mennyire nem teszik neki Németország külpolitikjáa. Való igaz, hogy a princnek éppenséggel nincs igaza, amikor a békés politika nem tetszik neki, de való igaz az is, hogy ő is ember és éppenséggel nem követett el mást, amikor nyilvánosan is kifejezésre juttatta a véleményét, mint amit évtizedek óta — az apja, Vilmos császár csinál. A német császárnak nem kell kölcsönkérni eleven vérmérsékletet: ám, ha a trónörökös merészel hangosan lélekzetet venni, akkor szoba-áristomot kap érte, mint ahogy kapott is. Pedig, ha valami nem Ízléses, amit egy fenséges ur tesz: akkor sem Ízléses, ha egy felséges ur teszi. A los angelesi “Times” légberöpitésé- nek pőre kezd bohózattá válni. A vádlott McNamara fivérek és a közvéleménynek velük együttérző része azt mondja, hogy nem is dinamit, hanem gáz robbantotta föl az épületet. A vád és a vele együttérző közvélemény ellenben dina- mitnak tulajdonítja a fölrobbantást. Már most az esküdtbiróságnak azokat a ragjait, akik gáz-pártiak: a vád utasítja yisz- sza az esküdtek kisorsoálsánái, akik pedig dinami't-ipártiak, azokat a védelem utasitja vissza. Ha pedig akad esküdt, aki azt mondja (nagyon bölcsen), hogy neki nincs még véleménye, hanem majd a tárgyalás alatt alkot magának: arra meg azt mondják, hogy “nem méltó ilyen tudatlanság mellett” az esküdtbirói tisztre. .. Pedig, ha nem csalódunk, itt igazságszolgáltatásról lenne szó és igazán szomorú, hogy az igazságszolgáltatás szigorúan komoly határán belül olcsó vi- dámságu komédia folyik... * Az olasz hadak már hetekkel ezelőtt “meghódították” Tripolisz városát és Tripolitánia tartományát. Persze papiroson .hódították meg: azokban a táviratokban, amelyeket az olasz hivatalos sajtóiroda dobott ki a világba. De azok a haszontalan újságírók, akiket lapjaik leküldték a harctérre, meg merészelték Írni az igazságot, hogy Triipolisz városában ott van ugyan az olasz lobogó, ellenben az ország meghódításától messze, igenigen messze vannak. Erre nem az történt, hogy az olas^ hadak elfoglalták Tri- politániát, hanem, hogy — kitiltották a harctérről az újságírókat, akik elég vakmerőén igazat merészeltek írni. Olyasvalami ez, mintha operett volna, amelyben a parádés fölvonulások a fontosak. Mert eddig még nem tettek egyebet az olaszok... Vagy igaz: védtelen arabokat is lemészároltak. Hanem azért a hivatalos olasz jelentések folyton arról beszélnek, mennyire a népjogok tiszteletben tartásával folyik ez a háború... * Mr. William Williams, Ellis Island kalapos királya megint beküldte jelentését a fölöttes hatóságának és persze, hogy megint kiderül, milyen galambepéjü inkvizíció folyik künn az Ördög-szigeten. Hogy Wililams és emberei intézik napnap után a deportálásokat? Dehogy. A hajóstársaságok a hibásak mindenben — mondja az ellis islandi kényur. Hogyne: például abban is a hajós-társaságok a hibásak, hogy deportálnak olyan szabólegényt, aki — hibásbeszédü. Mert hiszen ismeretes, hogy aki nem ejti tisztán a szót, az nem tudhatja varrással megkeresni a kenyeret.. .
